Közélet

Trump számára nincs rossz reklám

A volt republikánus elnök akkora médiafigyelemmel rendelkezik, mint talán soha egy elnökjelölt sem. Trump jelenleg egyszerre küzd az amerikai elnöki székért, és vesz részt az ellene indított bírósági tárgyaláson, New Yorkban.

Donald Trump számára jelenleg nincs rossz reklám – a volt republikánus elnök legalábbis ennek a szlogennek a határait teszteli. Trump az amerikai elnöki pozícióra pályázik, miközben New Yorkban javában zajlik a hallgatásipénz-botrány miatti tárgyalása, ez a két téma pedig igen nagy médiafigyelmet eredményez a volt elnöknek.

Trump
Trump jelenleg egyszerre küzd az amerikai elnöki székért, és vesz részt az ellene indított bírósági tárgyaláson, New Yorkban / Fotó: AFP

Az elnöki kampány és a bírósági tárgyalás szinte már összemosódik: a médiát már ki is tiltották a tárgyalóteremből, a televízióban tilos közvetíteni a tárgyalást, amelynek Trump csak néma megfigyelője. Eddig a republikánus elnökjelölt kihasználta a milliós közönségét, hogy mindig képernyőn legyen, és okot adjon arra, hogy beszéljenek róla – mindez most kissé visszaszorult, mivel idejének nagy részét a kamerák nélküli bíróságon fogja tölteni. Jeanette Hoffman republikánus tanácsadó azt mondta, hogy

Trump és csapata kihasznál minden apró alkalmat, amikor kamerák elé kerülhet, mivel egy kampány sem bírja jól, hogy a jelöltje így el legyen zárva.

A Reuters szerint Trumpnak a per kezdete óta nem volt kampánygyűlése, de a következő héten két alkalmat is fognak tartani, Michiganben és Wisconsinban. Közvélemény-kutatások azt sugallják, hogy Trump megpróbálhatja kihozni a legjobbat ebből a helyzetből, de a per akkor is nagy politikai kockázatot fog okozni. 

Többek szerint saját republikánus szavazói is ellene fordulhatnak, ha elítélik a hallgatásipénz-ügyben.

A per középpontjában ugyanis az áll, hogyan fizette le a Stormy Daniels művésznéven ismert pornószínésznőt, akinek még a 2016-os kampánya alatt juttatott pénzt azért, hogy hallgasson a szexuális viszonyukról. A tárgyaláson elhangzó, ízléstelen részletek pedig elriaszthatják a női szavazókat. Trump saját közösségimédia-platformján (Truth Social) azzal kampányolt, hogy mindez nem más, mint az ellene indított „boszorkányvadászat”, és választási beavatkozás annak érdekében, hogy csökkenjen a népszerűsége. Politikai elemzők szerint viszont fontosabb a tévéközvetítések hatása, amelyek szintén beszámolnak ezekről a posztokról, kiváltképp azokról, amelyek a tárgyalás kezdete óta készültek.

Ügyészek szerint a tárgyalás óta kikerült posztok sértik a tanúk elleni támadásokat tiltó bírói utasítást.

Tehát Trump még egy ilyen komoly bírósági tárgyalásból is képes még nagyobb botrányt generálni, hogy elérje a kívánt médiafigyelmet. A volt elnök ügyvédjei szerint, ha történt is bűn, azért nem Trump a felelős, mivel nem volt ráhatása a könyvelésre, és arról sem tehetett, hogy ügyvédjéről időközben kiderült, hogy bűnöző. A védelem emellett Stormy Danielst is ostorozta, aki szerintük az ügyben csak a könnyű pénzkereseti lehetőséget látta. Trump egyébként tagadja, hogy szexuális kapcsolata lett volna a nővel.

 

Donald Trump tárgyalás kampány botrány
Kapcsolódó cikkek