megélhetés

A világ legdrágább városa ismét Szingapúr lett

Szingapúr már harmadik éve őrzi címét a világ legdrágább városaként, a második helyen Zürich, a harmadikon pedig Hongkong áll, Budapest a 133-as listán a 107. A legolcsóbbak között pedig szinte ázsiai és afrikai városokat találunk.

Drága városokban jó az élet

A világon Svájc városaiban kerül a legtöbbe a megélhetés, de ott lehet a legjobban keresni is. Budapest a kifejezetten olcsó helyek közé tartozik.

Lakásra és rezsire költünk a legtöbbet

A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első fél évben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.

Könnyen arra ébredhetünk, hogy a legtehetségesebbek külföldre vándoroltak

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada a legnépszerűbb célországok a Boston Consulting Group és a The Network világméretű kutatása szerint, amelyben a magyarországi partner a Profession.hu volt. A több mint 200 ezer álláskereső megkérdezésével lezajlott vizsgálat arra is rávilágított, hogy a világon sokfelé a pénzbeli javadalmazáson túl egyre nagyobb figyelem irányul az egyéb juttatásokra.
Világgazdaság Piactér