BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyt helyeznek a szakképzésre

A következő állomására, Egerbe érkezett az az egész országot átívelő konferenciasorozat, amelyet a Világgazdaság a Budapest Bankkal és a Vodafone-nal közösen szervezett a kis- és középvállalkozásokról. Lapunk olvasói számára ismert, hogy a kkv-k jelene, jövője, kilátásai rendkívül fontosak nemcsak az érintett cégek vezetői, alkalmazottai, hanem az egész ország gazdasága számára. S most meglehetősen rossz a helyzet. A piaci bizonytalanság, a tőkeszegénység, a szakképzett munkaerő hiánya különösen sújtja az ebben a szektorban dolgozókat, a kkv-k többsége számára alig van esély a fejlesztésre, a munkahelyteremtésre, erre csak akkor vállalkoznának, ha pluszforrásokhoz jutnának. Felkért előadóink, a területet jól ismerő szakemberek arról beszélnek a konferencián, hogy megítélésük szerint mit kell tenniük az állami, önkormányzati, gazdasági szereplőknek és maguknak a kis- és középvállalkozásoknak annak érdekében, hogy pozitív folyamatok kezdődhessenek meg az ágazatban. A tét ugyanis óriási.

A Heves Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara az elmúlt években számtalan elemzést végzett a gazdaság területén, megfogalmazta és frissítette a városok és kistérségeinek iparfejlesztési stratégiáját, reformlépéseket javasolt a megyében működő képzési struktúra megváltoztatásához, az infrastruktúra fejlesztéséhez – jelentette ki a Világgazdaságnak Fülöp Gábor főtitkár. Munkájuk folyamán a különböző szintű – megyei és országos – döntéshozókkal, szervezetekkel, önkormányzatokkal konzultáltak. Arra a következtetésre jutottak, hogy az lenne a helyes, ha a 2007–2013 közötti időszakban rendelkezésre álló uniós forrásokat elsősorban a hazai vállalkozások által megcélzott fejlesztési célokra fordítaná az ország, ezt az is indokolja, hogy a közelmúltban a beruházások aránya, mértéke visszaesett, különösen a feldolgozóipari területeken. S lényegesnek tartják a versenyképesség javítását, amelynek egyik kiemelt területe a hazai vállalkozások technológiai megújulásának a segítése, így indokoltnak látják, hogy erre a célra a jelenleginél nagyobb költségvetési forrást adjon az állam.

Mindezt a megye gazdaságának helyzete azért is indokolja, mert nagyon sok a tőkeszegény kisvállalkozás (ezen belül is a mikrovállalkozás), és a nettó árbevétel, valamint a befektetett tőke alapján viszonylag jelentős a súlyuk, a megyei érték egyharmadát teszik ki. A foglalkoztatásban betöltött szerepük azonban ennél is nagyobb. A középvállalkozások jelentősége a teljesítménymutatók alapján 12-16 százalék, a foglalkoztatásból ennél nagyobb arányban, 23 százalékban részesednek. A 250 fő feletti nagyvállalkozások száma – az összesen hat és fél ezer vállalkozásból – mindössze 27, ám a megyei nettó árbevétel több mint felét, az export több mint háromnegyedét produkálták, a hozzáadott értékből való részesedésük pedig meghaladja a kétharmadot. A munkavállalók harmada náluk dolgozik.

