Hivatalosan 2024. január 1-jétől nyílt meg a lehetőség a gyermeket tervező párok számára, hogy igényeljék a lakásvásárlás céljára felhasználható, rendkívül kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamattal kínált hitelkonstrukciót.

Célszerű alaposan utánanézni a feltételeknek hitelfelvételnél

A saját otthonra vágyó fiatalok számára vonzó lehet ez a lehetőség, és érdemes is belevágniuk a kölcsön felvételébe, azonban azzal is tisztában kell lenniük, hogy számos feltételnek kell megfelelni, és sok olyan részletkérdés is van, amelyet előre tisztázni kell, hogy utólag már ne érhessék meglepetések őket. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. ezért összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni, és hogyan célszerű nekikezdeni a hitelfelvételnek.

Időben kell lépni

Fontos feltétel a Plusz kapcsán, hogy még a gyermek születése előtt kell igényelni a hitelt. Vagyis, ha egy pár a terhesség 8. hónapjában kezd neki az ügyintézésnek, akkor már nem igazán lesz esélye, hogy időben a végére érjen a hitelügyintézés teljes folyamatának a gyermek megszületéséig. A kölcsönt a házastársak kizárólag együtt igényelhetik, és további feltétel, hogy a feleség nem töltötte még be a 41. életévét.

15, 30 vagy 50 millió?

A felvehető, kamattámogatott összege a vállalt gyermekek számától függ.

  • Egy gyermek esetében 15 millió forint,
  • kettőnél 30 millió forint,
  • míg három gyermeknél 50 millió forint

lehet a kölcsön maximális összege. További fontos információ a párok számára, hogy a fennálló tartozásból gyermekenként 10 millió forintot elengednek, a hitelszerződés megkötése után született második gyermektől kezdődően.

Tíz százalék

A szabályozás alapján a CSOK Plusz hitellel akár 10 százalékos önerővel is megvásárolhatják első ingatlanjukat a gyermeket tervező házaspárok. Lényeges ezzel kapcsolatban az is, hogy az első, saját célra vásárolt lakás esetében az ingatlan értéke legfeljebb 80 millió forint lehet, továbbköltözés esetében pedig 150 millió forint a felső értékhatár.

A CSOK Plusz konstrukcióval vásárolt lakások esetében 150 millió forintos értékhatárig illetékmentes az ingatlan megszerzése. 

Saját ingatlan és tb

A CSOK Plusz hitelfelvételének feltétele, hogy a házastársak, akik a lakás építésére vagy vásárlására irányuló kölcsönkérelmük benyújtásakor vagy azt megelőzően Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban mindketten tulajdonjoggal, és erről nyilatkozatot tesznek.

A kölcsön igényléséhez legalább kétéves társadalombiztosítási jogviszonyt is kell igazolnia a pár valamelyik tagjának.