A növekedés mérőszámai a legalapvetőbb gazdasági mutatók közé tartoznak. Ebbe a körbe sorolható a relatív fejlődés is, amelyet konvergencia címszóval szoktunk illetni. A rendelkezésre álló adatok alapján szeretnék képet alkotni hazánk teljesítményéről a pénzügyi válság óta eltelt időszakban. Az elmúlt 11 esztendő a világgazdasági konjunktúra szempontjából – bár elmaradt a 2000-es években tapasztalttól – kedvező környezetnek tekinthető, ami alapvetően meghatározó egy kis, nyitott gazdaság aspektusából. Milyen teljesítményt takar a sokak által Magyarország legjobb évtizedének tartott periódus a – hozzánk hasonlóan – 2004–2007 között csatlakozott országok (Horvátország későbbi, 2013-as csatlakozása miatt maradt ki az összevetésből) körében? Mik a kilátások a 2030-ra kitűzött célokat illetően?
Egy főre jutó GDP
Lássuk, mit mutatnak az adatok. 2010-hez képest az egy főre jutó bruttó hazai termék 9,6 százalékponttal közelítette meg az uniós átlagot hazánkban, amely ezzel a középmezőnyben foglal helyet. A vizsgált országok között az uniós átlaghoz viszonyított sorrendben 2010-ben a 6. helyen álltunk, míg a legfrissebb elérhető 2021-es teljesítmény a 8. helyhez volt elég ugyanebben a tekintetben.
HDI
Szintén részben a hazai gazdasági szereplők által megtermelt jövedelemre alapozó, ugyanakkor más szociális és élettani szempontokat (az oktatásban eltöltött idő, születéskor várható élettartam) is vizsgáló mutató a Human Development Index (HDI – Humán Fejlettségi Mutató). Az indikátor szerint 2010-ben Magyarország a 40. helyen állt a világ országai között, szorosan Portugália mögött. 2021-ben viszont a 46. helyre csúszott vissza, egy hajszállal északi szomszédunk mögé. Bár az index a legfejlettebb országok közé sorol minket, a bázisévhez viszonyított változás tekintetében a lista hátsó részéhez tartozunk, minimális előrelépést téve az elmúlt évtizedben.
Célok és eszközök
A korábban megfogalmazott kormányzati cél az volt, hogy 2030-ra az öt legélhetőbb uniós tagország között legyünk. Az új célkitűzés szerint 2030-ra érjük el az EU27-ek akkori átlagos fejlettségi szintjét. Az előbbi meglehetősen szubjektív állapotot jelöl, az utóbbi már jóval kézzelfoghatóbb. Nézzük, hogy e tekintetben hogy állunk, és mik a kilátások az eddigi tapasztalatok alapján.
Ha azt feltételezzük, hogy az EU27 és Magyarország is a 2010 óta eltelt időszak átlagos dinamikájával fejlődik tovább, 2038-ra érheti el hazánk a kitűzött célt. Ahhoz, hogy ez a meghatározott időkereten belül történjen, évente több mint 3 százalékponttal kellene meghaladni az uniós növekedés ütemét (az egy főre jutó tekintetében). Élő példaként az elmúlt évtizedből a balti államok hozhatók, amelyeknek az eddigi sebességével lenne elérhető a hátralévő években, a mostani dekád végére az EU átlaga.
Értékelés
A populáció változása megközelítőleg hasonlóan alakult a legtöbb esetben, így a lényegi különbségeket egyértelműen a 2010-es szinthez képest megtermelt összjövedelem adja. Magyarország esetében ez főként a dinamikus beruházási aktivitás – elsősorban feldolgozóipari – és a foglalkoztatottság növekedésének eredményeként valósult meg. A képlet látszólag nem változott, hiszen milliárd eurós beruházások sora került bejelentésre az elmúlt időszakban is, elég a debreceni BMW és CATL vagy az iváncsai SK egységeire gondolni, nem beszélve a temérdek kisebb invesztícióról.
Mindemellett már látszódnak az eddigi extenzív növekedési modell korlátai. Már a pandémia előtt közvetlenül, de a most kibontakozó rezsiválságot megelőzően is a munkaerőhiány volt az egyik legfontosabb termelést hátráltató tényező, és minden bizonnyal az energiakrízist követően is így lesz. Ezzel együtt a foglalkoztatás a nyár végén minden bizonnyal elérhette lokális (és vélhetően) abszolút maximumát is. Ezt támasztja alá az egyébként kontinensszerte elöregedő társadalom és a természetes fogyás.
A konvergencia az újonnan csatlakozott országok körében szinte kivétel nélkül minden esetben részben a munkaerő-kínálat növelésén keresztül valósult meg. Mindemellett ez csak – kvázi – szükséges, de nem elégséges feltétele volt a növekedésnek. A nálunk jobban vagy lényegesen jobban teljesítő gazdaságok többsége a magyarnál alacsonyabb foglalkoztatásbővítés mellett termelt meg több jövedelmet, ami azt jelenti, hogy számottevően termelékenyebb munkaerő került bevonásra.
A célok, vagyis a nagyobb sebességű konvergencia eléréséhez előttünk is hasonló út áll. Láthattuk, hogy az eddigit meghaladó ütemre van szükség. Ehhez a magasabb hozzáadott értéket előállító tevékenységek (elsősorban szolgáltatások, másodsorban high-tech iparágak) Magyarországra csábítása mellett rövid úton a minőségi munkaerő importja (akár hazatérők), hosszú távon a hazai kínálat képzésének fejlesztése vezethet.
