Csúcstámadást indított a BUX
Várakozó üzemmódban maradt az S&P 500, a heti bázisú grafikon alapján érdemi emelkedést nem tudott mutatni a vezető amerikai index, csak a volatiltás nőtt. Amellett, hogy a jegyzés továbbra is egy emelkedő ék alakzat területén mozog – ami hosszabb távon még emelkedést, majd jelentősebb korrekciót sejtet –, rövid távon elsősorban a 2126 közelében húzódó korábbi ellenállás támaszként történő visszatesztelésére számítunk. A német DAX30 index heti bázisú grafikonja alapján a 10 400-as támaszszint fölött igyekszik bázist építeni. Egy meginduló emelkedés legközelebbi akadálya 10 800 közelében helyezkedhet el, utána az index 11 430 közelébe emelkedhet. A jelenlegi támaszszint letörése a 2015. január óta tartó csökkenő trend alá hozhatja vissza a jegyzést, komolyabb támasz 9773 közelében alakulhat ki (ehhez hat-nyolc hét kell).
Eközben a BÉT hivatalos indexe, a BUX „támadást indított” a legutóbbi csúcs (28 100) ellen. Az emelkedés továbbra is korlátosnak tűnk, egyfelől az emelkedő ék alakzat felső széle, másfelől a korábbi csúcs által hátrahagyott ellenállási szint (28 430) miatt. A két hónapja tartó emelkedés 27 690 alatti zárások nyomán törne meg.
A Mol részvényeinek árfolyama az elmúlt hét utolsó kereskedési napja nyomán megszakítani látszik a 2015 januárja óta tartó emelkedő trend vonalát, ez a 16 935–16 757 közötti sáv átlépésével válik egyértelművé. Ez esetben a jegyzés egészen 15 915 közelébe eshet vissza. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy 2016. március óta a kurzus szűkülő trendcsatornában mozog fölfelé, akkor a 15 040 közeli árfolyam se zárható ki. További érdemi emelkedéshez arra lenne szükség, hogy a jegyzés legalább 17 535 feletti zárásokat produkáljon, így a legutóbbi csúcs elérése (17 895), majd a 18 280 közelébe emelkedés válna lehetségessé.
Az OTP bank részvényeinek árfolyamgrafikonjából azt tűnik ki, hogy a jegyzés elérte a korábban kialakult úgynevezett mérési rés alapján számítható árfolyamcélját, amely lényegében egybeesett a 2016. április közepén elért értékkel (7395). Az árfolyam egy olyan háromszög területén belül mozog, amelynek vízszintes oldala e korábbi csúcs szintje, átfogója pedig a 2015 januárja óta érvényben lévő emelkedő trend. A tapasztalat szerint a jegyzés az ilyen jellegű háromszögek területét a vízszintes oldal irányába hagyja el, azaz a csúcsból származó ellenállás átlépésére számíthatunk. Ugyanakkor a jegyzés ezen a héten elméletileg belép abba az idősávba, amikor a kilépés valószínűsége legnagyobb. A háromszög magasságából igen jelentős árfolyam-emelkedés, 9000 közeli árfolyamcél számítható. Ennek elérése során 7620, illetve 8020 közelében alakulhat ki jelentősebb ellenállás. Nem szabad kizárnunk azonban azt a lehetőséget sem, hogy a kurzus előbb még visszatér a 6880 közelében húzódó támaszhoz.
A Richter-részvény kurzusa, miután kibújt a július vége óta tartó csökkenő trend alól, az 5697-es támaszszint felett igyekszik bázist építeni a további emelkedéshez. Ennek során 5815 közelében alakulhat ki legközelebbi ellenállás, átlépése 5946-hoz nyithat utat. Ha a jegyzés az előbb említett támasz alatti zárásokat produkál, akkor a kurzus 5550 közelébe eshet vissza, ahol a közelmúltban elhagyott csökkenő trend vonalát is tesztelheti.
A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama várhatóan lefelé átlépi a 414 közelében kialakult támasz szintjét, majd 420 közelébe süllyed, ahol a 2015 januárja óta tartó emelkedő trendvonalát is tesztelheti. Komolyabb emelkedése akkor számítanánk, ha a jegyzés 442 feletti zárásokat produkálva kilépne a 2016. június eleje óta tartó csökkenő trend alól.


