Oroszország a NATO ellen – nincsenek egy súlycsoportban

Vajon összemérhetőek-e Oroszország hagyományos fegyveres erői a NATO -erőkkel? A kérdés megválaszolása nem egyszerű, sok esetben a „körte nem hasonlítható össze az almával” helyzetbe kerülünk, amikor hiába keressük a párhuzamokat, az alapokat. A NATO védelmi szövetség. Közös parancsnokság alá tartozó nemzeti elemeiben a sokszínűség mellett a védelmi jelleg dominál. Oroszország esetében a védelmi jelleg számos összehasonlításnál másodlagos és a támadó műveletekre jellemző fegyverzettel, hátországi támogató rendszerekkel van dolgunk.

A kérdés időszerűségét növeli az az ukrán és nyugati felfogás, hogy egy esetleges ukrajnai győzelem után Moszkva, következő lépésként megtámadhatja Nyugat-Európát. A Kreml tagadja, hogy ilyen szándékai lennének, ám még ukrajnai céljai sem világosak. Sok nyugati vezető a NATO-n belül és kívül sem hitte volna, hogy 2022. február 24-én Moszkva elindítja csapatait. Ez mégis bekövetkezett – noha felelős NATO-körökben az oroszországi határ menti csapatösszevonásokat észlelve idejekorán figyelmeztettek a küszöbönálló támadásra. Mindez indokolja az óvatosságot, a semmit ki nem záró feltételezések jogosságát, a bizonytalansági tényező fenntartását.

Számszerű összevetésben a legtöbb rubrikában a nyugati erők összességükben jóval erősebbek, mint az oroszországiak. A gyorsan mozdítható NATO Reagáló Erő (NATO Response Force) jelenlegi ismereteink szerint jóval nagyobb százezer katonánál és a tervek szerint teljes kiépülésével meghaladja a háromszázezer főt. Ha a 32 NATO-tag teljes fegyveres erejét tekintjük, akkor 3,5 millió emberrel van dolgunk, szemben Oroszország legfeljebb másfél milliós haderejével.

A gazdasági háttér: tavaly a NATO-államok által megtermelt GDP mintegy 40 ezer milliárd dollárt tett ki, ezzel szemben Oroszországé 2300 milliárdot. Az óriási, legalább tizenhétszeres fölény azonban csalóka. A Kreml autoriter, parancsuralmi rendszere alkalmasabbnak tűnik a háborúzásra, mint a Nyugat demokratikus döntéshozatali lépcsők sokaságán, az egyéni szabadságjogok messzemenő figyelembe vételén – és a profitérdekek érvényesülésén – alapuló működési sémája. 

Alábecsülték Oroszországot

Moszkvában, ha a vezetés úgy kívánja, mind az egyéni szabadságjogokat, mind pedig a tőke működési rendjét komolyabb következmények nélkül meg lehet változtatni, szigorítani. A parancsuralmi rendszerben a hadiipari háttér is gyorsabban bővíthető – lásd a 152/155 mm-es gránát gyártásban-beszerzésben meglévő 2-2,5-szörös oroszországi előnyt a nyugattal szemben. Nagy hiba, hogy elfeledkeznek az észak-koreai, iráni és kínai „hátországról” – ami bizonytalan, de működik. Phenjant, miként Moszkvát, Teheránt, némelykor Pekinget is a nyugati elemzők – katonai vonatkozásban – sokszor alábecsülik.

Az ukrán háború sok tekintetben kiigazításra kényszerítette a NATO-t. Például

Az ukrán példa is jelezte, az oroszországi erőknek nem jelentene komolyabb gondot ezen raktárak gyors megsemmisítése. Ha mégis háborúra kerülne a sor és ezt sikerülne a hagyományos – nem nukleáris fegyverekkel vívott – összecsapás szintjén tartani, a tengerentúlról hajókkal érkező, a NATO gerincét jelentő amerikai csapatok – esetleg napokkal később – öt nyugat-európai kikötőbe futnának be, innen felszerelésükkel együtt közúton vagy vasúton érnék el a kijelölt keleti, NATO-határ menti körleteiket. Az öt útvonal (az első ország a partra szállásé, a második a célország): Norvégia–Finnország, Hollandia–Lengyelország, Olaszország–Magyarország, Görögország–Románia, Törökország–Románia.

