Tovább tart az erőszak Ukrajnában - videó
A Euronews arról számolt be, hogy Donyeck városában szeparatisták urnákat zúztak szét és ellenőrzésük alatt tartották a szavazóhelyiségeket. A BBC szerint a városban egyetlen helyen sem adhatták le szavazataikat a polgárok, míg az MTI tudósítója arról írt, hogy fegyveresek levegőbe leadott lövésekkel igyekeznek megfélemlíteni a lakosságot. A részben a szakadárok által irányított Donyeck megyében a szavazókörök alig 18 százaléka nyitott ki.
Az elnökválasztást, ahol lehetett szavazni, a „csokoládékirály”, Petro Porosenko nyerte.
Az Európa-párti üzletember kijelentését az első részeredmények is alátámasztják: a BBC által idézett exit poll szerint Porosenko a voksok több mint 55 százalékát szerezhette meg az előre hozott voksoláson, míg a második helyre is egy Európa-párti politikus, Julija Timosenko volt miniszterelnök került.


