Közélet

Több alternatíva is létezik a járvány utáni oktatás őszi folytatására

A Budapesti Metropolitan Egyetem docense szerint három forgatókönyv szerint térhetünk vissza a tantermekbe.

Az iskolák és egyetemek soha nem látott kihívással szembesültek, amikor márciusban néhány nap alatt digitális oktatásra kellett átállniuk – áll a Budapesti Metropolitan Egyetem közleményében.

A távoktatás egyik legnagyobb kérdése a gyakorlati órák, kurzusok megtartása, az intézmények ebben egyedi, alternatív megoldásokkal segítik a hallgatókat.

A Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense, tanulásmódszertani szakértője szerint három forgatókönyv szerint térhetünk vissza a tantermekbe:

  • teljesen elfelejtjük a digitális oktatás új tapasztalatait,
  • részben adaptáljuk ezeket,
  • vagy teljesen új korszak kezdődik az oktatásban.
  • Online tanulás vs. távoktatás

    Szemléletbeli különbség van aközött, hogy a jelenleg zajló folyamatot online tanulásnak vagy távoktatásnak nevezzük Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docense szerint. A távoktatásban ugyanis a hangsúly az oktatáson van:

    azon, hogy az oktató milyen tananyagot és hogyan ad le.

    Az online tanulás már elnevezésében is a diákok tanulására helyezi a hangsúlyt: ebben az esetben az a fontos, hogy az oktató hogyan segíti, támogatja a hallgatók felkészülését.

    Fotó: Julian Stratenschulte/dpa

    „Azok az oktatók, akik a tananyag leadására, és nem a hallgatók tanulására koncentráltak, hamar létszámcsökkenéssel és fekete ablakokkal találták szembe magukat az online órákon” – mondta el a szakértő, aki szerint pont a két szemlélet közötti különbségre világított rá a digitális oktatásra átállás.

    A kreatív feladatok, a hallgatói tevékenységek, kérdések és visszajelzések ugyanis lényegesen nagyobb szerepet kapnak az online tanulásban, amely így alkalmasabb a diákok motiválására a pusztán figyelemre és memóriára épülő egyszerű tananyagleadásánál.

    Tanterem a XXI. században

    A digitális tér rendkívül rugalmas, személyre szabott kereteket biztosít a tanuláshoz, hiszen az oktatókat bármikor elérhetik a hallgatók.

    A ritmust az eddig megszokott tanulási folyamatban az oktató és a tantermek adták, most viszont mindenki a saját ütemében haladhat.

    Ugyanakkor az online tanulásban lényegesen nagyobb a hallgatók egyéni felelőssége is.

    „Természetes, hogy ami érdekli a hallgatókat, azt szívesebben tanulják, éppen ezért a mi feladatunk, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a tanított téma iránt.

    Azonban akármilyen jó módszertannal tanít is egy oktató, az osztályterem nem ad megfelelő kereteket a XXI. századi tanuláshoz – mondta el a szakértő. – Az elmúlt 15-20 évben hozzáférhetőbb lett az információ, és az információszerzés is felgyorsult, így már nem egyszerűen a hozzáférhető tudás mennyiségével,

    hanem az információ áramlásának sebességével is meg kell küzdenünk.

    Ehhez nem csak a megfelelő digitális eszközök jelentik a kulcsot: meg kell tanítanunk a diákokat arra, hogyan tudnak hiteles információhoz jutni a digitális térben és hogyan tudják alkalmazni a tanultakat.”

    Alternatív megoldások, támogató intézmény

    Bár a pandémia miatti digitális átállást sikeresen teljesítette több felsőoktatási intézmény, számos – például művészeti – képzés műhely- és eszközigényes gyakorlati kurzusai maradtak el kényszerűségből a 2019/2020-as tavaszi félévben.

    A Budapesti Metropolitan Egyetem fő célkitűzése a jelen helyzetben, hogy hallgatói a megkezdett félévüket eredményesen be tudják fejezni, valamint gyakorlati jegyeket és vizsgaosztályzatokat szerezhessenek úgy, hogy a teljesítéshez szükséges ismereteket is elsajátítják. Ezért a hallgatói visszajelzéseket is beépítve indította el az egyetem METUCare nevű programját, amelynek egyik lényegi eleme, hogy a koronavírusjárvány miatt meg nem tartható gyakorlati kurzusok – mint például stúdióban zajló divatfotózás, televíziós stúdiógyakorlat, sokszorosítógrafikai vagy éppen textil műhelygyakorlat –

    egy kéthetes intenzív szakmai program keretében szeptember elejére kerülnek át.

    A járvány és a kijárási korlátozások radikális változást hoztak a hallgatók élethelyzetében is. Ezek feldolgozásában sokan szorultak mentális támogatásra is.

    Fotó: Britta Pedersen/dpa-Zentralbild/ZB

    A METUCare program részeként az intézmény bővítette az igényelhető karrier- és életviteli tanácsadási szolgáltatásait is: az egyetem képzett trénerei, szakemberei

    5-10 alkalmas online konzultáció, terápia keretében segítenek igény esetén a diákoknak

    a szakmai fejlődésükkel és személyes problémáikkal kapcsolatos kérdésekben.

    A kijárási korlátozások idején több mint 120 hallgató élt a lehetőséggel.

    Oktatás a járvány után

    Dr. Vass Vilmos három forgatókönyv megvalósulását tartja lehetségesnek a tantermekbe való visszatérés után. Az első ilyen eshetőség, hogy

    semmi nem változik, és a tanulás-tanítás a korábbihoz hasonlóan zajlik majd.

    A második, hogy a digitális oktatás egyes elemeit az oktatók és a hallgatók is átültetik a tantermi térbe, és a két eszköztár egymás mellett él tovább –

    ez az ún. blended learning,

    amikor az internet és a digitális média nyújtotta lehetőségeket, valamint a hagyományos tantermi oktatás módszereit együttesen használják.

    A harmadik lehetőség pedig, hogy a digitalizáció meglepő módon pont az emberi tényezők szerepét és a progresszív oktatói szemléletet erősíti meg – nem a technológia vagy a tananyag lesz önmagában izgalmas, hanem

    az egyéni és a közösségi tevékenységek.

    „Egy ilyen, tanár és diák számára is pszichológiailag nehéz időszak után nehéz elképzelni, hogy ősszel ugyanonnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Fontos tanulság, hogy a digitális eszközök szerepe óriási lehet, azonban a legjobb eszköz sem pótolhatja az oktató személyiségét valamint a közösség szerepét és a személyes jelenlétből adódó helyzeteket” – tette hozzá Dr. Vass Vilmos.

    járvány Budapesti Metropolitan Egyetem online oktatás egyetem digitalizáció szakmai program digitális oktatás
    Kapcsolódó cikkek