Mi van, ha a NATO támad?

Teljesen másképp alakulna a helyzet, ha a NATO jelentősen előretörne Ukrajnán, Belorusszián át Oroszországba. Például a nyugati utánpótlási rendszerek komoly nehézségekkel, átrakási dugókkal néznének szembe az európai és az ukrán, belorusz és oroszországi területen lévő egységes, széles nyomtávú vasútvonalak miatt. Az ellenséges lakosság, a talajklímaviszonyok sem kedveznének a nyugati erőknek.

A támadóháború eszközei között – mint azt az ukrajnai események is jelezték – mind a meghatározó hadszíntéri harckocsik (Main Battle Tanks – MBT), mind a csöves-, illetve a rakétatüzérség megőrizték meghatározó szerepüket. A drónhadviselés ugyan nagymértékben előretört, ám nem állítható, hogy meghatározó jelentősége lenne. 

Teljes a szabványkáosz

Moszkva határozott vezetésre tett szert a NATO-államokkal szemben a harckocsik (MBT) vonatkozásában – számszerűen –, de csak hazai terepen. Ugyanakkor 

• a harckocsikat tűztámogató, a páncélos egységeket védő, a gyalogságot szállító páncélozott harcjárművekben a nyugatnak 6-7-szeres számszerű fölénye tapasztalható. 
• Amit gyengít a páncélozott harcjárművek sokfélesége. 
• Ugyanis a NATO-tagállamokban többtucatnyi fajta-gyártmány, némelykor még csak nem is a metrikus rendszerben tervezett, épített ilyen jármű áll csatarendbe. 
• Moszkva másfélszeres előnyben van a teljes NATO-val szemben az önjáró tüzérségi eszközök számát illetően.
• Ám a légierőben a nyugat fölénye mintegy ötszörös. Ez vonatkozik elsősorban a vadászgépekre, vadászbombázókra, a taktikai légierőre. 
• Ami a rakétatechnikát illeti, a harctéri (taktikai) ballisztikus rakéták kategóriájában az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek. 
• Viszont a hiperszónikus (Mach5+), manőverező harceszközöket illetően vélhetően enyhe oroszországi fölény alakult ki.

A nagy atomkérdés

Ugyancsak körülbelül azonos számú stratégiai nukleáris fegyverzet áll (hivatalosan) Moszkva és a Nyugat oldalán. Összesen ma körülbelül 12 ezer nukleáris robbanófej lehet a világon, ebből 85-90 százalék a két nukleáris szuperhatalom, az USA és Oroszország birtokában van, nagyjából egyenlő számban. 

de legalább 15 év kell, amíg utolérheti bármelyiket a két „nagy” közül. A két európai nukleáris hatalom, Franciaország és Nagy-Britannia atomrobbanófejeinek száma egyenként 300 alatt van, taktikai atomfegyverük nincs.

A hazai pálya előnye

Oroszország egyik tetemes előnye az egységes fegyverzet, lőszer, az egységes alkatrészellátási és karbantartási normák. Ezt ukrajnai példák is igazolják. Ám ez az előny egy csapásra elolvadhat, ha a feltételezett oroszországi támadás NATO-forgatókönyvét nézzük (Moszkva támad), amelyben a harcok – legalábbis a kezdeti időszakban – NATO-országok területén folynának. Ugyanis a NATO-fegyverzetet (mindenek előtt a nagy súlyú, az oroszországiakénál legalább 20 tonnával nehezebb harckocsikat) nyugat-európai viszonyokra, jó háttérszervezetekre, út-, szerviz-, javítóműhely hálózatra tervezték. Ezzel szemben Ukrajnában (ahol a talajviszonyok hasonlóak Oroszországéhoz) a nyugati tankok nehézkesen mozognak, elsüllyednek a sárban.

Mindent összevetve: a Nyugat, a NATO-államok képesek legyőzni Oroszországot hazai terepen, viszont ha keletre, oroszországi területekre tévednek, gondban lesznek. A korábbi plusztényezők (kiépített logisztikai vonalak, terep, utánpótlás, Elon Musk Starlink-rendszerének támogatása) mínuszba fordulhatnak és a NATO-erők ellen dolgozhatnak.