Az orosz külügyminisztérium és a védelmi minisztérium ellenőrzi azokat az információkat, amelyek szerint egy észak-koreai rakéta lezuhant Oroszország kizárólagos gazdasági övezetében. Egyelőre nem erősítették meg a híreket – erről az orosz külügyminiszter-helyettes, Andrej Rudenko beszélt.

Fotó: AFP

Kollégáim a védelmi minisztériummal együtt folytatják a nyomozást ebben az ügyben, de egyelőre nincs egyértelmű információnk arról, hogy a rakéta valóban az orosz gazdasági övezetben lenne

– mondta a diplomata.

Észak-Korea július 12-én tesztelt egy Hwasong-18 szilárd tüzelésű interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM). A kilövést személyesen Kim Dzsongun észak-koreai vezető irányította. A próbaindítás során az ICBM 1000 kilométeres távolságot tett meg, és több mint 70 percig volt a levegőben. Ez az eddigi leghosszabb távú phenjani ICBM-teszt, azonban az előrelépés a korábbi kísérletekhez mérve csekély. Szakértők ennek ellenére arra figyelmeztetnek, hogy ha lassan is, de Észak-Korea folyamatosan fejlődik a nukleáris fegyvert is szállítani képes ICBM rakétákkal.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova szerint 

egy ENSZ-jelentés állítja, hogy a július 12-én fellőtt észak-koreai rakéta az orosz gazdasági övezetben van. 

Hozzátette, hogy Moszkvának eddig nincs ilyen információja – írta meg a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Észak-Korea 2017 óta tesztel 14 550 kilométeres vagy nagyobb hatótávolsággal rendelkező rakétákat. A legtöbb ilyen próbakilövést 2022-ben hajtották végre, szám szerint hetet. Idén már négy ilyen tesztre volt példa.