Ellepték a közösségi oldalakat azoknak a hozzászólásaik, akik kellemes meglepetésként tapasztalták, hogy 2023 első perceiben nem kellett hosszasan várakozniuk, amíg végre boldog új évet tudtak kívánni szeretteiknek, ismerőseiknek, hanem már éjfél után rögtön telefonálhattak. Ez egyértelmű előrelépés, hiszen a korábbi években 

a túlterhelt hálózatok miatt rendszerint sokkal hosszabb időre volt szükség a sikeres híváshoz.

party hívás
Fotó: Shutterstock

Az érzékelhető javulás egyik oka, hogy a készülékek egyre nagyobb hányada képes használni a hanghívások továbbítását a 4G-hálózaton biztosító VoLTE (Voice over LTE) technológiát

– hívta fel a Világgazdaság figyelmét Lestyák László, a Yettel hálózati stratégiai tanácsadója. Hozzátette, a VoLTE a jobb hangminőség és gyorsabb hívásfelépülés mellett egy bázisállomáson több egyidejű hívás kiszolgálását teszi lehetővé, mint a korábbi (2G/3G) technológiák. Ráadásul a VoLTE hívások terjedésével a nem VoLTE-képes készülékek előtt is felszabadul a hálózat „hagyományos” része (2G/3G), ezért közvetve azok is jól járnak a VoLTE-val.

A maghálózat fejlesztésével új lehetőség a VoLTE Roaming is, amivel a Magyarországra látogató külföldi felhasználók is képesek az adatalapú hangszolgáltatás használatára, ami előnyös nagy fesztivál vagy sportesemény idején egy helyszínre tömörülő roamingfelhasználók esetén, Márpedig szilveszterkor sok külföldi is Magyarországon ünnepelt.

„Ezenkívül gőzerővel zajlik a hálózatunk modernizációja, elmondható, hogy egy modernizált bázisállomás átlagosan nagyjából két és félszer akkora forgalmat képes kezelni, mint a modernizáció előtt. Ezek a hatások együttesen biztosítják többek között a hanghívások sikerességében és minőségében tapasztalható fejlődést” – jelentette ki a szakértő.

A Yettel egyébként 2021-ben kezdett teljes hálózatmodernizációba, a több tízmilliárd forintnyi beruházást igénylő folyamat az 5G-technológia elterjedése mellett az országosan a lakosságra vetített 99 százalékos lefedettségű 4G-kapacitást is a korábbi két-háromszorosára növeli.

A folyamat nagyságrendileg a felénél tart, összességében több mint háromezer állomást újítanak fel olyan mértékben, hogy a projekt végére nem lesz egy olyan csavar sem a hálózatban, ami előtte benne volt.

Reagált a Yettel, érinti-e a magyar előfizetőket az amerikai–kínai konfliktus

A ZTE négy és fél évvel ezelőtt került az összeomlás szélére, amikor a Donald Trump vezette adminisztráció elvágta a céget az amerikai beszállítóktól azzal az indokkal, hogy megsértette az exportkorlátozásokat, mert termékeit eladta Iránnak és Észak-Koreának.

A jelenleg tapasztalható makrogazdasági környezet ellenére a Yettel nem módosított műszaki fejlesztési tervein. Haladna gyorsabban is, ám a szakképzett munkaerő hiánya miatt ez a maximális tempó, amelyet legalább az alapanyaghiány nem hátráltat. A mobilszolgáltatónál hangsúlyozták, a felhasználók száma – vagy mára pontosabb úgy fogalmazni, hogy a csatlakoztatott eszközök száma – folyamatosan növekszik, de arra is fel kell készülniük, miként használják a hálózatot, mert egyre többen igénylik a nagyobb forgalmú applikációkat, videókat.

Koller György műszaki vezérigazgató-helyettes és Csaba Tamás hálózati stratégiai tanácsadó korábban arról is beszélt, hogy már a Pannon GSM időszakában szempont volt a fejlesztések előkészítésekor az energiahatékonyság. Manapság egy byte már jóval kevesebb energiába kerül, amíg a fogyasztóhoz ér, mint néhány évvel ezelőtt, viszont eközben nagyot nőtt az adatforgalom is, a két erő nagyjából kiegyenlíti egymást.