BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Krausz Ferencet választotta az idei év emberének a közmédia

A 2020-ban a közmédia által alapított díj célja felhívni a figyelmet a világ magyarságát gazdagító személyiségekre, a kimagasló eredményekre és szellemi teljesítményre.

Kiemelkedő tudományos munkássága és társadalmi tevékenysége elismeréseként idén a Nobel-díjas Krausz Ferencnek ítélte oda a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjat – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel. Mint írták, a 2020-ban alapított kitüntetést olyan személy veheti át, aki emberi nagyságával és eredményeivel nagy hatást gyakorolt a társadalomra.

Krausz FerencMünchen, 2015. október 22.Krausz Ferenc kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója Münchenben 2015. október 22-én.MTI Fotó: Kovács TamásMünchen, 2015. október 22.
Krausz Ferenc kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója Münchenben 2015. október 22-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató.
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Krausz Ferenc 1962-ben született Móron, 1985-ben diplomázott az ELTE fizika szakán, a Műegyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett. Kutatásait a BME Fizikai Intézetében kezdte, majd 1991-ben doktori fokozatot szerzett a Bécsi Műszaki Egyetemen. 2003 óta a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, 2004-től a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője, 2019-től pedig a betegségek korai kimutatására irányuló vizsgálatok kifejlesztését célzó, a Magyarországon működő Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) ügyvezetője és tudományos igazgatója. 

Munkáját számos díjjal ismerték el, többek között átvehette a Fejszál király- és a Wolf-díjat. Idén december 10-én Stockholmban a legrangosabb tudományos elismeréssel, a Nobel-díjjal tüntették ki.

Az MTVA kiemelte, hogy a 2020-ban a közmédia által alapított díj célja felhívni a figyelmet a világ magyarságát gazdagító személyiségekre, a kimagasló eredményekre és szellemi teljesítményre. Felidézték, hogy 

az alapítás évében Karikó Katalin Nobel- és Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus kapta a díjat, 

akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid–19 elleni egyik oltást.

2021-ben a hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok vehette át a díjat, tavaly pedig a magyar kulturális életre gyakorolt kivételes munkásságáért a Magyar Zene Háza tervezőjét, Sou Fujimoto japán sztárépítészt tüntette ki a közszolgálati média – tették hozzá.

A közleményben jelezték: a Közmédia Év Embere Díjat Krausz Ferenc egy későbbi időpontban veszi át személyesen

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.