A Google-anyacége, az Alphabet megnyugtatta a tech szektor befektetőit a friss gyorsjelentésével, egyben üzent azoknak is, akik a generatív mesterséges intelligenciába (MI) ölt dollármilliárdok hasznosulásában kételkedtek. Az utóbbiak részvényeladásaikkal szerdán hirtelen 19 százalékkal kalapáltak le a Facebook anyacége, a Meta Platforms árfolyamát, miután az bejelentette, hogy az előzetesnél jelzettnél is többet, közel 40 milliárd dollárt költ az idén az MI-fejlesztésekre. 

Google New,York,Ny,Usa-january,20,,2023,The,Sign,On,The
A Google anyacége 15 százalékkal növelte negyedéves forgalmát / Fotó: Shutterstock

Ebben az Alphabet sem szűkmarkú – ők 50 milliárd dollárhoz állnak közelebb –, de náluk már markánsabban jelentkeznek az MI szolgálatba állításával képződő pluszbevételek. Az Alphabet bevétele az első negyedévben 80,54 milliárd dollár volt, 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, üzemi haszonkulcsa eközben 25-ről 32 százalékra javult, adózott eredménye pedig másfélszeresére, 23,66 milliárd dollárra ugrott. 

Pazar pénzügyi mutatókat villantott a Google

Az 1,89 dolláros egy részvényre eső profit (EPS) túlszárnyalta a Wall Street 1,53 dolláros elemzői konszenzusát, ahogy az összes többi fontos mutató is. Nagy lelkesedést váltott ki a piacon, hogy az eredményből most először a részvényeseknek is juttatnak, mégpedig és részvény-visszavásárlás formájában. 

 

A keresőmotorjáról ismert társaság részvényenként 20 cent osztalékot ad, és elindít egy 70 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is.

A piac a jó híreket 13 százalékos árfolyam-erősödéssel honorálta, amelyből ma reggelre 11,5 százalék maradt.

Az Alphabet a pluszteljesítményét elsősorban a Google Cloud üzletágnak, vagyis a felhőszolgáltatásoknak köszönheti, ez foglalja magába a mesterséges intelligenciával kapcsolatos innovációkat is. Az üzletág bevétele 28 százalékkal ugrott meg az év első három hónapjában a bázisidőszakhoz képest, és már 9,57 milliárd dollárnál jár. 

Tarolnak a felhőszolgáltatások 

A Google Cloud ezzel őrzi harmadik helyét a felhőszolgáltatási piacon a Microsoft és az Amazon.com mögött, de a cégnél azt remélik, hogy a közöttük lévő távolság a mesterséges intelligencia bevetésével csökkenthető. Apró szépséghiba, hogy az előttük álló két cégnél is tombol az MI-láz, ők sem akarnak pozíciót veszteni. A Google Cloud nyereségtermelő képessége is nagyot javult, 900 millió dolláros profitjával verte a 672 milliónál leragadt elemzőket – írja a Bloomberg.

Google Cloud 
Company Logos
A Google Cloud 900 millió dollár nyereséget termelt az első negyedévben / Fotó: NurPhoto via AFP

Ruth Porat, az Alphabet innovációért is felelős elnöke újságíróknak kitörési pontként említette az MI-t, hozzátéve, hogy alkalmazását 

  • a Google keresőben 
  • és a Gmailtől 
  • a Google Doc-ig 

húzódó vállalati szolgáltatási palettán szélesítik, és az eredményeket átültetik a gyakorlatba, ennek az időnek a lerövidítése kulcsfontosságú a piaci versenyben. 

A lemaradás csökkentése a cél a chatbotoknál is, 

az újfajta, robottal folytatott párbeszédes kommunikációban, információszerzésben Google fáziskésésben van a Microsofttal és partnerével, az OpenAI-jal szemben, Gemini nevű chatbotja fajelméleti kérdések taglalásából szekundát kapott, de a Google pénzt nem kímélve dolgozik a hibák kijavításán és a rendszer finomhangolásán.

A YouTube-ra visszatértek a hirdetők

A Google fő bevételi forrását jelentő hirdetési üzletág forgalma 13 százalékkal, 61,66 milliárd dollárra nőtt, de a széles körben fizetőssé tett YouTube videómegosztónál is szépen csengett a kassza, amit a 21 százalékos plusz és a 8,09 milliárd dolláros bevétel is igazol. 

Itt hosszú negyedéves gyenge teljesítményét követte a mostani felívelés, a hirdetők visszatérése. Érdekesség, hogy a mindenféle kísérleti innovációt végző, tech eszközöket és hasznos és hasznavehetetlen kütyüket egyaránt forgalmazó pénztemető Other Bets üzletág feltámadt, forgalmát 288-ról 435 millió dollárra tornászta fel.

Google CIO Ruth Porat
Ruth Porat, az Alphabet elnöke az MI-alkalmazások gyors piaci bevezetését pártolja / Fotó: AFP

Igaz, a divízió így is egymilliárd dolláros veszteséget hozott, de a cégbeli pozitív megítélését ez nem érinti, amolyan költséges hobbiként tekintenek rá, amely előbb-utóbb előrukkol majd egy piacütő újdonsággal.

Elemzők a jövőre nézve az Alphabetet is óva intették, ne sétáljon bele abba a csapdába, amelybe a Facebook, azaz továbbra is a hagyományos üzletágat, a bevételt és a profitot termelő hirdetéseket preferálja. Egyöntetű vélemény, hogy az MI-fejlesztése kiemelt fontosságú, de a hirdetések bevonzása még ennél is fontosabb. 

Tízezerrel csökkentették a dolgozók számát

Kutatás-fejlesztésre az első negyedévben 12 milliárd dollárt költött az Alphabet, főként a MI-alkalmazások technikai háttérének megteremtésére, szerverek, adatközpontok létesítésére ment a pénz, s Ruth Porat szerint a következő negyedévekben is hasonló nagyságrendű k+f-kiadásokkal lehet számolni. A mesterséges intelligencia nem barátja a Google-munkavállalóinak, a cég az alkalmazásával majd tízezer munkahelyet „nyert”, miközben állományát egy év alatt 190 711 főről 180 895-re csökkentette.