A megyei kamara is elengedhetetlennek tartja az adórendszer egyszerűsítését, a munkát terhelő adók csökkentését, hiszen ezt a régiót különösen érzékenyen érintik a munkaerő-piaci problémák, az alulképzettek magas aránya, a munkaerőpiacot nem kellően kiszolgáló iskolastruktúra, a munkaképes korú népesség alacsony aktivitási aránya. Ez is az egyik fő oka, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít a szakképzés helyzetére – állítja Fülöp Gábor. Az elmúlt időszakban 5087 tanulószerződést kötöttek meg, a képzőhelyek minősítésekor, ellenőrzésekor 457-et akkreditáltak, 1872 tanuló szintvizsgáztatását végezték el. A kamara vállalatainál dolgozó vagy önálló mesterként működő szakértők 1800 felmérésen mintegy 16 ezer diák vizsgáztatásában vettek részt. 2008 áprilisában szervezték meg a szakma kiváló tanulója versenyt 16 szakmában, a döntőben csaknem 200 résztvevővel. A kamara vezetőinek az a célja, hogy legyen megfelelő az utánpótlás, amely szakmai tudásban is megfelel a mai elvárásoknak. Ugyanakkor azzal szembesültek, hogy a jelenlegi iskolafinanszírozási rendszer közép- és felső szinten sem érdekelt kellően a munkaerőpiachoz való igazodásban. Éppen emiatt több javaslatot fogalmaztak meg, ennek egyik eredménye a regionális képzési fejlesztési bizottság létrejötte, ami a régió iskolaszerkezetét alaposan befolyásolja.

A felnőttképzési programokon mintegy kétezer kamarai tagvállalkozásnál dolgozó személy vett részt, a rövid ciklusú képzések célja a különböző szakmák legkorszerűbb technológiáinak megismertetése volt – például a hegesztés, logisztika szakmában –, emellett népszerűek voltak a nyelvi és számítástechnikai kurzusok. A 18 szakmában összesen 180 mestert avattak fel.

A HKIK emellett fontosnak tartja a pályázatokon történő részvételeket is, négy esztendő alatt 34-ben sikert ért el, ebből 14-ben főpályázóként szerepelt. A projektek megvalósításával a tagvállalkozások közel egyharmada hasznosult az eredményekből. A főtitkár pozitív fejleménynek tartja azt is, hogy a vállalkozások kisebb-nagyobb csoportjai közös üzleti és technológiai fejlesztési programokat dolgoztak ki. Ilyen többek között az élelmiszer-biztonságot megcélzó Egerfood Tudásközpont, továbbá, hogy a gépipar és a geotermikus energiafelhasználás területein klaszterek jöttek létre, megalakították a korszerű IT-, valamint navigációs technológiákkal foglalkozó cégek közösségét, elindult az energiaklub, s megalakult az Agria Női Üzleti Klub is. VG

Vélemény

Lévay Erika

A Budapest Bank vállalati üzletágának szenior termékmenedzsere

„Szeptembertől folytatjuk az év első felében elindított és nagy érdeklődéssel kísért előadás-sorozatunkat, amelyen a kis- és középvállalkozásokat készítjük fel, hogyan élhetnek a különböző pályázati lehetőségekkel. Az érdeklődők számára részletes tájékoztatást nyújtunk az aktuális pályázati lehetőségekről, illetve arról, hogy mely kiírásokon indulhat esélyesként az adott vállalkozás. Kiterjedt tanácsadói hálózatunkkal segítjük ügyfeleinket, hogy minél életképesebb projektekkel pályázzanak, a nyertes pályázatok vállalkozóinak pedig bankunk komplett finanszírozási csomagot kínál fejlesztési céljaik megvalósításához.

Az idei évre kiírt tenderek nagy része már lezárult, és ezeken a Budapest Bank ügyfelei sikerrel teljesítettek, övék a nyertes pályázatok harmada. Nem csak az előkészítési szakaszban állunk a pályázók mellé, a finanszírozási fázisban is segítjük a nyerteseket a projekt megvalósításához szükséges források rendelkezésre bocsátásával. A konferenciasorozaton részt vevők az év második felében még elérhető pályázatokról kaphatnak információt.”

Nagy Mária

Az IBM Magyarországi Kft. pályázati koordinátora

„Mindannyiunk érdeke, hogy hazánkban a korszerű informatikai megoldásokat minél szélesebb vállalati körben alkalmazzák, mint ahogy az is, hogy a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat is kihasználva a növekedés lehetőségét magukban hordozó vállalkozások valóban fejlődni tudjanak. Az IBM Magyarország ebben az évben útjára indította információs szolgáltatását, ennek keretében az NFÜ által meghirdetett pályázatok közül az informatikai elemek elszámolását lehetővé tevő kiírásokat és azok legfontosabb feltételeit publikáljuk rendszeres frissítés mellett. Az NFÜ útmutatói alapján rövid összefoglalót készítünk a pályázat legfontosabb információinak a kiemelésével, ezeket kiegészítjük az útmutató alapján elszámolható IBM-termékek listájával. E rövid tájékoztatók végén linket helyezünk el, amely minden esetben a pályázat nfu.hu oldalon található részletes útmutatójára vezeti a látogatót. A portál létrehozásával az a célunk, hogy felhívjuk ügyfeleink figyelmét az uniós források létére és ezek bevonásának a lehetőségére az informatikai fejlesztéseik során.”

