Telekommunikáció

A következő években is dinamikus növekedést terveznek a LogMeInnél

Három év alatt közel négyszere­sére növelte bevételét a LogMeIn, a Magyarországról induló cég a jövőben sem lassítana, az új lendületet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések adhatják.

Ugrásszerű fejlődésen ment át a LogMeIn az elmúlt néhány évben, míg 2015-ben még csak 271 millió dollár volt a társaság bevétele, addig tavaly már megközelítette az egymilliárd dollárt – mondta el Láng András, a cég új magyarországi vezetője, illetve a hazai fejlesztőközpont irányítója a héten tartott háttérbeszélgetésen. A forgalommal párhuzamosan természetesen a létszám is folyamatosan bővült a 15 éve Magyarországról induló, ma már világszerte húsz irodát fenntartó, az amerikai Nasdaqon jegyzett cégnél, és a 2015-ös hétszáz-nyolcszáz főről háromezresre nőtt a csapat.

Az utóbbi évek bővülésében a szerves növekedés és az akvizíció egyaránt meghatározó szerepet játszott, és ma már elmondható, hogy világszinten a tíz legnagyobb SaaS (szoftver mint szolgáltatás) cég között vagyunk

– jelezte a háttérbeszélgetésen Láng András.

Az ember által támogatott tevékenységek egyre inkább az MI által támogatottakká válnak
Fotó: Shutterstock

Pálfy Sándor, a vállalat identity és access management üzletágának technológiai vezetője közölte azt is, hogy a következő években is dinamikus fejlődést terveznek, és folyamatosan napirenden vannak újabb akvizíciók is. Ezek között lehetnek kisebb, technológiai jellegű felvásárlások, amelyeknél egy-egy előremutató megoldás megszerzése a cél, illetve nagyobb célpontok is szóba jöhetnek a piacszerzés érdekében.

Láng András hozzátette, hogy az organikus fejlődés is fontos szerepet játszik a jövőbeni növekedésben, ennek pedig a diszruptív, vagyis akár egész iparágakat felforgató innováció a kulcsa. A Világgazdaság kérdésére a cégvezető közölte, hogy

a mesterséges intelligencia (MI) az egyik olyan terület, amelyben nagy lehetőségeket látnak a cégnél, és ennek megfelelően jelentős erőforrásokat fordítanak az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre.

„Ma már képesek vagyunk hatalmas mennyiségű adatot gyűjteni és rendszerezni, ez pedig lehetőséget kínál arra, hogy a reaktív támogatásból elmozduljunk a proaktív megközelítés felé a fogyasztói ügyek kezelésében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor betelefonál valaki az ügyfélszolgálatra, akkor nem azzal kell kezdeni a beszélgetést, hogy beazonosítjuk számos szempont alapján, hanem már nagyjából sejthetjük azt is, hogy mi a problémája. Az ember által támogatott tevékenységek ma már egyre inkább MI által támogatottá válnak, folyamatos a csetbotok térnyerése. Ez annak is köszönhető, hogy most már ott tartunk, hogy a gép 95 százalékban képes megérteni az emberi beszédet. A LogMeInnek nem az a célja, hogy a nagy platformfejlesztőkkel – Microsoft, Google, Amazon – versenyezzen, mi a speciális felhasználási területekre tudunk kifinomult megoldásokat adni. Ilyen például a banki ügyfélkezelés” – számolt be az eredményekről Láng András. Egy másik fontos felhasználási terület, ahol hatékonyan lehet alkalmazni a mesterséges intelligenciát, az informatikai biztonság és az IT-rendszerek menedzsmentje.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

LogMeIn innováció mesterséges intelligencia
Kapcsolódó cikkek