Közeleg a végjáték a konzolháborúban: a PS6 megjelenése és az új Xbox végleg eldöntheti, ki lesz a konzolnagyhatalom – a Sony és a Microsoft ugrásra készen áll
Három év múlva ismét generációváltás jöhet a konzolpiacon: a Sony a PlayStation 6-ot 2027-re időzítheti, miközben a Microsoft is új hardveren dolgozik, és egyre jobban kitolja a határait a felhő- és kézikonzolos irányba.

A Nintendo a Switch 2-vel már most uralja a hordozható szegmenst, az Asus–Xbox-szövetség pedig jelzi, hogy a kézi eszközök többé nem kiegészítők, hanem önálló platformok. A PS6 megjelenése tehát nem csupán egy új konzol érkezését jelenti: 2027-ben valójában az egész játékipari modell újrarajzolódhat a hardver, a szolgáltatás és a játékélmény határán. A kérdés csak az, mint mindig, hogy ki fog ebből a legtöbbet profitálni.
Egy esélye maradt a Sonynak, hogy visszanyerje korábbi státuszát
A PlayStation 5 generációja sok szempontból félúton ragadt: technológiai szempontból fejlődött, de igazi forradalmat nem hozott. A PS6 megjelenése ezért a Sony számára nem csupán új hardverbemutató lesz, hanem lehetőség arra, hogy visszanyerje a „next-gen élmény” hitelességét. A vállalat és az AMD közösen fejleszti az új architektúrát, mely a hírek szerint három kulcstechnológiára épül:
- a Neural Arrays az MI-alapú feldolgozást segíti,
- a Radiance Cores a ray tracinget teszi hatékonyabbá,
- az Universal Compression pedig az adatáramlást gyorsítja.
Ha mindez valóság lesz, a PS6 ténylegesen képes lehet arra, amire a PS5-től sokan hiába vártak: stabil, látványos és innovatív játékélményre kompromisszumok nélkül. A Sonynak azonban nemcsak technológiai, hanem tartalmi téren is bizonyítania kell. Az utóbbi években a PlayStation-exkluzív címek száma csökkent, miközben egyre több játék jelent meg PC-re is. A PS6 sikere nagyban függ majd attól, mennyire tudja visszahozni azokat a „zászlóshajó” játékokat, melyek korábban megkülönböztették a márkát.
Magyarországon mindehhez még egy tényező társul: az ár. A PS5-öt ma is sokan nehezen engedhetik meg maguknak, így a PS6-nak reálisan 250-300 ezer forint alatti bevezető árral kellene indulnia ahhoz, hogy széles tömegekhez jusson el, különben a generációváltás itthon inkább lassú beszivárgás lesz, nem rajt.
Az új Xbox nemcsak új konzol, hanem új ökoszisztéma is
A Microsoft az elmúlt években teljesen új stratégiát épített ki. Sarah Bond, az Xbox-részleg vezetője idén megerősítette: készül a következő generációs Xbox, és szintén az AMD-vel közösen fejlesztett csip már prototípusfázisban van. A cél azonban nem egyszerűen egy új gép, hanem egy olyan ökoszisztéma, melyben a konzol, a PC és a felhőszolgáltatás egységben működik. A vállalat ezt a szemléletet a ROG Xbox Ally kézikonzollal is megtestesítette, melyet az Asusszal közösen dobott piacra. Az eszköz nem kísérlet, hanem komoly lépés a hordozható játék irányába, és várhatóan 2027-re ennek továbbfejlesztett verziója is megjelenik.
Ezzel párhuzamosan a Microsoft a Game Pass rendszerét is átalakítja: drágább előfizetések, de jobb technikai minőség, sőt egy reklámalapú, ingyenes játékstreamelés is tesztelés alatt áll.
Ha ez a modell beérik, az Xbox új generációja nemcsak hardverben, hanem üzletileg is más szintre léphet. A Microsoft előnye lehet, hogy a felhőalapú játékszolgáltatásai révén már most képes több végponton jelen lenni – a Sonynak erre még nincs igazán kiforrott válasza, de a PS6 megjelenéséig még kidolgozhat erre egy stratégiát.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a Microsoft az elmúlt hónapokban látványosan kettős üzenetet küldött a piacnak. Miközben Phil Spencer, az Xbox-üzletág vezetője még tavasszal arról beszélt, hogy „nem cél többé áthozni a PlayStation- és PC-játékosokat az Xboxra”, addig Sarah Bond mostani bejelentése ennek szinte teljesen ellentmond. Mert mi más célja lenne egy teljesen új Xbox-ökoszisztémának, ha nem az, hogy elcsábítsa a játékosokat a Sonytól?
