Stiglitz: A nem megfelelő segítség megölheti az európai beteget
Az Egyesült Államokban a Fed elindította a mennyiségi enyhítés harmadik fordulóját (QE3), az Európai Központi Bank (EKB) pedig bejelentette, hogy korlátlan értékben megvásárolja a bajba jutott eurózóna-tagállamok kötvényeit. A piacok eufóriával válaszoltak, az USA-ban a részvényárak a recesszió utáni csúcsszintekre szárnyaltak. Olyanok is akadtak persze – különösen a politikai jobboldal képviselői közül –, akik szerint a lépések inflációt okozhatnak, és a kormányokat tékozlásra ösztönzik. Valójában sem az eufória nem indokolt, sem az aggodalmak.
Amíg ilyen sok a kihasználatlan termelőkapacitás, és ennyire borúsak a gazdasági kilátások, addig a komolyabb infláció veszélye minimális. A Fed és az EKB lépései három üzenetet is hordoznak, és ezeken a piacoknak is el kellene gondolkodniuk. Először is: a monetáris politika irányítói beismerték, hogy a korábbi intézkedések hatástalanok maradtak. A központi bankok nagyban okolhatók a válságért, az elkövetett hibáik kijavítására ugyanakkor csak korlátozott lehetőségeik vannak.
A második üzenetet a Fed azon közleménye hordozza, amely szerint a rendkívül alacsony kamatokat 2015 közepéig fenntartják. Ez annyit jelent, hogy komolyabb fellendülés a közeljövőben nem várható, és ez figyelmeztető jelzés kellene hogy legyen Európában is, ahol a gazdaság jóval gyengébb, mint Amerikában.
Végezetül: a Fed és az EKB egyaránt kimondta, hogy a piacok önmaguktól nem fogják gyorsan helyreállítani a teljes foglalkoztatottságot, ezért ösztönzésre van szükség. Ezt mindenkinek alaposan meg kellene fontolnia – Európában és az USA-ban egyaránt –, aki éppen ennek az ellenkezőjét, megszorítások sorát sürgeti. Kétségtelen, hogy élénkítésre az Atlanti-óceán mindkét partján szükség van, ennek azonban fiskális jellegűnek kellene lennie. A monetáris politika önmagában hatástalannak bizonyult, újabb dózisai sem teremthetik meg a fenntartható növekedést.
A hagyományos gazdasági modellek szerint a megemelt likviditás a hitelezés bővüléséhez vezet – úgy a befektetők, mint a fogyasztók viszonylatában –, ami a keresletet és a foglalkoztatást egyaránt élénkíti.
Spanyolországban például, ahol rengeteg pénz tűnt el a bankrendszerből – és tűnik el folytatólagosan, miközben Európa a közös bankrendszer megteremtésével bajlódik –, de a pótlólagos likviditás a megszorítások folytatása mellett nem fogja újraindítani a spanyol gazdaságot.
Hasonló a helyzet az USA-ban, ahol a kis- és középvállalatokat finanszírozó kisebb bankokat teljességgel elhanyagolták. A szövetségi kormány – mind a korábbi, mind a mostani elnök alatt – sok százmilliárd dollárt költött a megabankok talpra állítására, miközben százával hagyta veszni a hitelezés szempontjából oly fontos kisebb pénzintézeteket.
A hitelezést azonban az egészségesebb bankok esetén is meghiúsítja a biztosítékok hiánya, hiszen a kisvállalatok által fedezetként felkínálható ingatlanok árai egyharmaddal alacsonyabbak, mint a válság előtt voltak.
Marginális hatások persze elképzelhetők: a QE3 nyomán lejjebb ereszkedhetnek a hosszabb távú kamatok, ami ösztönzőleg hathat a beruházásokra, néhány gazdag – kihasználva az emelkedő részvényárakat – esetleg többet fogyaszt, egyes lakástulajdonosok pedig előnyösen újrafinanszírozhatják jelzáloghitelüket.
De a legtöbb gazdag azt is tudja, hogy átmeneti intézkedésekkel csak átmenetileg lehet megemelni a részvényárakat, ez pedig nem fogja fellendíteni a fogyasztást. Más időkben az USA-nak előnye származhatna az alacsonyabb kamatokból eredő gyengébb árfolyamszintből, mivel azonban a kamatok Európában is alacsonyak, a globális gazdaság pedig lassul, ez alig érvényesül.
Egyesek aggódnak a friss likviditás okán várható negatív következmények miatt. Emelkedhetnek a nyersanyagárak; az idősebbek, akik elővigyázatosságból állampapírban tartották a pénzüket, az alacsonyabb hozamokkal szembesülve fogyasztásuk visszafogására kényszerülnek. Az alacsonyabb kamatok a cégeket az automatizáltság magasabb szintjét képviselő beruházásokra ösztönzik, így egy esetleges fellendülés kevesebb új munkahelyet hoz létre.
Európában a monetáris intervenció nagyobb potenciált rejthet, fennáll viszont a kockázata annak, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak. Az aggályok eloszlatása érdekében az EKB feltételekhez kötötte a kötvényvásárlást. Ha azonban ezeket a feltételeket a növekedés élénkítése nélkül érvényesítik, akkor a hatásuk olyan lesz, mint a vérveszteségé: a beteg élete veszélybe kerül, mielőtt valódi segítséghez juthatna. A gazdasági szuverenitásuk miatt aggódó kormányok ódzkodni fognak attól, hogy az EKB-hoz folyamodjanak, holott tényleges hatás csak ilyen segítségtől lenne várható.
Európa és Amerika számára egyaránt veszélyt jelent, hogy a politikusok és a piacok egyaránt hisznek a monetáris politika élénkítő képességében. Ez sajnos elvonja a figyelmet a növekedést ténylegesen ösztönző intézkedésektől: az expanziós fiskális politikától és a pénzügyi szektornak a – hitelezést erősítését célzó – megreformálásától. A jelenlegi hanyatlás már fél évtizede tart, és egyhamar nem lesz vége, amint azt a Fed és az EKB is hangoztatja. Minél hamarabb ismerik ezt fel a vezetőink, annál jobb.
Copyright: Project Syndicate, 2012. www.project-syndicate.org
