Geopolitika - itt a korszakváltás, vége a tisztán diplomáciai megoldásoknak
Zeitenwende – korszakváltás, mondják a kiváló filozófusokkal büszkélkedő németek. Európa a vesztfáliai békéjével együtt elsüllyedni látszik a széttagoltságban, eljelentéktelenedésben. Brüsszelben most a militarizálódásban (közélet, társadalom egészében véve, külpolitika, gazdaság) látják a mocsárból való kikapaszkodás lehetőségét.
Ukrajna, szerencsétlenségére, pont bekerült ebbe a történelmi húsdarálóba, és komoly esélye van annak, hogy megsemmisül. Oroszország viszont nagyon is érdeklődik az új lehetőségek iránt. Ha fordítunk az előjeleken, ami most „Brüsszelben”, azaz az EU meghatározó államaiban, elsősorban Németországban, Franciaországban és Olaszországban (az EU-n kívül Nagy-Britanniában) végbemegy, az nem kevés hasonlóságot mutat az Oroszországban – és azon kívül – történő folyamatokkal.
Viszont Jalta-2 (a globális befolyás, a hatalom újraelosztása) a jelszó, amely az orosz külpolitikai gondolkodás zászlóshajójában, a Rosszija v Globalnom Polityike című szakfolyóiratban megjelentetett cikket áthatja. Szerzője az angol tudományos akadémia tagja, David Lane, a Cambridge-i Egyetem szociológiaprofesszora. Címe: A nemzeti kapitalizmus a liberális globalizmus ellen.
Korszakváltás: vége a tisztán diplomáciai megoldásoknak
Annak idején, tavaly, amikor megrendezték Münsterben, a nagyon szép ódon városháza dísztermében a második Westphalian Peace Conference-t, a második vesztfáliai békekonferenciát, a szakma nagy reményeket fűzött – már csak Ukrajna miatt is, a hagyományos diplomáciát a fegyverek elé helyező „vesztfáliai gondolat” újraélesztéséhez. Aztán az egészre a jótékony feledés homálya borul.
Európa keleti részén dúl a háború; Oroszország felbőszült medvéje hadakozik az ukrán birkabőrbe bújt nyugati farkasokkal. Nyoma sincs a vesztfáliai béke egyesek szerint máig tartó egyes vívmányainak, mint a konfliktusok diplomáciai megoldása, egyáltalán, a fegyverzaj elkerülése.
Henry Kissinger, az egyik legjelentősebb amerikai gondolkodó (akinek a nevéhez fűzhető a Kínával való amerikai „kibékülés”, a „vesztfáliai gondolat” gyakorlati megvalósítása) a múlt század hetvenes éveire tehető politikája is ezt szolgálta. Moszkvában viszont
Putyin jelezte, a tisztán diplomáciai megoldások vonata már elment, vérre megy a játék, és ebben a helyzetben a diplomáciai megoldások erősen a második-harmadik helyre csúsztak vissza.
Kína felemelkedése
Európa egyes vezetői még mindig a múltba révednek, pedig már rég nem a Vesztfáliában annak idején, 1649-ben összekovácsolt béke idejét éljük. Korunk meghatározó hatalmává Kína emelkedett – ez kiderül Alekszandr Dugin Kreml-főideológus minapi, a RIA Novosztyiban közölt cikkéből.
Oroszország Kína oldalvizén igyekszik fennmaradni, és Ukrajnát mindenképpen állandó, Nyugat-Európa nagy részét pedig pedagógiai célú ideiglenes fej-vízalányomásban részesíteni.
Kína keresi, követeli a helyét a globális vezetésben, amit a Szovjetunió 1991-es összeomlása után – ideiglenesen – az Egyesült Államok egymaga vállalt fel. És még azt sem lehet mondani, hogy a (liberális) hegemonizmus egypárti sajátosság lett volna.
Bő három évtizedig –amelynek során a demokrata és a republikánus elnökök kiegyensúlyozottan váltották egymást a Fehér Házban – tartott ez a tisztán amerikai hegemón állapot.
Oroszország 2022-es Ukrajna elleni támadása végképp felborította a számításokat, noha a szakköröket (akik ebben egy meglévő, évek, talán évtizedek-évszázadok óta éleződő konfliktus elemeit érzékelték) nem érte váratlanul.
Trump nem átfogalmazza, hanem eltávolítja a régi szabályokat
Európa az események hatására meg van zavarodva. A The Guardian, a liberális európai szemlélet egyik szószólója az amerikaiak Venezuela elleni támadása kapcsán bedobta az európai politikai fősodorba az amerikai külpolitika „putyinizációjának” a vádját. Mint Julian Borges, a brit lap nemzetközi főtudósítója (az USA-ban, a Közel-Keleten, Kelet-Európában és a Balkánon szolgált tudósítóként) szemleírója megfogalmazza:
Trump elnök immáron nem hajlítja a nemzetközi politika szabályait, hanem egyszerűen eltávolítja ezeket a szabályokat – ami kihatással lesz messze Caracason túl is.
Borges nem mondja ki, de nyilvánvalóan arra gondol, hogy az európai balliberális oldalt (ahová a The Guardiant és őt magát is sorolják) keményen elválasztja a történelmi szövetségestől, az Egyesült Államoktól az ilyesfajta megbélyegzés (mint amilyen a „putyinizáció”). Pedig Borges nem kukacoskodik. Kimondja, hogy az amerikai bejelentés, hogy az USA fogja „igazgatni” Venezuelát, eladja olaját, felér egy olyan teherautóval, amellyel a nemzetközi jog és a globális normák(?) mezején gázol keresztül.
Szép új világ
- egy „putyinizálódó” USA-val,
- egy a jelentéktelenségbe süppedő Európával,
- egy eltűnőben lévő, egykoron csaknem ötvenmilliós nagy állammal (amelynek lakossága ma alig haladja meg ennek a számnak a felét), Ukrajnával,
- a Kelet felé orientálódó Oroszországgal,
- az egykori Táng és Szung (az időszámításunk szerinti 7. és 14. század közti időszak) dinasztiáira emlékeztető-emlékező Kínai Birodalommal és vezetőjével.
Ez lehet a 2026-os év üzenete?
