
Átadta a gyárát a svájci multi Magyarországon, egy kisváros a helyszín: így már nem költöznek el a fiatalok – videó
Idén minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett Magyarországra a szomszédos Ukrajnában negyedik éve tomboló háború ellenére – mondta a Swiss Krono beruházásának bejelentésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vásárosnaményban.

Tovább bővíti magyarországi kapacitásait a Swiss Krono
A tárcavezető szerint a svájci faipari vállalat húszmilliárd forint értékben bővíti magyarországi gyártási kapacitásait, amihez az állam hárommilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő a munkavállalói létszám kétszázra emelését. Elmondása szerint a beruházásnak különös jelentőséget ad az is, hogy a keleti országrészbe érkezik, hiszen itt még súlyosabban érezhetők az ukrajnai háború negatív hatásai.
Szijjártó Péter szerint ez a világ kilenc országában üzemmel rendelkező Swiss Krono egyik legmodernebb létesítménye, amit jól mutat a rendkívül magas hozzáadott értékű termelés és a mintegy 70 százalékos exporthányad is. Felidézte, hogy már negyedik éve tart az orosz–ukrán háború és leszögezte, hogy hazánk teljes mellszélességgel a béke pártján áll, mivel a fegyveres konfliktus komoly nehézségeket jelent egész Európa és benne a szomszédos Magyarország számára.
Ha béke lenne, az európai növekedés is nagyobb lenne
A tárcavezető szerint békében az európai gazdaságok növekedése könnyen a kétszerese- háromszorosa lenne a jelenleginek, ezt a háború azonban ellehetetleníti, viszont Magyarország még ebben a nehéz környezetben is képes volt a gazdasági stabilitása megőrzésére, köszönhetően Európa legvonzóbb beruházási környezetének. Hozzátette, hogy a háború negyedik éve ellenére az idei esztendő Magyarország gazdaságtörténetében a harmadik legeredményesebb.
2025-ben a valaha volt harmadik legtöbb beruházás érkezett és érkezik Magyarországra egyetlenegy esztendő leforgása alatt
– fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint a kormányzati gazdaságpolitika egyik fő célkitűzése volt az ország keleti és nyugati fele közötti fejlettségbeli különbség kiegyensúlyozása, ami mostanra sikerült is, hiszen Kelet-Magyarországon a globális zöld autóipar egyik legfontosabb régiója jöhetett létre.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is fejlődik
Elmondása szerint ez kedvező hatással van Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére is, ahol az elmúlt tíz évben két és félszeresére nőtt az ipari termelés, és értéke tavalyra már elérte az 1700 milliárd forintot, miközben a munkanélküliségi ráta a korábbi 15 százalékról 10 százaléka alá esett. Ez részben annak is köszönhető, hogy ez idő alatt
114 nagy beruházás valósulhatott meg itt állami támogatással, körülbelül 930 milliárd forint értékben, és ezek több mint 11 ezer új munkahelyet teremtettek.
Végül pedig kiemelte, hogy mára a svájci vállalatok alkotják a hetedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, ahol nagyjából 35 ezer embernek adnak munkát. Továbbá hozzátette, hogy 2024 óta 53 svájci cég beruházását támogatta a kormány, aminek a nyomán 560 milliárd forintnyi beruházás jött létre összesen.
Joó István a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója pedig arról beszélt az eseményről készült videójában, hogy a Swiss Krono beruházása a fiatalok helyben maradását is segíti, miközben a svájci multi a város legnagyobb iparűzésiadó-befizetője.




