Közélet

Macron: van esély az elhurcolt francia túszok kiszabadítására

Franciaország közölte, hogy 28 polgára vesztette életét a Hamász izraeli támadása alatt és 7 francia eltűnt a felfordulásban. Valószínűleg őket elhurcolták a terroristák Gázába. Emmanuel Macron francia államfő kijelentette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmentsék a még életben maradt fogjokat. Macron szerint van előrelépés az ügyben.

Emmanuel Macron francia államfő pénteken megígérte a Hamász iszlamista palesztin szervezet által október 7-én Izraelben elrabolt és a Gázai övezetbe hurcolt francia túszok hozzátartozóinak, hogy Franciaország mindent megtesz „a Franciaországba való biztonságos visszatérésük érdekében” – közölte a francia elnöki hivatal.

Fotó: Shutterstock

Itt mindenkinek elmondom: Franciaország nem hagyja cserben a sajátjait. Mindent megteszünk, amit csak lehet, honfitársaink szabadon bocsátása és hazatérése érdekében. A nemzet mellettük áll

– írta az államfő az X üzenőplatformon az érintett családokkal folytatott videókonferenciát követően. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint az elnök „biztosította őket a saját és az állam valamennyi szervének teljes elkötelezettségéről a kiszabadításuk érdekében”. Hozzátette, hogy elkötelezett a terrorizmus minden formája elleni szüntelen küzdelemben.

A videókonferencián Emmanuel Macron mellett jelen volt Catherine Colonna külügyminiszter, Alexis Kohler, az elnöki hivatal vezetője, valamint az államfő diplomáciai tanácsadója, Emmanuel Bonne.

Izraeli háború: megrázó túszvideót közölt a Hamász egy 21 éves lányról – „kérlek, vigyetek ki innen”

Először hozott nyilvánosságra a gázai terrorszervezet felvételt az általa fogva tartott túszokról. Mia Schem súlyosan megsebesült, órákon keresztül műtötték, de talán életben van.

Catherine Colonna vasárnap Tel-Avivban személyesen találkozott a Hamász Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadása francia áldozatainak családtagjaival. A merényletsorozatban 28 francia vesztette életét, hét ember eltűnt, egy részüket feltételezhetően a Gázai övezetbe hurcolták.

Emmanuel Macron kedden tiranai sajtótájékoztatóján azt az óvatos kijelentést tette, hogy „intenzív tárgyalások” folynak a Hamász által elrabolt túszok kiszabadítása érdekében, és van haladás ezeken.

Nagyon óvatos akarok lenni, úgyhogy megérthetik, ha nem mondok többet, először is, hogy ne keltsek olyan reményt, amely után csalódni kell, de mindenekelőtt azért, hogy ne veszélyeztessem az éppen folyó intenzív tárgyalások kimenetelét

– jelentette ki az elnök. Közölte, hogy van előrelépés az ügyben, és óráról órára figyelemmel kísérik a fejleményeket. Hozzátette, hogy Franciaország kapcsolatban áll az izraeli hatóságokkal, illetve más országokkal, amelyek közvetítenek a Hamásszal a túszok szabadon bocsátásáról.

 

izraeli háború Izrael Emmanuel Macron túsz Hamász
Kapcsolódó cikkek