BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harvard Üzleti Reggeli - Szeptember

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Időpont: 2010. szeptember 28., 8.00-10.00 Előadó: Csermely Péter professzor Helyszín: Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. 1122, Budapest Városmajor u. 11. VI. emelet

A tyúk, a sas, a rigó és a pulyka

Csermely Péter professzor a tehetséggondozásról

 

 

A régi mondás szerint a zseni egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék szorgalom. Érvényes-e ez a megállapítás ma is?
A modern pszichológia a tehetség fogalmához tartozónak tartja a kiugró intellektus mellett a motivációt, a kitartást is. A tehetség olyan adomány, amely nagyon sok munkára, nagyon sok lemondásra kötelezi a hordozóját. A nemzetközi szintÛ tehetség tízezer óra gyakorlást követel. Így volt ez a világ összes nagy számítástechnikai cégének alapítója, de a Beatles együttes vagy akár Mozart esetén is.



Azt tartjuk magunkról, hogy tehetséges nép vagyunk, igaz ez?
A magyarok „genetikailag” valószínűleg semmivel sem tehetségesebbek, mint más nemzetek. Ugyanakkor a kisnemzeti lét és a történelem viharai megtanították az itt élőket arra, hogy a túléléshez nagyfokú kreativitás kell, és a tudás az, ami akármilyen helyzetben is biztosan az övék marad. Emiatt is lehetséges az, hogy a tudomány tekintélye kiugróan magas idehaza, és hogy az ország egy „feltaláló ország”: a magyar GDP 7,5 százaléka vezethető vissza a saját szellemi termékekből származó bevételekre, ami sokkal magasabb, mint más országokban.

 

Mit jelent maga a tehetséggondozás, miben áll ez a tevékenység?
Minden területen generációk hosszú sorának tapasztalatára kell építkezni. A tehetséggondozó, a mentor pontosan ezt a tapasztalatot adja át az ifjú tehetségnek. De tesz ennél többet is. Felkelti és fenntartja benne a lelkesedést. Bízik a tehetség képességeiben, hisz benne. Mindig olyan feladatot ad, amely csak egy hajszállal több annál, mint amit a tehetség a képességeivel még el tud végezni. A jó tehetséggondozó valahol szülÕ is, és jó barát. Segít, ha a tehetség összeütközésbe kerül a környezetével, mert a tehetségével másként viselkedik, mint a többiek.

 

Előadó: Csermely Péter professzor

Helyszín: Axel Springer - Budapest Kiadói Kft.

1122, Budapest Városmajor u. 11. VI. emeletVG-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.