A Nyugat a demokrácia és az elnyomó rendszerek közötti harcnak állítja be az Ukrajna elleni orosz inváziót, az Izrael elleni támadásokat az Irán által támogatott szervezetek részéről és Tajvan sorsát. Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök, Ali Hámenei ajatollah, Irán vallási vezetője és Hszi Csin-ping kínai államfő valóban nem a demokrácia – főleg nem a nyugati típusú demokrácia – élharcosa, a céljuk nem annak elpusztítása.
A cél ennél sokkal egyszerűbb: véget vetni az amerikai hegemóniának és lebontani a jelenlegi egypólusú világrendet. Be akarják bizonyítani, hogy már nem az Egyesült Államok az egyetlen legény a faluban, amíg önmaga dicsőségében sütkérezett, addig az alvégen felnőttek mások is.
Az egypólusú világrend helyett egy többpólusút akarnak kialakítani.
A több egyelőre hármat jelent: az Egyesült Államokat, Oroszországot és Kínát,
Irán „csak” regionális főszerepre törekszik, egy olyan kulcsfontosságú térség szempontjából azonban, mint a Közel-Kelet, ez is elég nagy súly.
Új, többpólusú világrend épül
Az amerikaiak mohóságától és szűklátókörűségétől függ, hogy ez a három pólus kiegészül-e Indiával, és a jelek egyértelműen arra mutatnak, hogy ez bizony így lesz. Talleyrand francia politikus hasonlatát idézve, ahogy a Bourbonok, úgy az amerikaiak sem tanulnak semmiből, de az egykori uralkodóházzal ellentétben mindent el is felejtenek.
A gyors profit reményében egy hatalmas gazdasági és katonai riválist, Kínát már felhúztak maguk mellé, most ugyanezt csinálják Indiával. A hindu nacionalista Narendra Modi indiai miniszterelnök köszöni szépen a segítséget, az ambíciói eddig is megvoltak, már csak ez hiányzott.
Összeesküvés vagy opportunizmus?
Az összeesküvés-elméletek hívei jelenleg viszonylag könnyen érvelhetnek amellett, hogy előre elhatározott tervek szerint zajlanak a dolgok: kezdődött minden Ukrajnával, folytatódik Izraellel, és Tajvan lesz a következő dominó.
Bizonyíték természetesen nincs, csak gyanús körülmények. Putyin Pekingbe látogatott közvetlenül az ukrajnai invázió megkezdése előtt, és kizárt, hogy ne osztotta volna meg Hszi elnökkel, mire készül, ha konkrétan nem is egyeztettek a lépésekről. Kína azóta is sziklatömbként áll Oroszország mögött, ahogyan Észak-Korea és Irán is – három olyan ország, amelyet szankcióktól kezdve büntetővámokon keresztül exportkorlátozásokig minden létező eszközzel büntet az Egyesült Államok.
Azt soha senki nem fogja tudni bebizonyítani, hogy a Hamász és a jemeni húszik az „összeesküvés” keretében, teheráni parancsra léptek akcióba, vagy csak kihasználták az adódó alkalmat. Az viszont tény, hogy Izrael az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese, és Washingtonnak most egyszerre két hadszíntéren kell bizonyítania fegyvergyártási és -ellátási képességeit. És már most látszik, hogy talán jóval messzebbre nyújtózik, mint ameddig a takarója ér.
Nincs elég gyártási kapacitás
Vegyünk egy egyszerű példát: a 155 milliméteres tüzérségi lövegből a Voice of America összeállítása szerint az ukrajnai invázió előtt havi 14 ezer darabot gyártottak az Egyesült Államokban, azóta azonban az ukránoknak nyújtott segítséggel szinte teljesen elapasztották a készleteket.
