A magyar dohánykultúra története
A hazai dohánytermesztés rendkívül mély kulturális és gazdasági gyökerekkel rendelkezik: története több száz évre vezethető vissza, de a modern gyáripar kialakulása az 1867-es kiegyezést követő időszakra esett. Ekkor megalakult a Magyar Királyi Dohányjövedék, különválva az osztrák dohánymonopóliumtól. Az 1890-es évek végére már 21 dohánygyár működött az országban, 20 ezer embert foglalkoztatva. A századfordulós adatok szerint évente közel 550 ezer mázsa dohányt termeltek, amelynek jelentős részét exportálták, elsősorban Ausztriába. Ekkoriban a dohánygyári termelés szivart, cigarettát és pipadohányt is magában foglalt, amelyek közül a szivar gyártása kiemelkedő jelentőségű volt. A növekvő kereslet kielégítésére és a filoxéravész után jelentkező enyhítésére alapítottak szivargyártó üzemet Sátoraljaújhelyen 1891-ben. A ma is aktív, a hazai dohánypiac meghatározó szereplője, a Continental Dohányipari Csoport által tulajdonolt dohánygyár felépítéséért több város, köztük Arad, Pécs, Szekszárd és Tokaj is versengett.
Az idők során a magyar dohánytermesztés és -feldolgozás számos változáson ment keresztül, az 1989-es rendszerváltozás utáni privatizációt követő optimista évek elmúlásával, a gyárbezárásokat követően nem túl hosszú jövőt jósoltak neki. Jelentősége ugyanakkor ma is elvitathatatlan, a szakmai tudás, a minőségi dohánytermesztés és -feldolgozás hagyománya, valamint a kulturális örökség megtartása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar dohányágazat fenntartása közös cél legyen, emellett a szektor gazdasági és stratégiai szerepe is számottevő, legyen szó a hazai ellátásról, az exportról vagy a foglalkoztatásról.
A dohánypiac gazdasági jelentősége
Ezen aspektusra áttérve érdemes kitérnünk egy nemzetközi tendenciára: az európai, azon belül is a magyarországi dohányellátás ma már 95 százalékosan kitett a globális piacnak. Jelenleg világszerte dohányhiány tapasztalható, ami részben a dohányzás és dohánytermelés elleni kampányok eredményességével, részben ökonómiai és ökológiai folyamatokkal magyarázható. Globális méretekben viszont a kereslet a visszaszorítást célzó aktivitás ellenére sem csökken, mert a népesség növekedése és bizonyos országokban, mint például Kína vagy India, a fogyasztás növekedése is ellensúlyozza ezt. A kereslet tehát annak ellenére adott, hogy a dohányt kevésbé vagy egyáltalán nem igénylő, új generációs termékek fogyasztása is folyamatosan növekszik. Nem mellékes, hogy a dohánytermékek napjainkban is élvezeti cikknek számítanak, és tetemes adóbevételi forrást jelentenek a legtöbb ország számára. Ebből kifolyólag fontos, hogy a dohánytermék-ellátás egy-egy országban kiegyensúlyozott legyen.
A másik kiemelt gazdasági szempont, a dohánynövény termesztési igényeiből eredően, a foglalkoztatás és a falusi népesség megtartásának kérdésköre. A dohány ugyanis a legsikeresebben termeszthető kultúrnövény a gyengébb tápanyagszolgáltató képességű homoktalajokon. Ennek nyomán a talajadottságból kifolyólag hátrányos helyzetű, a megélhetés szempontjából kedvezőtlen területeken kiemelt fontosságú a dohánykultúra, jövedelmező megélhetést biztosítva a termesztők és az általuk foglalkoztatott munkavállalók számára.
Kihívások és változó piaci dinamikák
Európa-szerte megfigyelhető, hogy a dohánykultúra fokozatosan háttérbe szorul a mezőgazdasági ágazatok között, ami számos okra visszavezethető.
