Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 3,2 százalékkal nőtt tavaly – jelezte Julia Szviridenko gazdasági miniszter az Ukrajnában tevékenykedő európai cégeket tömörtő szervezetnek, az Európai Üzleti Szövetségnek.

A minisztérium honlapjára eközben felkerült, hogy Ukrajna dollárban számított GDP-je tavaly történelmi csúcsra, csaknem 200 milliárd dollárra nőtt.

Az ukrán statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi első negyedévben a 2,2 százalékkal csökkent, a másodikban 5,7 százalékkal nőtt, a harmadikban pedig 2,7 százalékkal emelkedett. A negyedik negyedévre vonatkozó nem végleges adatok szerint a gazdaság 5,9 százalékkal erősödött.

Az ukrán jegybank 3 százalékos GDP-növekedéssel számol 2021-re, február elején Denisz Smihal miniszterelnök azonban azt mondta, hogy a bővülés üteme meghaladhatta a 3 százalékot.

2020-ban az ukrán GDP 4 százalékkal csökkent, ez volt az első év 2015 óta, amikor zsugorodott az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett.

Ukrajna gazdasága 2019-ben szintén 3,2 százalékkal nőtt.