Nem jelent gátat a megváltozott munkaképesség

Egyre több nagy cég hoz létre külön a megváltozott munkaképességűeknek kialakított pozíciót.

Nem lesz egyszerű dolguk az egészségügy potyautasainak

Csak idén 75 ezer olyan embert azonosított az adóhivatal, aki jogosulatlanul szeretett volna igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást.

A portástól a mennyek uráig

Nick Vujicic karok, lábak és esélyek nélkül érkezett a világba. Az isteni tervbe vetett hite viszont szárnyakat adott neki, és mára milliárdokat inspirál.

Legjobb munkahelyek: a Google és a Facebook is visszaesett

Egy amerikai álláskereső portál idén is rangsorolta a száz legjobb munkahelyet. A sorrendet a dolgozók visszajelzései alapján állították össze.

Kereskedelmi háború: megszületett a megállapodás

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a két ország képviselői bejelentették, hogy tető alá hozták a régóta várt részmegállapodást.

A MASZSZ az új tb-törvény visszavonását követeli

A szakszervezet elnöke szerint minden eszközzel meg kell próbálni megakadályozni ennek a törvénynek a bevezetését.

Éves szinten több tízezerrel lehet magasabb a nyugdíj

Jövőre 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak.

Nőtt az ezüst népszerűsége

Az ezüst unciánkénti ára szeptember elejére 19,65 dollárra emelkedett, ami hároméves csúcs.

Több cég szűnt meg, mint amennyi létrejött

A cégek számának csökkenése általános, az építőipar és az energetika kivételével mindenhol jellemző.

Óriási összeget fizetett egy rajongó John Lennon napszemüvegéért

Az árverésen eladásra kínáltak a világsikerű Beatleshez kapcsolódó több emléktárgyat is.

Bankjegyfelismerő applikációval segíti az MNB a hamis pénzek kiszűrését

Közel 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis.

Nagy változás lesz a londoni tőzsdén

Az LSE közleménye szerint az új elképzelésük „széles körű elismerést váltottak ki”.

Eljárás indult a kgfb-díjak képzése miatt

Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított a Magyar Autóklub panasza nyomán.

Elképesztően teljesít Budapest turizmusa

A fővárosi kereskedelmi szálláshelyek árbevétele megközelítette a 25 milliárd forintot.

Erre készülnek a nagy üzletláncok az ünnepek előtt

Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az áruházláncok.

Vasutasok tízezrei kapnak év végi juttatást

Több mint 30 ezer vasutas részesül többletjuttatásban.

Figyelem: módosulnak a közlekedési menetrendek

A munkanap miatt szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a MÁV és a BKK járművei is.

Pompeo keményen megfenyegette Iránt

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az iráni vezetés iraki szövetségesei támadást intéztek olyan iraki támaszpontok ellen, ahol amerikai katonák is voltak.

Pénzügyminiszter: cél az uniót meghaladó gazdasági növekedés fenntartása

Varga Mihály szerint a külföldi befektetők bizalma töretlen.

Szolnokon adták át az új helikopterflotta első tagjait

A német Airbus Helicopters vállalat által gyártott, H145M típusú, több célú légi járművekből 2021 nyaráig összesen 20 darabot állítanak hadrendbe.

Milliókat bukhatnak a bérbeadók

Minél magasabb a bérleti díj, annál kevesebb a jelentkező és annál lassabban lehet megtalálni a megfelelő bérlőt.

A kereslet zuhan, de az árak emelkednek

Az ingatlanpiaci mutatók csökkenésével párhuzamosan a lakossági hitelezés összege is visszaesést mutatott novemberben.

Megszólalt a Vodafone az óriási bírságáról

A GVH 1 milliárd 176 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone-ra.

Elnézést kért a BKK-vezér a buszsofőröktől

Nemesdy Ervin levelet írt a BKV szakszervezeteinek a múlt heti, nagy felháborodást kiváltó közleményük miatt.

Újabb luxusbevásárlási pletyka mozgatta meg a befektetőket

A Gucci, az Yves Saint Laurent és jó néhány más luxusbrand tulajdonosa, a Kering szemet vetett az olasz ruházati cégre, a Monclerre.

Szinte biztos, hogy nem lesz fehér karácsony

Nulla százalék körüli az esélye annak, hogy télies idő lesz karácsonykor.

A Nébih szabálytalanságokat talált a karácsonyi vásárokon

Pozitív példa Eger, Nyíregyháza, Győr és Nagykanizsa ünnepi vásárai, ahol egyre inkább ügyelnek az élelmiszerbiztonsági előírások betartására.

Vendégek nélkül mindenki csak halászna

Mindent a turizmusra tett fel a maláj fővárostól, Kuala Lumpurtól valamivel több, mint négyszáz kilométerre lévő Langkawi.

Megélhetés a sinkanszen és a mikrolakások hazájában

A helyhiánnyal küzdő Japánban a parkolás mellett az ingatlanbérlés és -vásárlás is megviseli a pénztárcákat, de a kenyér és a sör ára is kifejezetten magasnak számít globális szinten.

Évezredes hagyományok

Jelentős és egyre növekvő szerepe van a világgazdaságban a családi vállalkozásoknak. Sikerességük alapvetően befolyásolja az ország teljesítőképességét.

Mozgalmas karrier, erős hátországgal

Átláthatóság, hatékonyság, etikusság – ezen elvek mentén végzi munkáját Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke, aki a folyamatos tanulást és motivációt tartja fontosnak a karrierjében.
Világgazdaság Piactér