BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot zuhant a kakaó ára, a csokoládé mégsem lesz olcsóbb – mindennek az El Niño az oka

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint harmadával csökkent egy év alatt a kakaó világpiaci ára, a vásárlók azonban egyelőre nem számíthatnak jelentős áresésre. A gyártók inkább akciókkal, prémium termékekkel és közösségi médiában felkapott újdonságokkal próbálják élénkíteni a csokoládé iránti keresletet.

A kakaó tonnánkénti határidős ára 5327 dollár körül alakult, ami 34 százalékos éves csökkenést jelent. A jegyzés 2024 végén még megközelítette a 12 ezer dollárt – írta a CNBC. A fogyasztók persze gyors reakciót várnak a gyártók részéről, de sok oka vannak, hogy az üzletekben miért csak jóval később jelenhet meg egy kedvezőbb. Már ha megjelenik. 

csokoládé,Lindt chocolate
                                                                                  A Lindt csokoládé esetében idén már 11,8 százalékos áremelést hajtott végre a vállalat/Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A kakaóárak ingadozó emelkedése nagyrészt a nyugat-afrikai gyenge betakarításoknak köszönhető, amelyeket az El Niño és az éghajlatváltozás súlyosbítottak, ez pedig szűkülő ellátáshoz vezetett. Az El Niño jelenség szélsőséges időjárása hatással volt Elefántcsontpart és Ghána ültetvényeire, ahol a világ kakaóbab termésének a 60-70 százalékát állítják elő. 

A cégek nem tudnak rugalmasan reagálni

Az olcsóbb alapanyag azonban nem jelenik meg azonnal a bolti árakban. Ennek az egyik fő oka, hogy a gyártók hónapokra előre lekötik beszerzéseiket, ezért még mindig a korábbi rekordárakon megvásárolt kakaót dolgozzák fel. Emellett 

  • a cukor, 
  • a tej, 
  • az energia, 
  • a csomagolás 
  • és a szállítás költsége is magas maradt, a cégek pedig előbb az elmúlt években megcsappant nyereségüket próbálják helyreállítani. A Lindt az első fél évben átlagosan 11,8 százalékkal emelte árait, ami visszavetette az értékesített mennyiséget. A társaság ezért egyes piacokon már célzott árcsökkentéseket és több akciót fontolgat. A Nestlé és a világ legnagyobb csokoládé-alapanyagokat gyártó vállalata, a Barry Callebaut szintén a kereslet élénkítését célozza meg.

Jobb minőséget drágábban

A gyártók elsősorban magasabb haszonkulcsú prémium termékekkel, kisebb kiszerelésekkel és látványos újdonságokkal próbálkoznak. Különösen fontossá váltak a közösségi médiában gyorsan divatossá váló termékek, például a pisztáciás dubaji csokoládé. Az ilyen virálisan felkapott és népszerűvé vűló termékek meg tudják lendíteni egy gyártó bevételeit. A kakaó árának csökkenését így először várhatóan gyakoribb akciókban és célzott kedvezményekben érzékelhetik a vásárlók. 

Általános csokoládéáresés csak akkor jöhet, ha a nyersanyag tartósan olcsó marad.

A magyar csokoládégyár bezár

Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla,  diósgyőri Nestlé-gyár bezárt. A magyarázat szerint azért következett be, mert a szezonális édességek iránti kereslet visszaesett. Emiatt született meg tehát a döntés arról, hogy az év végén befejezi a termékek előállítását a Nestlé diósgyőri üzemében. A diósgyőri gyár kizárólag üreges csokoládéfigurákat készít, amelyeket egyébként a világ számos országába szállítják. A Nestlé Hungária szerint  a termékcsoport iránti kereslet az utóbbi időszakban visszaesett, emiatt pedig a diósgyőri üzem kibocsátása jelentősen csökkent.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a diósgyőri gyáregység a Nestlé Hungária Kft. árbevételének mintegy 3 százalékát, a hazai gyártási volumenének pedig 0,4 százalékát adja. Ugyanakkor mégiscsak a jelenlévő három gyárából most megszűnik egy, ez azért is meglepő, mert az itt használt technológia annyira egyedi, hogy hasonló üzemből csak nagyon kevés van az egész világon. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.