Törékeny alapokon az amerikai fellendülés

Interjú | Vélemény

A dollár – a jól ismert marxi terminusokkal – világpénz, azaz a különböző pénzfunkciókat nemcsak saját hazájában, hanem a világon majdnem mindenütt ellátja. Ezt a világpénz szerepet a dollár sokáig szinte egyeduralkodóként töltötte be, mígnem az egységes európai deviza megjelenésével versenytársa nem akadt. Nem csoda, hogy a világ legfontosabb deviza-keresztárfolyama az euró-dollár árfolyam lett. Az elmúlt öt esztendőben, amióta ez létezik, majdnem egy teljes technikai erősödési-gyengülési ciklust végigéltünk. 1999 januárjától a dollár folyamatosan erősödött, 2000 folyamán – amikor már szinte mindenki a dollár további erősödését várta – fogott egy “dupla feneket”, ahonnan egy jól megalapozott, erőteljes és máig tartó gyengülő trendbe kezdett.

A dollár gyengülése a 2003-ban már erős gazdasági növekedést produkáló amerikai konjunktúraadatok fényében furcsának tűnhet, hiszen a józan ész szabályai szerint egy erős gazdaságnak a devizája is erős kell legyen. Nos, ezek szerint vagy az elmélet nem állja meg a helyét, vagy az amerikai gazdaság egyáltalán nem erős. Véleményem szerint mindkét állítás igaz. A devizamozgásokat nemcsak a fundamentumok, hanem egyéb tényezők is indukálják, az amerikai gazdaság pedig igencsak törékeny állapotban van.

Ha a biztató amerikai növekedés belső szerkezetét vizsgáljuk, három dolog tűnik fel. Az első, hogy a recesszióban a növekedés bázisát adó lakossági fogyasztás egyáltalán nem esett vissza, köszönhetően a mélybe hulló jelzálogkamatokkal történő lakáshitel-refinanszírozásnak, ami a nehéz időkben elegendő forrást szabadított fel a háztartások számára a korábban megszokott fogyasztási mámor folytatásához. Ennek következményeképpen most nincs olyan elhalasztott fogyasztási kereslet, amely 2004 után is tartós mozgásban tudná tartani a választásokra fiskális expanzióval felpörgetett konjunktúrát.

A másik érdekesség, hogy a dinamikus gazdasági növekedés ellenére az alkalmazotti létszám alig nőtt, mintha a vállalatok a 25 százalékos profitnövekedés ellenére sem akarnák elhinni, hogy olyan stabil lábakon áll a gazdaság. Az elmúlt 50 évben egy 8 százalékos növekedést hozó negyedév után jellemzően majdnem félmillió munkahely jött létre; most kevesebb mint 50 ezer.

A tragikus munkaerő-piaci helyzet egyik kulcsa a globális munkaerő-arbitrázs. Nehéz versenyezni a kínai feldolgozóipari munkaerővel, de emellett egyre több cég szervezi ki szolgáltatói tevékenységeit olyan feltörekvő országokba, ahol a jól képzett, olcsó fehérgalléros munkaerő megfelelő jogi környezet mellett az Amerikában történő foglalkoztatással szemben versenyképes alternatívát kínál. Így nő például India szerepe a globális it-szolgáltatások piacán, amire a szavak szintjén laissez faire párti, valójában ultrakonzervatív amerikai gazdaságpolitika azonnal piacvédő intézkedésekkel, a munkahelyeket külföldre kiszervező vállalatokat büntető adókkal válaszol.

A harmadik sajátosság, hogy a nem pénzügyi szektor GDP-arányos adóssága úgy a recesszió, mint a fellendülés alatt végig emelkedő trendben volt, a 25 évvel ezelőtti 140 százalékról mostanra majdnem elérve a bruttó hazai össztermék 200 százalékát. Az amerikai gazdaság egyre nagyobb tőkeáttétel mellett képes csak növekedni, mint egy olyan vállalat, amelyik a tőkearányos megtérülést egyedül a hitel/sajáttőke-arány felpumpálásával tudja csak fenntartani. Csoda hát, hogy a sokak számára példaképül szolgáló Federal Reserve, amelynek áldásos tevékenysége utolsó 10 éve alatt egy részvény-, egy kötvénylufit és egy ingatlanrefinanszírozási lufit már sikerült összehoznia, majdnem Japán szintjén tartja az irányadó kamatot? Egy elsietett kamatemelés feltehetően összeroppantaná az eladósodott gazdaságot, évekre elhúzódó újabb recessziót váltva ki.

