
Karikó Katalin, az első Nobel-díjas magyar nő szerint meg kell érteni az emberek félelmét
„A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat” – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A biokémikus a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni. Az egyetem kutatóprofesszora azt tanácsolta,
élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismerté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.
Miért kapta Karikó Katalin a Nobel-díjat?
Karikó Katalin Kisújszálláson nőtt fel, majd Szegeden szerzett biológus diplomát, és kutatómunkáját is a városban kezdte el. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték, így családjával az Egyesült Államokba költözött, előbb a philadelphiai Temple Egyetemen, majd a Pennsylvania Egyetemen dolgozott.
2004-ben egy kollégájával, Drew Weissmannal szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazásra. Ezt a szabadalmat vásárolta meg 2011-ben a BioNTech és a Moderna. 2014-ben Karikó Katalin a német BioNTech cég alelnöke lett.
2018-ban a Pfizer gyógyszercéggel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló oltást fejleszteni, ennek is köszönhető, hogy a koronavírus megjelenése után néhány hónappal már el is indult a vakcina tesztelése, tavaly december elején pedig a széles körű felhasználás.
A kutató korábban elmondta, rengeteg boldog emlék köti Szegedhez. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először a városban, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.
Férjével is a városban ismerkedett meg 1977-ben, majd házasságukat is a szegedi városházán kötötték meg. Itt született a lánya is, akinek névadóját szintén a városházán tartották – emlékezett vissza szegedi éveire a kutató. Úgy fogalmazott, fiatal házasként szerettek Szegeden élni, nem is nagyon akartak elmenni, de állását elvesztve kénytelenek voltak elköltözni.

Karikó egy interjúban az oltásellenességgel kapcsolatban elmondta, hogy igyekszik megtudni a félelem okát. Hozzátette, hogy
az emberek aggodalmát nagyon komolyan kell venni, segíteni kell nekik a döntés meghozatalában.
Szerinte a legtöbb ember ismeretek hiányában fél, de nyitott arra, hogy meghallgassa a szakembereket, akikben bízik. „Persze mindig vannak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak tanulni, és már eldöntötték, hogy nem kérnek az oltásból. Azok nemcsak saját egészségüket, de másokét is veszélyeztetik, ha megfertőződnének” – mondta a tudós.
Karikó Katalint többször is esélyesnek tartották az orvosi-élettani és a kémiai Nobel-díjra is,
azonban 2021-ben az orvosi kategóriában a Nobel-díjakat David Julius és Ardem Patapoutian vehette át a hőmérséklet és az érintés receptorainak felfedezéséért, a kémiai Nobel-díjat megosztva Benjamin List és David MacMillian érdemelte ki az aszimmetrikus organikus katalízis felfedezéséért. Tavaly az orvosi-élettani kategóriában Svante Paabo svéd genetikus lett a díjazott, aki az evolúciós génkutatásban alkotott maradandót, a kémiai Nobel-díjat megosztva ítélték oda három tudósnak, Carolyn Bertozzinak, Morten Meldalnak és K. Barry Sharplessnek, az úgynevezett klikk kémia és a bioortogonális kémia terén végzett tevékenységükért.
A két legnagyobb közjogi méltóság gratulált Karikó Katalinnak a Nobel-díjhoz. Az első női magyar Nobel-díjas az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezésért kapta meg az elismerést. Orbán Viktor és Novák Kaltalin a Facebook-oldalukon fejezték ki elismerésüket. A kutatóval nemrég telefonos interjút csináltak, Karikó a beszélgetésben felidézte a magyarországi éveit és azt az utat, amely elvezetett az mRNS vakcina kifejlesztéséhez.
Ajánlott videók





