Most már szinte biztos a Biden–Trump visszavágó
Az amerikai előválasztások legutóbbi, keddi fordulójában mind Joe Biden amerikai elnök, mind Donald Trump megszerezte pártjának jelöltségét, így a novemberi elnökválasztáson ismét köztük dől el a választás.
A keddi eredmények szerint ugyanis Biden megszerezte a demokrata párti jelöltséghez szükséges 1968 delegáltat Georgia államban aratott győzelmével, majd elkezdtek érkezni az eredmények Mississippi és Washington államból, valamint az Északi-Mariana-szigetekről és a külföldön élő demokratáktól is.

Pár órával később Trump is elnyerte a republikánus jelöltséghez szükséges 1215 delegáltat, ahogy a republikánus eredmények is elkezdtek megérkezni. A republikánusok Georgia, Hawaii, Mississippi és Washington államokban járultak az urnákhoz.
A jelöltség bebiztosítása után Biden közleményben vette célba ellenfelét és az általa képviselt neheztelést, bosszút és megtorlást, mely az elnök szerint Amerika lényegét fenyegeti – írja a Reuters.
A két politikus által megszerzett elnökjelölti cím persze nem meglepetés, miután
a múlt héten visszalépett Trump utolsó ellenfele, Nikki Haley a versenyből, míg hivatalban lévő elnökként Biden komolyan vehető ellenfél nélkül indult a demokrata előválasztáson.
A keddi szavazás után Trump egy, a közösségi médiában közzétett videóban elmondta, hogy nincs idő ünnepelni, Biden legyőzésére kell összpontosítani, akit a legrosszabb elnöknek nevezett az ország történetében.
Trump többek között az olajfúrások felpörgetését és a határok lezárását ígérte a felvételen, valamint azt, hogy az ország gazdaságát a világon valaha volt legjobbá teszi.
Nem meglepő módon a két politikus már a keddi előválasztás előtt is a novemberi választásra fókuszáló üzeneteket fogalmazott meg, miközben az amerikai választók nem különösebben lelkesek az 1956 óta nem látott elnökválasztási visszavágó kapcsán.



