BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tökéletes volt a forintosítás időzítése

„Tavaly csaknem tízezer új lakás épült, ez 31 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest” – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes-államtitkára a Világgazdaság „Kijön-e a matek? Ingatlanpiaci egyszeregy” című konferenciáján.

Tavaly két és félszeresére emelkedett a kiadott építési engedélyek száma, ezt a lendületet a kormány fent akarja tartani – hangsúlyozta Balogh László a hazai ingatlanpiac és építőipar kiemelkedő teljesítményét elemezve. „Ehez a célhoz meg is vannak az eszközei: a magyar ingatlanpiac pozitív változása többek között a foglalkoztatási helyzet javulásához és a családi otthonteremtési program bevezetéséhez köthető, de nem elhanyagolható tényező az alacsony kamatkörnyezet sem” – mondta. „A munkanélküliségi mutatót 4,3 százalékra sikerült leszorítani, jól látni az adatokból, hogy az elmúlt 27 évben ennyi aktív munkavállaló a magyar munkaerőpiacon nem volt” – mondta az NGM helyettes-államtitkára. Hozzátette, a lakásépítések, lakásvásárlások szempontjából fontos a magyar háztartások költségvetésével is foglalkozni. A bruttó bérek is jelentősen, de a reálbérek is több mint 33 százalékkal nőttek. A válság csúcspontján a háztartások nagy része eladósodott állapotban volt, amely jelentősen csökkent az évek során. „A forintosítás bevezetése tökéletes időpontban történt” – mondta. Megkezdődött a lakáshitelezési folyamatok felgyorsulása, a reálbérek emelkedése megteremti a lakásépítés iránti keresletet.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) keretében javarészt a használt lakások vannak többségben, de már 30 százalékon áll az új lakások építése vagy új lakások vásárlása is és ez az arány tovább nőhet. „Harmincezer CSOK-os volt, aki le is szerződött, több mint 34 ezer esetben történt befogadás, a befogadott kérelmek alapján 104 milliárd forint az, ami a CSOK-ra előirányzott, a szerződéskötések összege súrolta a 90 milliárd forintot” – emelte ki Balogh. Hozzátette, a CSOK hozzájárul a GDP-hez, segíti az ingatlanpiac növekedését és az építőipart is támogatja. „A háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek 2013-óta növekednek és további növekedést prognosztizálunk” – mondta. 2016-ban 468 milliárd forintnyi lakáscélú hitelt vettek fel, és a hitelfelvételi kedv nem enyhül – hangsúlyozta.

Balogh László elmondta, a Nemzeti Versenyképességi Tanács néhány hónapja jött létre a kormány döntése alapján, hogy az üzleti élet képviselői tanácsokat, javaslatokat készítsenek elő a kormány számára, hogy rövid, közép és hosszú távon hogyan lehet a gazdaságot versenyképessé tenni. Két javaslat már a kormány előtt van: az egyik a közműszolgáltatókhoz való eljárási határidők rövidítése, amely arról szól, hogy az eljárási határidőket jelentősen lerövidítsék. A másik javaslat a földhivatali digitalizált térképek és adatok ingyenessé tétele, ezek az építőipar számára nagyon fontosak, de a szakképzéssel összefüggésben lévő javaslatok is vannak a kormány asztalán. Az NGM-ben egy olyan jelentés előkészítése zajlik, amely stratégiai célokat fogalmaz meg, amelyben piaci és a szektor szereplői is segítenek.

„Globális kihívás, hogyan lehet a digitalizációt még inkább az ipar szolgálatába állítani” – mondta Balogh. „Minden, ami versenyképesség, ott a digitalizációnak nagy tere lehet. Egy sor vállalkozás rálépett már erre az útra, de még mindig nagy kihívás Magyarországon és globálisan egyaránt. Erre egy külön digitalizációs stratégiája van a kormánynak. A szabványosítás kérdésén is gondolkozunk” – mondta. A szabványokhoz való könnyű hozzáférésnek az a célja, hogy az építési beruházások és vállalkozások munkája is gyorsuljon. A versenyképesség-javító intézkedések további javaslatokat is megfogalmaz, amely segítséget jelenthet a versenyképesség javításában és az építőipar további javulásában is. Balogh példaként említi a termelékenység, a hatékonyság és a hozzáadott érték növelésének ösztönzését, valamint az EU-s források felfutását is. Kiemelte, az állami beruházások további lendülelet adhatnak a növekedésnek, az EU- pénzek tekintetében a térség országai közül a legjobban teljesített.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.