Kína és Magyarország tizennyolc megállapodást írt alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A legfontosabb megállapodások között van az Övezet és út stratégia, mely a kelet és nyugat közötti kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztését célozza. Ennek keretében a magyar és kínai kormány létrehozott egy közös projektlistát, melyen azok a beruházások szerepelnek, melyeket közösen szeretnének végrehajtani.
Magyarországon jelentős kínai beruházások zajlanak, gyárak épülnek, melyeknek termékeit döntő többségben Európa nyugati felébe fogják szállítani. A környezetkímélő szállítás érdekében egy
új vasúti beruházásra van szükség, amely alapvetően a teherszállítást szolgálja, és elkerüli Budapestet, ez a régebben V0-nak hívott vonal.
A vasutat Magyarország és Kína közösen fejleszti. Ugyanígy megkezdődik az előkészítése egy gyorsvasúti összeköttetésnek, amely azt célozza, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről gyorsan be lehessen jutni Budapest belvárosába.
Második fontos közös fejlesztésként Szijjártó Péter azt említette, hogy a Kína és Magyarország közötti légi összeköttetések száma rendkívül megemelkedett: már hét nagy kínai várost lehet elérni Budapestről hetente közvetlen járatokkal. A következő említett fejlesztés arra irányul, hogy az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszük, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat. „A jövő az elektromos autózásé” – mondta a külügyminiszter, és hozzátette, hogy a közlekedésben máshogy nem is lehetne elérni a környezetvédelmi céljainkat.
Negyedik célkitűzésként Szerbiával és Kínával
megkezdődik Európa legnagyobb, legmodernebb és leggyorsabb forgalmi irányítását és átengedését biztosító határátkelő Szerbia és Magyarország között.
A fejlesztéssel a röszkei határátkelőnél gyakori torlódásokat is szeretnék megszüntetni.
A külügyminiszter végezetül említette, hogy Kína és Magyarország közösen készít elő egy energetikai infrastruktúrát fejlesztő beruházást: Szerbiával közösen annak a lehetőségét vizsgálják,
hogyan lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között.
Szijjártó Péter azzal folytatta, hogy bővült a mezőgazdasági exporttermékeink köre: lehetővé vált a cseresznye és a szarvasmarha szaporítóanyag-exportja Kínába.
A külügyminiszter azzal zárta bejelentését, hogy Kína és Magyarország között korábban nem volt megállapodás a nukleáris energia területén, de mivel a következő években növekedni fog a villamos energia iránti igény, ezért
a nukleáris ipar teljes vertikumára készítenek együttműködési programot.
Történelmi tehát ez a látogatás, és ehhez méltó eredmények születtek – mondta Szijjártó Péter.
Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este. Hszi Csin-ping arról beszélt, hogy nagy örömmel tölti el az állami szintű látogatás Magyarországon. „Barátságos és gyümölcsöző tárgyalásokat folytattam Orbán Viktorral, konszenzust értünk el” – mondta a kínai elnök. Egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország bízik egymásban és segíti egymást. Mindezt tovább fejlesztik, ennek érdekében pedig átfogó stratégiai partnerséget hirdettek meg.