Újabb kötvénykibocsátásra készül az építőipari KÉSZ Csoport: a márciusi 20 milliárd forint után most 10 milliárdnyi kibocsátást terveznek, a friss tőkét a vállalat elsősorban az építőipari kapacitásai bővítésére és hatékonyságnövelésre, valamint ingatlanfejlesztési portfóliójának bővítésére kívánja fordítani – közölte a cég kedden. 

Az első körben sikeres, 20 milliárd forintos kötvénykibocsátás után a KÉSZ Csoport ezúttal szintén 10 éves futamidejű, 10 milliárdos kötvénykibocsátást tervez november 15-én a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában.

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a tranzakcióhoz szükség volt a vállalat és a kibocsátandó kötvények ismételt minősítésére is: a Scope Hamburg GmbH október 29-én megerősítette a KÉSZ Holding Zrt. mint kibocsátó BB stable hitelminősítését, és a második körös vállalati kötvényre is kiterjesztette az első BB stable minősítését. A minősítő kiemelte, hogy a KÉSZ Holding és a kötvény esetében is stabil kilátásokat állapított meg, részben, mert a vállalatcsoport árbevétele és eredményessége is jelentősen javult 2020-ban, és ezt támasztják alá 2021-es féléves gazdálkodási beszámolói is, valamit pozitívan értékelte a 2022-re és 2023-ra látható már leszerződött munkák magas arányát is. 

A KÉSZ Holding Zrt. a Budapesti Értéktőzsdén tette közzé első féléves eredményét, amely szerint 2021 első hat hónapjában a vállalat adózás előtti eredménye 4,25 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 1,73 milliárd. A társaság értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta a 70 milliárd forintot, miközben 2020 első fél évében a nettó árbevétele 55,81 milliárdot tett ki.