Próbálják felgyorsítani a gyártást, jelenleg havi 28 ezer darabnál tartanak, és a washingtoni védelmi minisztérium reményei szerint 2024 végére már elérhetik a havi 70-80 ezer darabot – ez évi 840-960 ezer löveget jelent. Ehhez képest ukrán illetékesek már egy éve közölték, hogy napi húszezer tüzérségi lövegre van szükségük – ez évi 7,3 millió darab. Feltűnően nagy a két szám között a különbség.
Ráadásul ilyen lövegre nem csupán Ukrajnának van szüksége, hanem Izraelnek is, és fel kellene tölteni az amerikai hadsereg kimerült készleteit is. A sort lehetne még folytatni egy sor más fegyverrel, alkatrésszel, rakétával és egyebekkel is, ráadásul úgy, hogy egyelőre nem látszik az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus vége.
Felkészül: Tajvan
Ha az összeesküvés-elméletet vesszük alapul, akkor
a következő dominó egy másik fontos amerikai szövetséges, Tajvan lesz.
John Aquilino admirális, az Egyesült Államok indiai–csendes-óceáni parancsnokságának posztjáról hamarosan távozó első embere márciusban a washingtoni képviselőház katonai bizottsága előtt azt mondta, hogy Kína 2027-ben készen áll majd a sziget megtámadására.
Emlékeztetett, hogy a gazdaság lassulása ellenére Peking az elmúlt években 16 százalékkal, több mint 223 milliárd dollárra növelte a katonai kiadásait, az elmúlt három évben több mint négyszáz vadászgéppel és húsznál több nagy méretű hadihajóval növelte az erejét, a ballisztikai rakétái számát pedig megduplázta, és rendszeresen gyakorolja a szükséges manővereket.
A héten ismét megkongatta a vészharangot, Tokióban újságírókkal beszélve aggasztónak nevezte, hogy a romló gazdasági teljesítmény ellenére gyorsan nő a kínai katonai költségvetés, szerinte jóval magasabb, mint az idei évre jóváhagyott 7,2 százalék.
„Világklasszis erő” áll majd Tajvannal szemben
Hszi elnök többé már nem beszél békés egyesítésről, és azt a célt tűzte ki, hogy a kínai hadsereg 2027-re „világklasszis erő” legyen, kérdéses azonban, hogy ezt mennyire hátráltatja az elnök korrupció elleni harca, amelynek tavaly több tábornok és elődje után maga Li Sang-fu védelmi miniszter is áldozatul esett.
Egyes szakértők szerint azonban a Tajvan elleni háborúra 2027-nél hamarabb, akár már idén, az amerikai elnökválasztás körül sor kerülhet. Ez horribilis, tízezermilliárd dolláros költséggel járna, amely mellett eltörpülne az orosz–ukrán háború és a koronavírus-járvány okozta csapás.
Sokak szerint ezért valószínűbb, hogy Kína nem folyamodik nyílt támadáshoz, hiszen számtalan más eszközt is bevethet a sziget térdre kényszerítésére.
Egy teljes tengeri blokád Tajvan körül például majdnem ugyanolyan hatásos lenne, mint a nyílt háború – csak éppen vérontás nélkül.
Washington ebben az esetben is kénytelen lenne jelentős katonai erőket és gyártási kapacitásokat mozgósítani az esetleges támadásra készülve, és egyszerre három frontot egész biztosan nem képes kiszolgálni az amerikai fegyverkezési ipar, különösen akkor nem, ha a háborúra átállított teljes orosz és kínai gyártókapacitással kell felvennie a versenyt.
Peking már évek óta alkalmazza is az úgynevezett szürkezónás hadviselést Tajvan ellen, a célja léggömbökkel, drónokkal és polgári használatú hajókkal telíteni a sziget környékét, kimeríteni az ellenfelet anélkül, hogy nyílt harcba bocsátkoznának. Fokozza a járőrözéseket hajókkal és repülőgépekkel is, amivel egyre nagyobb terhet ró a tajvani haditengerészetre és légierőre. És ha a kínaiaknak van valamijük, ami az amerikaiaknak biztosan nincs, az a türelem.
