Három és fél éves mélyponton a forint
Három és fél éves mélyponton járt tegnap a forint. A devizapiacon volt, hogy 323,33 forintot kértek egy euróért, amire 2015. január 15. óta nem volt példa. Az volt az a nap, amikor a svájci jegybank elengedte az euróval szembeni árfolyamgátat, aminek következtében rekordmélységbe került a forint nemcsak a frankkal, hanem az euróval szemben is, és 327 forintot kértek érte a piacokon. Azóta a hazai fizetőeszköz árfolyama az euró ellenében csak elvétve került a 320-as lélektani szint fölé, az utóbbi napokban azonban ez egyre gyakrabban előfordult.
A forint piaca már napok óta meglehetősen zajos. Az elmúlt egy hónapban is érezhető volt a szemléletváltozás a piacon, egyre többen úgy vélik, hogy szükség van a változtatásra. Tegnap Pleschinger Gyula monetáris tanácsi tag azt mondta, a laza monetáris politikai irányultság összhangban van az inflációs cél elérésével. Ez a nyilatkozat olaj volt a tűzre, ez lökte 323 fölé a kurzust
– mondta a Világgazdaságnak Ötvös Mihály, a CIB Bank szenior devizaüzlet-kötője.
Ahogy az Európai Központi Bankkal, úgy a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) összefüggésben is felmerült az elmúlt időszakban, hogy ha fenntartja a laza politikát, nem lesz eszköze a beavatkozásra egy esetleges gazdasági lassuláskor. Az MNB jövő kedden tart kamatdöntő ülést, de az alapkamathoz nagy valószínűség szerint nem nyúlnak.
„A közlemény hangneme lehet piacmozgató hatású ebben az eleve a nyilatkozatok által vezérelt környezetben.
Elképzelhető, hogy a jegybanki közlemény emlékezteti majd a piaci szereplőket arra, hogy az MNB az inflációs célkövetés politikáját folytatja, és az elmúlt hónapokban az árszínvonal emelkedése lassan közelített a célhoz. A közlemény, illetve a később publikálandó jegyzőkönyv tartalma további változékonyságot okozhat a kamat- és a forintpiacon. A gyorsabban gyengülő forinttal egyébként hamarabb, akár már 2019 közepén elérhető a 3 százalékos inflációs cél” – emelte ki Ötvös Mihály.

Ezt erősítette meg Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője is. „Jövő kedden dől majd el, hogy merre megy tovább az árfolyam. A fő kérdés, hogy az MNB mennyire tart ki a laza környezet fenntartása mellett. A kamatdöntés utáni közleményben már lehet hangsúlyeltolódás, de a kamatokhoz és swapeszközökhöz nem nyúlnak” – vélekedett a szakember, aki szerint már a tónusváltás is elég lehet ahhoz, hogy 320 alá menjen a kurzus. Lehet, hogy az MNB a jövő héten még csak időt akar nyeri, hiszen július végén is lesz egy kamatdöntő ülés.
Ráadásul most abban is bízhatnak, hogy nyáron a piac amúgy is lecsillapodik egy kicsit. Közép- és hosszú távon Pálffy szerint visszatér a kurzus a 305–315-ös egyensúlyi sávba, nem zárható ki azonban az sem, hogy a következő napokban történelmi mélypontra süllyed a keresztárfolyam. Pesszimista a forinttal kapcsolatban a francia Société Générale, elemzésük szerint egy év múlva 333 forintba kerülhet egy euró.
A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja


