Telekommunikáció

Megint későn szólt ügyfeleinek a Telekom a változásokról

Az NMHH jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Telekomot.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert a vállalat tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott számlázási gyakorlatán; a jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módosításakor őt megillető jogokról.

Az NMHH keddi tájékoztatása szerint előfizetői beadványok alapján indítottak eljárást a szolgáltató ellen.

A fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett

Fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs

A cég 2018 októberében – néhány ügyfél esetén novemberben – egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte ügyfeleitől, az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén.

Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében, emellett honlapján tájékoztatta az előfizetőket. Bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról

az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia

– hívta fel a figyelmet az NMHH.

A hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.

A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A közlemény szerint a hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra.

A Telekom fellebbez

 

Nem történt szerződésmódosítás, amely az előfizetők – a változást 30 nappal megelőző – tájékoztatását szükségessé tette volna – jelzi közleményében a Telekom és hozzáteszi, a hatóság első fokú döntése kapcsán a Magyar Telekom fellebbezést nyújt be.

 

Indoklásuk szerint, a változtatással céljuk az otthoni vezetékes – lakossági – számlázási ciklusok egységesítése volt, hogy valamennyi előfizetői havi számla befizetési határideje az adott tárgyhónap végére essen, és ne csússzon át a következő hónap elejére. Így a számlák befizetésének beérkezési határideje egységesen tárgyhóra esik, ezáltal kiszámítható, könnyebben követhető. Kiemelik, hogy az átállással a számlaküldés és a beérkezési határidő között a befizetésre rendelkezésre álló idő nem rövidült meg.

 

A hatóság első fokú döntése kapcsán a Magyar Telekom fellebbezést nyújt be – teszik hozzá.

Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a hatóság, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.

Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató fellebbezhet.

számla NMHH Telekom ügyfelek
Kapcsolódó cikkek