Egyrészt a dohánytermesztés rendkívül munka-, tőke- és tudásigényes tevékenység, amelyet csak azok tudnak sikerrel végezni, akik évek, évtizedek alatt szerezték meg a szükséges tapasztalatokat. Az idősebb generáció kivonulásával viszont egyre kevesebb fiatal vállalja, hogy ezt a tevékenységet életvitelszerűen folytassa. Aggodalomra ad okot azon tény, hogy ha egyszer ez a kultúra megszűnik, újraindítása már rendkívül nehézkes, ha nem lehetetlen feladat lesz. A munkaerőhiány is jelen van az ágazatban, ezt tetézi a költségek számottevő növekedése, valamint a támogatások csökkenése. A számos negatív hatás és nagy kockázat sok termelőt kényszerít arra, hogy felhagyjon a dohánytermesztéssel.
Magyarországi helyzetkép
Ezek a kihívások a még kitartó termelőkre is erős hatással vannak. A magasabb termésbiztonság, jobb minőség és jövedelmezőség alapja lenne ugyanis a termőterületet legjobban kihasználó, intenzív gazdálkodás, de a növekvő költségek miatt sok olyan termelő, aki egyébként képes lenne erre, az extenzív módszerek felé fordult. Ez azt jelenti, hogy még azok is mellőzik az öntözést, akiknek erre lehetőségük lenne, csökkentik a műtrágyaadagot, és visszafogják a drágább termesztéstechnológiai lépéseket, mint a tetejezés vagy a kacsozás. Az extenzív módszerek kisebb termésbiztonságot és alacsonyabb termésátlagot eredményeznek, ami az évek döntő többségében a jövedelmezőséget is csökkenti. Az ilyen módon termelt dohány költsége sem alacsony, több mint másfél millió forint hektáronként, ami egy aszályos év esetén, mint amilyen 2022 volt, öntözés hiányában akár teljesen el is veszhet. A minőségi dohánytermesztés által egyébként igényelt intenzív termelés hektáronkénti költsége akár 3,5 millió forintot meghaladó is lehet, ez magasabb termésbiztonságot és terméshozamot biztosít, így jelentősen növelve a jövedelmezőséget. A mai piaci helyzetben mindenképp indokolt ennek vállalása itthon.
A termésmennyiség növelését a dohánytermeltetők és -feldolgozók a dohányfelvásárlási árak emelésével támogatják – a Continental Dohányipari Csoport dohánytermesztésért felelős tagja, a DOFER Dohányfermentáló Zrt. például tavaly 50 százalékkal, idén további 20 százalékkal növelte a felvásárlási árakat, ami várhatóan több mint 15 százalékos termőterület-növekedést eredményez a 2024-es évre vonatkozóan.
Sajnos megkerülhetetlen tényező a növekvő termelőidohány-feketepiac, amit szintén erősített a szektorban tapasztalható, már említett költségnövekedés és a dohánycikkek fogyasztói árának jókora emelkedése. Nem maradt el a kormányzati reakció sem, a szabályozási keret szigorításával, illetve az illegális dohánypiac elleni határozott fellépéssel pozitív változások is tapasztalhatók. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal különleges csoportjának létrehozása és a törvényi változások stabilizálhatják a piacot, és javíthatják a törvénytisztelő termelők helyzetét. A megoldás kritikus fontosságú a dohánytermesztés fenntarthatósága és a hazai dohányipar jövője szempontjából, hiszen a feketepiaci tevékenységek nemcsak a tisztességes termelők számára jelentenek kockázatot, de komoly adóbevételi veszteséget is okoznak az államnak.
Modernizáció és fenntarthatóság
A magyar dohánytermesztés jövője érdekében elengedhetetlen a modernizáció és a fenntartható termelés biztosítása, különös tekintettel az energiahatékonyságra és a megújuló energiaforrások felhasználására.