Bond kijelentése – miszerint „száz százalékig nézünk a jövőbe, dolgozunk a következő generációs hardveren” – nemcsak a pletykákat cáfolta, hanem egyértelműen jelezte: a Microsoft nem adja fel a klasszikus konzolos jelenlétet. Ez pedig csak azt erősíti meg, hogy
a konzolháborúnak nincs vége, a java még csak most kezdődik.
Bár még korai teoretizálni, de elképzelhető, hogy a PS6 megjelenésekor a játékosok pálcát fognak törni valamelyik konzolgyártó felett, és végérvényesen el fog dőlni, melyik cég stratégiája a jobb.
Mi lesz a kézikonzolokkal?
A 2020-as évek közepére a kézikonzolpiac ismét virágzik: a Steam Deck, a ROG Ally és a Nintendo Switch 2 sikere azt mutatja, hogy a játékosok újra értékelik a hordozható formátumot, de most már nem kompromisszumként tekintünk rájuk, hanem alternatív platformként. A PS6 megjelenésének idejére a piac tehát sokkal tarkább lesz, mint 2020-ban. Ha a Sony valóban be akar lépni a kézikonzolos szegmensbe – amiről több szabadalmi bejegyzés és iparági pletyka is szól –, akkor legkésőbb 2027-ig lépnie kell.
Egy hibrid, felhő- és lokális futtatásra is képes PlayStation-handheld logikus válasz lehetne az Xbox és az Asus kollaborációjára.
A másik fontos trend, hogy a „félkonzolok” ideje leáldozni látszik. A PS5 Pro és a Series X köztes frissítései vegyes fogadtatást kaptak, ezért a gyártók inkább egy erősebb alapgépet terveznek hosszabb életciklusra. A 2027-es generáció így valószínűleg tisztább, jól elválasztott rajtot hozhat.
A magyar piac nagy kérdése: milyen árat kell majd mindezért fizetni?
A magyar konzolpiac méretében kicsi, de aktív. A vásárlók árérzékenyek, ugyanakkor a márkahűség is erős: sokan ragaszkodnak a PlayStationhöz, mások az Xboxot választják a Game Passért.
A PS6 megjelenése idején várhatóan több trend is érezhető lesz itthon:
- Erős árverseny: ha mindkét konzol 2027-ben jelenik meg, a forgalmazók – MediaMarkt, Konzolvilág, Alza – agresszív előrendelési akciókkal készülhetnek majd.
- Készlethiány kockázata: a PS5-nél látott szállítási problémák könnyen megismétlődhetnek, főleg, ha a csipgyártás továbbra is feszes lesz.
- Szolgáltatásalapú belépés: a reklámos Xbox Cloud Gaming-modell itthon is vonzó lehet azoknak, akik nem akarnak rögtön több százezer forintot költeni új gépre – kérdés, mennyire fogja megérni ez a modell.
A magyar játékos számára 2027-ben az lesz a kérdés: új konzolt vesz, vagy inkább előfizet egy szolgáltatásra, mely eléri ugyanazt az élményt a felhőn keresztül.
Vízválasztó lehet a PS6 megjelenése
A következő generációs konzolháború már nem a grafikai teljesítményről szól. A PS6 megjelenése ugyan a Sony nagy visszatérését ígéri, de a sikerhez több kell: erős exkluzív kínálat, visszafelé kompatibilitás, és reális ár. A Microsoft közben belső irányváltáson megy keresztül: Phil Spencer nyitottsága a multiplatformra és Sarah Bond új hardveres lendülete együtt jelzi, hogy az Xbox nem hátrál, hanem átalakul, és ez a szerves átalakulás az, ami miatt egyelőre a Sony hatalmas hátrányban van. A következő években eldől, ki tudja jobban összehangolni a hardvert, a szolgáltatást és az élményt. A magyar játékosoknak pedig – most először – valódi választásuk lehet, milyen módon akarnak játszani a jövő konzoljain.


