BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mozgolódnak a vevők a lakáspiacon

Élénkül a kereslet, de nincs drámai árváltozás.

Márciusban is élénkebb volt a kereslet az eladó lakások piacán az egy évvel korábbihoz képest, de a februári bő 20 százalékos éves növekedéssel szemben 16 százalékos bővülést eredményezett a múlt hónap – áll az ingatlan.com friss elemzésében.

210403_dunahouse_05
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A portál adatai szerint 

március végén 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az összesen 220 ezer hirdetésből álló ingatlankínálatban, ami 8 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2022 márciusához képest pedig több mint 40 százalékkal több lakást és házat kínálnak eladásra.

Jobb helyzetben a vásárlók

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az év elején látott 20 százalék körüli az éves szintű keresletnövekedés valamennyire mérséklődött, de még mindig jelentősnek mondható. Az érdeklődések felfutása pedig a tavaszi hónapokban az adásvételek számában is megjelenhet.

Márciusban az ingatlan.com adatai alapján már a csok pluszos vevők is jóval aktívabbak voltak mint január–februárban, így ez az új támogatási forma is hozzájárulhat a lakáspiaci forgalom élénküléséhez. Szerinte a most piacra lépő vevők azt az előnyös helyzetet tudják kihasználni, hogy tavaly márciushoz képest is szélesebb kínálatból válogathatnak, miközben a lakáshitelek kamatai jelentősen alacsonyabbak. Ráadásul a lakásvásárlók pénzügyi helyzetét az is erősíti, hogy a saját eladó ingatlanjukat az elmúlt időszakhoz képest jóval könnyebben tudják értékesíteni, ami komoly segítséget jelent a továbblépésben – fogalmazott a szakértő.

Ez történt az ország különböző részein

A vármegyék közül továbbra is Csongrád-Csanádban messze kimagaslik a mezőnyből a kereslet alakulását nézve: márciusban majdnem 50 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakóingatlanok iránt. A kínálat viszont nem tartott lépést a kiugró bővüléssel, márciusban éves összevetésben 10 százalékkal kevesebb eladásra szánt lakóingatlan került a piacra. Jelentős, 22–28 százalék feletti keresletbővülést könyvelhetett el márciusban Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is. A feladott hirdetések száma ugyanakkor 2 százalékkal csökkent 2023 márciusához képest. Az ingatlan.com szakértője szerint a friss kínálat csökkenése a munkaszüneti napokkal járó nemzeti és húsvéti ünnepi időszakok hatásával is magyarázható. Az elemzés szerint Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas vármegyében jelent meg a legtöbb eladó lakóingatlan a piacon márciusban, éves szinten 15–43 százalékos volt a növekedés. A kereslet ezekben a vármegyékben 5–11 százalékkal erősödött.

Budapesten márciusban 16 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra éves összevetésben. A fővárosban több mint 12 ezer eladó lakáshirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ez viszont 8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Jelentős forgalombővülés várható

Balogh László az országos lakáspiac alakulásáról azt mondta, hogy az élénkülésnek köszönhetően a mostani kilátások alapján 2024-ben összességében akár 120 ezer adásvételre is sor kerülhet, ami 15–20 százalékkal haladná meg a kilencéves mélypontot képviselő 2023-as szintet. 

Fontos, hogy a kereslet élénkülése egyelőre nem járt együtt az árak jelentős emelkedésével, ami szintén ideális helyzetet teremt a piacra lépő lakásvásárlóknak

– áll az elemzésben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.