Az orvosi Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin önéletrajza szerdán jelenik meg Áttörések – Életem és a tudomány címmel a Helikon Kiadó gondozásában. A magyar kutató könyve bemutatja, hogy hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonalába – olvasható a Helikon Kiadó hétfői közleményében.
A Nobel-díjas kutató önéletrajza azonban
nemcsak Karikó tudományos pályáját mutatja be, de benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, valamint a magánélet minden nehézsége és szépsége is.
„Ez a könyv egy régóta esedékes köszönet megfogalmazása mindazoknak – minden magyarországi tanáromnak és mentoromnak, valamint a kardiológia, az idegsebészet és az immunológia világhírű szakértőinek –, akiktől sokat tanultam, akik megengedték, hogy mellettük dolgozzak, akikkel együttműködve szereztem tapasztalatokat.
Végtelenül hálás vagyok mindazért, amit tőlük kaptam, ez sokat számított a pályámon” – írta a könyv előszavában Karikó, hangsúlyozva, hogy az alapokat, amikre később építhetett a tanáraitól tanulta.
„A tanáraimtól tanultam meg, hogyan kell kérdezni, rácsodálkozni valamire, felfedezni valamit, önállóan gondolkodni. A tanáraimtól tanultam meg, hogyan haladjak előre: hogyan használjam fel a megszerzett tudást arra, hogy valami újat alkossak. A tanárok munkája tette lehetővé, hogy a háború utáni kommunista Magyarország egyik alföldi kisvárosában két munkás gyermeke jobban megértse a világot, hogy aztán a maga módján hozzájáruljon ahhoz, hogy a világ megváltozzon” – áll Karikó írásában.
„Mezőgazdasággal foglalkozó emberek között felnőve törvényszerűen fejlődött ki bennem a magok iránt érzett feltétlen megbecsülés, hiszen a vetőmag potenciált hordoz, ígéretet jelent – és nem mellesleg táplálék. Mivel a mag sivárság helyett gazdagságot ígér, ezért elültetése minden esetben meggyőződéssel és reménnyel teli cselekedet, ahogyan a tanárok munkája is az: tudásmagot, bimbózó értelmet ültetnek el tanítványaik szívében és tudatában, abban a reményben, hogy azok hajtásokat, majd bőséges termést hoznak. Ezúton is hálás szívvel mondok köszönetet magvetőimnek, kedves tanáraimnak, akik rendületlenül hittek a magvetés fontosságában, és elindítottak a pályámon” – írta Karikó Katalin.
A könyvet nem más, mint Bill Gates ajánlja, aki arról írt, hogy „Karikó Katalin története inspiráló erővel hat. Mindenkinek el kell olvasnia, aki valaha is kételkedett abban, hogy a tudomány, az innováció és az eltökéltség meg tudja változtatni a világot”.
A 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat Karikó Katalin Drew Weissmannal kapja megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.