Amerika szétcsúszó egyensúlya mostanra ikerdeficitté vált: az amúgy is jelentős külkereskedelmimérleg-hiányt az elmúlt három év fiskális lazítása csak tovább növelte. A külső hiány generálta dollárkínálattal már nem áll szemben megfelelő mértékű működőtőke-beáramlás, nem csoda, hogy a zöldhasú világdeviza minden főbb keresztjével szemben gyengülő trendbe lépett.

A gyengülő dollárnak örülnek Washingtonban, de nem örülnek Európában, és főleg nem Délkelet-Ázsiában. Japán, Kína és a “kistigrisek” számára az USA a legnagyobb exportpiac, ezért ezen országok jegybankjai folyamatosan interveniálnak saját devizájuk erősödésének lassítása vagy megakadályozása érdekében. A legnagyobb interveniálók Japán és Kína, akik felvásárolt dollárjuk jelentős részét amerikai állam- és szövetségi kötvényekbe fektetik, ilyenformán a teljes amerikai államháztartási hiány mintegy felét megfinanszírozva, és a dinamikus növekedés, illetve a gyenge dollár ellenére ésszerűtlenül alacsonynak tűnő szinten tartva a teljes hozamgörbét.

Az amerikai kormány erősen presszionálja Kínát és Japánt a jüan, illetve a jen erősítésére, pedig Ázsia folyamatos intervenciójával voltaképpen Amerika korlátlan hiteléhségét elégíti csak ki. Ha az intervenció megszűnne, az ingyenfinanszírozás is elmaradna, egekbe lőve a kötvénykamatokat, alkalmasint elfojtva a kibontakozó, de a hatalmas tőkeáttétel miatt törékeny konjunktúrát.

Az alacsony Fed-kamattal gyengített dollár érdekes tőkepiaci mellékhatásokat okozott. A trendre egyre többen ültek rá, és az alacsony kamat mellett értékét vesztő devizából történő hitelfelvétel, annak pedig spreadtermékekbe, azaz vállalati kötvényekbe, feltörekvő piacokba, árukba történő fektetése 2003 slágerstratégiája volt. Adósodj el dollárban, vegyél bármit – hangzott az ajánlás. A következmény: az orosz válság óta nem tapasztalt szűk feltörekvő piaci spreadek, drága vállalati kötvények és természetesen a likviditásban fürdő részvénypiac ralija.

A gyengülő dollár ma már evidencia, minden elemző ezt jelzi előre, ami az amerikai gazdaság gyengesége, illetve Amerika túlsúlyos szerepe szempontjából szükséges korrekciót tekintve indokolt is. A piac azonban veszélyesen egy irányban áll, mindenki alulsúlyozott dollárban, ül az euróban és egyéb, nem dollár devizában és várja, hogy a többiek adják még a dollárt. E helyett mi történik? Az euró a dollárral szemben történelmi csúcsra erősödött, az 1,29 dollár/euró árfolyamot megpróbálta kétszer is áttörni, de nem sikerült neki.

Ez veszélyes konstelláció. Mindenki long euróban, ami meg úgy néz ki, mintha időlegesen csúcsra ért, “topot fogott” volna. Ilyenkor kemény korrekció jöhet, erős dollárral, gyenge euróval, visszaeső ázsiai intervencióval, ennek következtében megemelkedő amerikai kamatszinttel. Azaz mindennel, amire Amerikának most egyáltalán nincs szüksége.

Titokban viszik ki Venezuelából az aranyat

A The Wall Street Journal szerint Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét. Több mint 7 tonna már Afrikában található.

Photon: beindult a fotósok és videósok Uberje

A 2017-ben indított cég ügyvezetője szerint a startup-ökoszisztéma Magyarországon az aranykorát éli, de azért vannak olyan akadályok, amelyekkel mindenkinek meg kell küzdenie.
Világgazdaság Piactér