Konferencia

Lánszki Regő: nagy siker a Smart City szolgáltatásunk

Az agráriumban, a gépiparban és az egészségügyben is nagy sikereket tudott elkönyvelni a Magyar Nemzeti Kereskedőház smart city szolgáltatása – mondta Lánszki Regő, a Magyar Nemzeti Kereskedőház smart city szakértője a Világgazdaság „Légy Innovatív! Élj a lehetőséggel!” című konferenciáján. A Smart City, azaz az okos város dinamikusan fejlődik és nincs végpontja, egy folyamat, amely során élhetőbbé és modernebbé válik egy adott város. Ugyanakkor Lánszki Regő szerint elkerülhetetlen hogy akár globálisan, akár helyi szinten problémák merüljenek fel a települések fejlődése során.

 

[caption id="" align="aligncenter" width="700"]Lánszki Regő, a Magyar Nemzeti Kereskedőház smart city szakértője – Kép: Móricz-Sabján Simon Lánszki Regő, a Magyar Nemzeti Kereskedőház smart city szakértője – Kép: Móricz-Sabján Simon[/caption]

„Más problémái vannak Sao Paolo-nak és más Miskolcnak, ám éppúgy ellehetetlenülhet egy brazil világváros, és egy magyar település is” – hívta fel a figyelmet a szakember. A kereskedőház Smart City szolgáltatása pontosan ezért egyedi, az adott városra szabott megoldásokat dolgoz ki, így üzleti lehetőséget teremt olyan cégeknek, melyek intelligens megoldást biztosítanak a város működésének hatékonyabbá tételéhez” – hangsúlyozta.

„A jövő városainak három alapvető kritériumnak kell megfelelnie: legyen költséghatékony a működése, biztosítson kényelmeta lakóinak, és lmost már egyre hangsúlyosabban merül fel a biztonság kérdése is” – mondta a szakértő. A Smart City szolgáltatás része az elektromos közlekedés, amelynek fontos része az elektromos buszgyártás, valamint a szennyvíz feldolgozása, a hulladékfeldolgozás és különböző irányítási rendszerek is. “Bármelyik városvezetésnél egy hatalmas katalógussal jelenünk meg” – hangsúlyozta Lánszki.

okos városok smart city digitális fejlődés MNKH