Joe Biden elnök pénteken kijelentette, hogy részt venne egy vitán republikánus ellenfelével, Donald Trumppal. Megjegyzése az eddigi legvilágosabb utalás arra, hogy erre sor kerülhet, Biden ugyanis korábban nem kötelezte el magát mellette, a múlt hónapban még azt mondta, hogy ez a volt elnök viselkedésétől függ.

Biden és Trump a 2020-as kampányban kétszer vitatkozott / Fotó: AFP

„Valahol. Még nem tudom, mikor. Boldogan vitázom vele” – mondta a Howard Sternnek adott interjúban.

A Reuters a hírrel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Trump nem volt hajlandó vitákon részt venni pártbeli riválisaival, mielőtt a múlt hónapban gyakorlatilag megnyerte az elnökjelöltséget. Az utóbbi hetekben azonban vitára provokálta Bident, közölte, hogy kész erre „bármikor, bárhol, bármely helyen”.

A hónap elején Trump két vezető kampánytanácsadója levelet küldött az ilyen eseményeket általában szabályozó független bizottságnak, amelyben gyorsított menetrendet, a szokásos háromnál több és korábban kezdett vitát követelve.

Tucatnyi vezető amerikai médium szintén sürgette a jelölteket, hogy nyilvánosan kötelezzék el magukat a vita mellett.

Biden tábora aggódik

Biden tábora azonban aggódik, hogy Trump nem fog engedelmeskedni a bizottság által lefektetett szabályoknak, és a hivatalban lévő elnök néhány tanácsadója jobban szeretné, ha nem  lenne vita kettejük között.

US President Joe Biden looks at a pin that was thrown to him from the crowd during a campaign event in Atlanta, Georgia, on March 9, 2024. (Photo by Jim WATSON / AFP)
Biden vezet a regisztrált szavazók körében, de az elnökválasztás kimenetelét pár billegő állam dönti majd el / Fotó: AFP

A Reuters és az Ipsos áprilisi felmérése szerint a regisztrált szavazók körében Biden vezet 41 százalékkal Trump 37 százaléka ellenében, de ez nem jelent semmit, mert az elnökválasztás pár billegő államban dől majd el.

A 2020-as kampányban két vitát rendeztek a két elnökjelölt között. Amikor februárban erről kérdezték, Biden azt mondta: „A helyében én is vitázni akarnék magammal. Nincs más dolga.” Ez természetesen nem igaz, hiszen Trump szinte minden napját a bíróságon tölti.