Mint ahogy a legjobb tervek is sűrűn félresikerülnek, soha nem lehet biztosra menni – sokszor a legjobban begyakorolt beszédek is félresiklanak. Nincs olyan mértékű felkészülés, amellyel ellentételezni lehetne, ha a hallgatóság mesterkéltnek vagy hamisnak érzi az előadót. Miért támad olyan sok menedzsernek gondja azzal, hogy hitelességet közvetítsen hallgatóinak?
Morgan – aki több mint két évtizede dolgozik kommunikációs trénerként – e nehézség leküzdéséhez ad tanácsot az olvasóknak. A közelmúlt agykutatásainak eredményei azt mutatják, hogy a természetes, tanulatlan gesztusok – Morgan elnevezése szerint a „második párbeszéd” – egy hajszállal előbb árulkodnak az érzelmekről vagy impulzusokról, mint ahogy a gondolatmenetünk szavakká alakítaná őket. Így a begyakorolt gesztusok időzítése mindig megmagyarázhatatlan lesz – épp ahhoz elég, hogy a hallgatók tudatalatti képessége a testbeszéd olvasására fogja azokat.
Ha az előadásmód beszéd nélküli részét nem lehet gyakorolni, akkor mi a teendő? Nyúljon a beszéde mögött rejlő négy alapvető sugallathoz – nyitottság a hallgatóság iránt, kapcsolatteremtés, szenvedély, és a közönség reakciójának „meghallgatása” –, majd próbálja el előadását az egyes célokat szem előtt tartva. Nyitottabbá válhat például azzal, ha elképzeli, hogy házastársához vagy közeli barátjához beszél. Könnyebben teremthet kapcsolatot, ha arra koncentrál, hogy meg kell nyernie hallgatóit, majd meg kell tartania figyelmüket, mintha egy olyan gyermekhez beszélne, aki nem figyel önre. Az önben lakozó szenvedély kifejezéséhez azonosítsa a beszéde mögött rejlő érzéseket, és engedje őket kitörni. Az odafigyeléshez gondoljon arra, hogy mit érezhet a hallgatóság, amikor ön kiáll a pódiumra, és éberen figyelje a közönség tagjainak nonverbális üzeneteit.
Ha a gyakorlás során ön magáévá teszi ezt a négy impulzust, ez segít abban, hogy nyugodt és hiteles benyomást keltsen – a testbeszéde pedig magától működik majd.
