Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője enyhén emelkedő nyitást vár, majd arra számít, hogy megindulnak az árfolyamok fölfelé. Szerinte nem lesz túl izgalmas a csütörtöki nap. Emlékeztetett, hogy mivel pénteken teszi közzé a Mol gyorsjelentését, az olajipari részvény piacán a kivárás lesz a jellemző. Az elemző szerint jó eredményeket jelentett szerdán a Magyar Telekom, így ennél a részvénynél lehet számítani nagyobb mozgásra.
A Magyar Telekom nettó vesztesége 7,457 milliárd forint volt 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 64,378 milliárd forint nyereséggel, a bevételek egy év alatt 2 százalékkal, 597,6 milliárd forintra mérséklődtek. Az elemzők a negyedik negyedévre 8,9 milliárdos veszteséget vártak 153,1 milliárdos bevétel mellett. Külföldön mérsékelt optimizmus lehet csütörtökön - tette hozzá Kuti Ákos.
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra sem túl pozitív a hangulat a részvénypiacokon, a nemzetközi piacokon csökkenés jöhet. Az Erste elemzője szerint enyhe csökkenéssel kezdődhet a kereskedés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,92 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 19.055,70 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,03 milliárd forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.