Sok pénzből igazán könnyű még több pénzt csinálni, tartja a mondás, és ez már csak azért is igaz, mert egyértelműen kijelenthetjük: akinek több pénze van, és adott esetben akár sok százszor annyit is keres, mint mi, nálunk sokkal kevesebbet adózik. És mindez teljesen legális: adózni ugyanis csak a bevételek után kell, az igazán gazdagok pedig tudják, hogyan ne tegyenek szert adóköteles bevételre.
Létezik 0,1 százalékos adókulcs – de csak keveseknek
A ProPublica gyűjtése szerint a világ egyik leggazdagabb befektetője, Omaha Orákuluma, Warren Buffett vagyona 2014 és 2018 közt a valóságban 24,3 milliárd dollárral gyarapodott, az üzletember viszont mindössze 125 millió dollárnyi bevételt vallott be, ami után csupán 23,7 millió dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett be az amerikai államkasszába. Ez egy 0,1 százalékos effektív adóráta a világ egyik leggazdagabb embere számára. Ugyanezen időszak alatt Jeff Bezos 0,98 százalékos, Michael Bloomberg 1,3 százalékos, Elon Musk pedig 3,27 százalékos kulcs mellett járult hozzá a közös teherviseléshez.
Ezek a számok azonban nem is a legjobb évekre vonatkoznak a milliárdosok adóelkerülésében: Bezos 2007 után, 2011-ben egyetlen fillért sem adózott jövedelme után,
Soros György pedig egymást követő három évet úszott meg nullás személyi adóteherrel.
Az összesítések szerint 2014–2018 közt a 25 leggazdagabb amerikai 401 milliárd dollárral lett gazdagabb, átlagosan pedig mindössze 3,4 százalékot adóztak gyarapodásuk után – ez harmada a legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsnak, ami az Államokban elérhető a lakosság számára, a legmagasabb, igazán magas keresetűekre vonatkozó rátának pedig kevesebb mint egytizede. De mégis, hogyan érik ezt el a milliárdosok?
Rengeteg vaskos árfolyamnyereségek: adókerülés, legálisan
A milliárdosok alacsony adóterhének alapvetően két oka van. Egyrészt, a leggazdagabbak általában főként nem munkabér formájában tesznek szert bevételre, hanem saját vagy mások cégeiben fennálló részvényeik értéknövekedésén keresztül gyarapodik vagyonuk. E „bevételek” után viszont csak abban az esetben kell adózniuk, ha a megugró értékű részvények közül valamennyit eladnak a piacon, így realizálják a korábban csak elméleti síkon létező nyereségüket.
Ezt a bevételi formát az adójog árfolyamnyereségként tartja számon,
és adózása a világ gyakorlatilag minden országában kedvezőbb, mint a helyi szja-ekvivalens – Amerikában például 0–15 százalék közt alakuló – értéke, szemben a szövetségi jövedelemadóval, mely 10–39,6 százalék közti értéket vehet fel, a bevétel nagyságától függően. Az igazán fifikás milliárdos azonban ideális esetben még ennyit sem szeretne elveszteni profitjából, hiszen elérhető egy teljességgel adótehermentes megélhetési forma is: a hitel.
Akinek ugyanis hatalmas részvény- vagy kötvényvagyon pihen a brókerszámláin, az megteheti, hogy ezek terhére, portfólióját kvázi fedezetként feltéve nyit egy személyi hitelkeretet (personal line of credit) a választott bankjánál, melynek előre meghatározott keretösszegig (Larry Elissoné például 10 milliárd dollár) minden hónapban szabadon költekezhet,
hitelre költései után pedig ugyanúgy kamatot fizet, mint a köznapi hitelkártya-birtokos.
De akkor miért nem szimplán hitelkártyát használnak a leggazdagabbak? A személyi hitelkeret a hitelkártyánál általában sokkal magasabb keretösszeget tesz elérhetővé az ügyfél számára, ezenfelül sokszor az utána fizetendő kamat is sokkal kedvezőbb: mindez ugyanis egyéni megegyezés kérdése az ügyfél és a bank között, egy dollármilliárdokat mozgató befektető pedig viszonylag erős alkupozícióval bír még egy nagybankkal szemben is.
A részvények fedezetként használata azonban nem olyan egyszerű, mint lehetne: az S&P 500 cégeinek 68,4 százaléka például megtiltotta részvényeseinek és alkalmazottainak a papírjaik ilyen célú felhasználását, 22 százalékuk pedig csak néhány személy számára engedélyezi ezt.
