Új utakon a vagyonkezelés
Amíg 2001 a kivárás és a stagnálás éve volt a vagyonkezelési piacon, addig - reményeink szerint - az idei esztendőt a minőségi fejlődés és a kezelt tőke figyelemre méltó bővülése jellemzi majd.
A devizaliberalizáció egyik hatásaként olyan széles spektrumú befektetési horizont vált elérhetővé a magyar megtakarítók számára, melyet fizikailag képtelenség feldolgozni. Pedig a tőkebefektetéseknél egyre komolyabb szerepet fognak kapni a külföldi papírok, hiszen a magyar tőkepiac - főleg a hosszabb távú invesztíciókhoz - a kockázatosabb eszközökből sajnálatosan szűkülő választékot kínál. (A nyilvános részvénykibocsátások ugyanis valószínűleg az idén sem lesznek számottevőek. A kamatszintek csökkenésével viszont előtérbe kerülhetnek az önkormányzati és vállalati kötvénykibocsátások, bár ezek a lakossággal szemben inkább az intézményi befektetőknek jelentenek majd diverzifikációs lehetőséget.)
A képet tovább árnyalja a forint lebegtetési sávjának kiszélesítése, amely az árfolyamkockázat eddig nem tapasztalt mértékű szempontját is előtérbe helyezi. Öszszességében ez arra fogja ösztönözni a megtakarítókat, hogy befektetési döntést az egyes vagyonkezelők által kínált termékek közötti választással hozzanak, míg az egyedi eszközbefektetéseket (vagyis a portfólió felépítését) már magára a professzionális vagyonkezelőre bízzák.
Az idei év elején hatályba lépett tőkepiaci törvény nagy előnye, hogy befektetővédelmi szempontokból megerősítette a megtakarítók helyzetét. Tette mindezt úgy, hogy bővítette a vagyonkezelők mozgásterét és a kialakítható terméktípusok körét, bár a korábbi álláspontunkat fenntartva, továbbra is hiányosságként értékelhető a befektetéskezelés egységes koncepciójának hiánya.
A befektetési alapok eddig is évről évre meggyőző bővülést mutattak fel a magyar tőkepiacon, azonban tavaly az adott szabályozási keretek között fejlődési lehetőségeik végső határára értek. A garanciális háttérre mindig nagy figyelmet fordító, egyúttal komoly innovációs tartalékokkal bíró alapkezelési szakma számára a tőkepiaci törvénynyel enyhülő befektetési korlátok és a szélesíthető termékválaszték évek óta várt új lehetőségeket teremtenek. A nagy kockázatvállalást engedő instrumentumok - például az index- vagy a származékos alapok - új forrásokat hozhatnak be a piacra, míg az egyedi igényeket is kielégítő struktúrák az intézményi befektetők eddig viszonylag csekély súlyát növelhetik.
"Első látásra" akár naivitásnak is minősíthető a nyugdíjpénztárak további fejlődésébe vetett hit, de egyszer csak lesz nyugdíjreform, ahol a kevés biztosra vehető dolog egyike az, hogy a társadalombiztosítás három pillérének (állami nyugdíj, magán- és önkéntes pénztárak) meg kell maradnia. Ebből a szempontból egyébként a normajáradék eltörlése a legérzékenyebb veszteség a magánkasszák számára, hiszen a kormányzati szándék a pénzügyekben felkészítetlen társadalom ismerethiányából fakadó félelmeire apellált. Cserébe viszont semmit sem adott, pusztán az államháztartás saját, rövid távú érdekeit szolgálta, jelesül - legalábbis társadalombiztosítási szempontból - az elkezdődött jövő helyett a befejezetlen jelent.
Tavaly egyértelműen megállt a befektetéssel kombinált életbiztosítások (unit-linked) térnyerése. A jelenség nem írható a tőzsdei árfolyamok gyengélkedésének számlájára, hiszen - például a befektetési alapoknál - reneszánszukat élik az alacsonyabb hozamkockázatú termékek. Inkább arról lehet szó, hogy az életbiztosítások területén megtelt az eddigi technikákkal kitölthető piaci szegmens, így a biztosítóknak is megújuló konstrukciókkal és értékesítési technikákkal kell megfelelniük a fokozottabb ügyféligényeknek. Természetesen megmaradnak a "nő, gyerek, kutya" triót szerepeltető reklámok, de az azért lényeges különbség, hogy most már nem lehet pusztán professzionális ügynöki munkával és a befektetési szempontól teljesen irreleváns öngondoskodás szlogenjével tömegesen értékesíteni a termékeket. Ezzel szemben jobban előtérbe fognak kerülni olyan - az unit linkedektől eddig meglehetősen távol álló - fogalmak, mint az átláthatóság és a befektetési teljesítmények egzakt mérhetősége. A szemléletváltás nem jelenthet gondot a biztosítóknak, hiszen ez az intézménytípus mindig a leggyorsabban tudott reagálni az új kihívásokra.
A vagyonkezelésen belül az egyedi magánjogi struktúra mindig is viszonylag elkülönülő szerepet adott a portfóliókezelésnek. A korábbi brókercsődök kapcsán viszont az egész tőkepiaccal szembeni bizalom szempontjából különös jelentőségű ennek a területnek a megnyugtató szabályozása. A tőkepiaci törvénnyel a portfóliókezelésben rejlő nem piaci kockázatok is jelentős mértékben csökkentek, de a zártkörű befektetési alapok rugalmasabb létrehozhatósága megítélésünk szerint egészséges "elszívó hatást" fog gyakorolni az itt jelen lévő, vagy a sajátos kezelést igénylő potenciális tőkére.
Ha elfogadjuk azt a kijelentést, hogy ez az ország fejlődik, akkor előbb-utóbb - jóval a rendszerváltás után úgy tűnik, hogy inkább utóbb - ennek az emberek zsebén is érződnie kell. A vagyoni gyarapodás pedig törvényszerűen a jövőről való felelős döntés irányába mozdítja el a megtakarítók gondolkodását. Olyan életszerű dolgokra kell itt gondolnunk, mint a gépkocsi vagy az ingatlan időszakos minőségi cseréje, a gyerekek jövőjéről való gondoskodás, illetve a nyugdíjas- vagy keresőképtelen helyzetekre való tartalékolás. Egy adott megtakarítási képesség már determinációt jelent a tőkepiac által nyújtott, a kockázatvállalást jutalmazó lehetőségek közötti választásra.
Hasonló a helyzet az egyre nagyobb cash-flow-t termelő gazdálkodóknál is, illetve a sajátos és hosszú távú szerepeket ellátó nonprofit szereplők (önkormányzatok, egyházak, alapítványok) vagyonkezelésében is nagyobb szerepet kell kapniuk a formalizált megoldásoknak.
Egy konszolidálódó gazdaságban a befektetéskezelési struktúrák folyamat- és nem eseményközpontú megközelítést igényelnek. Így az idei esztendőtől sem látványos áttörést kell várnunk, de megítélésünk szerint 10-15 év távlatából visszatekintve úgy emlékezhetünk a 2002. évre, hogy ekkor érezhetően megindult a változás a magyar megtakarítási szerkezet addig is átalakuló, de még mindig nagyon egészségtelen szerkezetében.