Dr. Barta E. Gyula

A Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke

„Az elmúlt időszak megmutatta, hogy – bár látszólag nagy a kínálat – kevés a magyar piacon a hozzáférhető vállalkozói hitel a kisvállalkozások számára. Ezt mutatja, hogy a Mikrofinanszírozó Zrt. által közvetített, változatlanul kedvező kondíciókat biztosító Mikrohitelt már több mint ötszáz vállalkozás számára folyósították, átlépve ezzel a 3 milliárd forintos teljes hitelállományt. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretén belül a Mifin Zrt. (www.mifin.hu) által közvetített hitelterméknek egyedülállóan alacsony, 6,5 százalékos kamatlába van, és a folyósításhoz kötött feltételek is könnyen teljesíthetők.

A finanszírozási tevékenység mellett több egyéb, a vállalkozásokat segítő, elsősorban oktatási programot is szervezünk, amelyekhez várjuk a jelentkezőket. Ezek közül nemsokára indul az autóipari beszállításról szóló képzési program, ennek keretében az iparág jellegzetességeiről és lehetőségeiről tájékoztatjuk a résztvevőket. A Netrekész program keretében pedig az internettel kapcsolatos ismereteiket bővíthetik a résztvevők.”

Sutóczki Andrea

A Vodafone Magyarország SME-értékesítési menedzsere

„A vállalkozások életében egyre fontosabb a gyors kommunikáció, azonban nem vihetik mindenhová magukkal a PC-jüket, hogy elolvassák e-mailjeiket. A Vodafone megoldást kínál mobil e-mail szolgáltatásának segítségével arra, hogy akár tíz különböző címre érkező e-mailjeik is megérkezzenek, amelyeket elolvashatnak és akár azonnal meg is válaszolhatnak – mindenféle belépési procedúra nélkül – szinte bárhol, akár útközben is, mobiltelefon-készülékük segítségével. A vállalkozások mindennapi munkáját hivatott segíteni a vezeték nélküli internet is, amelyet kizárólag a Vodafone-tól vehetnek igénybe korlátlanul, normál használat mellett, valamint elkötelezettség nélküli, három munkanapos kipróbálási lehetőséggel élhetnek, és a www.vodafone.hu honlapon utca-házszám pontosságú lefedettségi térképet találnak.

A Vodafone Magyarország Zrt. mikro- és kisvállalati ügyfelekért felelős részlegének mottója, hogy a vállalkozások saját magukat viszik sikerre, a Vodafone csak egyszerűsíti a sikerhez vezető utat.”

A Vodafone Magyarország Zrt. mikro- és kisvállalati ügyfelekért felelős részlegének mottója, hogy a vállalkozások saját magukat viszik sikerre, a Vodafone csak egyszerűsíti a sikerhez vezető utat.” A stratégia kiemelt területei Forrás: VG-gyűjtés

Heves megye gazdasági fejlődésének elősegítése

Részvétel a tisztességes vállalkozói környezet kialakításában

Az érdekérvényesülés megteremtése

A kamarai tagok elégedettségének növelése

A kamara elismertségének fokozása Jelentősebb projektek Forrás: VG-gyűjtés

Nyomdászok az új Európában

Közös gépipari, bútoripari klaszter

Megújuló energiaforrások az építőiparban

Észak-magyarországi összefogás a fiatal diplomásokért

A női vállalkozások versenyképességének segítése

Study Tour-rendezvények, képzési programok, tanulmányutak

Turisztikai navigációs megoldások a Tisza-tó régióban-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.