Amikor a vezetők nem tudnak dűlőre jutni

A konszenzusra képtelen vezetőségi testületek a vezérigazgatótól várják a végső szó kimondását – és gyakran fanyalognak az eredmény miatt. Frisch ezt a jelenséget kényszer- diktátor szindrómának nevezi. Számos vállalat csapatépítő és kommunikációs gyakorlatok segítségével próbálja helyreállítani a helyzetet, ez azonban nem működik – érvel a szerző – mivel a probléma oka nem az emberekben, hanem a döntéshozatali folyamatban gyökerezik.

Egyéni preferenciák alapján kollektív döntésre jutni a dolog természeténél fogva problémás. Ha a vezetőségi testületek felismerik, hogy a szavazási rendszerek matematikája hibás, akkor nem vesztegetnek több időt a probléma szempontjából lényegtelen pszichológiai gyakorlatokra, hanem helyette olyan gyakorlati intézkedéseket alkalmaznak, melyek megszüntetik a kialakult patthelyzetet.
Kiindulásképpen tudomásul kell venniük a problémát, és meg kell érteniük annak okát. Ha kettőnél több opció van terítéken, akkor a vezérigazgatónak elő van készítve a terep ahhoz, hogy kényszer-diktátorrá váljon. Még az igen-nem döntések is nehézséggel járnak, mivel minden esetben magukban foglalnak egy harmadik, burkolt lehetőséget is: „Se egyik, se másik.”
Ha a vezérigazgató és a testület megértette, miért jelent gondot számukra a döntéshozatal, akkor az alábbi taktika alkalmazásával minimálisra csökkenthetik a működési rendellenességeket: fejezzék ki egyértelműen, milyen eredményre törekednek, kínáljanak többféle lehetőséget az eredmények elérésére, tegyék próbára a kerítéseket (melyek elmozdíthatóak) és falakat (melyek elmozdíthatatlanok), minél előbb puhatolják ki a preferenciákat, állapítsák meg a lehetőségek előnyeit és hátrányait, valamint dolgozzanak ki olyan új lehetőségeket, melyek megtartják a meglévő opciók legelőnyösebb jellemzőit.
Az ilyen taktikát alkalmazó testületeknek két alapszabályt kell betartaniuk. Először is a tanácskozásnak bizalmas légkörben kell zajlania, mivel a párbeszéd biztonságos légköre lehetővé teszi a testületi tagok számára a kísérleti léggömbök eregetését és az egyezségre jutást. Másodszor pedig a testületi tagoknak elég időt kell adni a lehetőségek tanulmányozásához és az ellenérvek értékeléséhez. Csak így tud a csoport valódi összhangot elérni.