Az első és legfontosabb lépés a technológiai innováció és a fenntarthatóságot elősegítő fejlesztések előmozdítása. A munkaerőpiaci kihívásokra adott válaszként a betakarítás gépesítése, mint a termelési folyamat egyik legmunkaigényesebb szakaszának menedzselése elengedhetetlen. Ezzel párhuzamosan a szárítási és feldolgozási folyamatok energiatakarékosabbá tétele szintén fontos lépés, a költségek csökkentése és az ökológiai lábnyom minimalizálása érdekében.
Mivel hazánkban a termelők kockázatvállalása az elmúlt nagyvan évben a nagy értékű és lassabban megtérülő, speciális dohánytermesztési beruházások tekintetében a „dohánytermesztés jövője bizonytalan” jelmondat jegyében nagyrészt elmaradt, a termelést folytatni szándékozó gazdálkodók újra válaszút előtt állnak. Fejlesszenek, vagy tovább kockáztassák a fenntarthatóságot, például az elavult, fajlagosan drágán működő szárítóberendezéseikkel?
A döntést erősen befolyásolhatja a mezőgazdasági beruházási támogatási rendszer, ezért érdemes felhívni a döntéshozók figyelmét a dohányszárítók és elektromos energiát fenntarthatóan előállítani képes berendezések, valamint betakarítógépek támogatásának fontosságára. Ezenfelül lényeges, hogy a támogatási rendszer rugalmas legyen, és képes legyen alkalmazkodni a piaci változásokhoz, valamint támogassa a termelők által végzett kutatás-fejlesztési tevékenységeket is.
Mindemellett a fenntarthatóság megvalósítása számos további aspektus függvénye is: idetartozik többek között a fajtanemesítés és a dohánykutatás, mint a hosszú távú fenntarthatóság kulcsfontosságú elemei. Magyarország hagyományosan erős volt ezen a területen a múltban: a magyarországi dohányigényeket még a 80-as, 90-es években is szinte százszázalékosan Magyarországon kinemesített fajták vetőmagjából termelték meg. Ez mára megváltozott ugyan, de a magyar dohányfajták fenntartása és nemesítése változatlanul fontos, azonban ezt teljesen piaci alapokon fenntartani a visszaeső termelési mennyiség mellett egyáltalán nem egyszerű, bizonyos területeken állami szerepvállalást is igényel.
Sokéves európai és hazai termőterület- és termésmennyiség-csökkenés után a dohány világpiaci helyzete végre fényt mutat az alagút végén. A tetemes termelőiár-emelkedések, a piaci kereslet optimistábbá tette azt a termelői gárdát, amely Magyarországon megmaradt. Ezt a helyzetet kihasználva kell minden szereplőnek lépnie a nagy hagyományú dohánytermesztés megtartásának érdekében.
A fenntartható termelés biztosítása a Continental Dohányipari Csoport működésében is fókuszterület: ezen törekvés jegyében a dohányfelvásárlási alapár már említett növelése mint ösztönzőeszköz mellett a társaság az általa megtermeltetett dohányt százszázalékosan Magyarországon dolgozza fel, majd a kész termékeit globális szinten értékesíti, ezzel kiemelkedő biztonságot és stabilitást nyújtva a hazai termelők számára. Emellett egy 14,5 milliárd forint értékű beruházási csomag megvalósítását kezdi meg 2024-ben, ami nem csupán a gyártási kapacitás bővítésére irányul, hanem a termelési folyamatok innovációjára és hatékonyságának növelésére is.
A kulcs a hosszú távú gondolkozás: ahogy a Continental 133 éves múltjának tapasztalatait felhasználva a jövő generációinak is biztosítani kívánja a magyar dohányipar által adott lehetőségeket, úgy a dohánykultúra egészének fenntartása tekintetében is ez lehet az az út, amelynek segítségével megóvhatjuk a gazdasági, kulturális és társadalmi szempontból is fontos ágazatot.
