BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is az egyik legsebezhetőbb ágazat az agrárium

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az agrárium a külső kockázatoknak az egyik legnagyobb mértékben kitett ágazat.

„Az agrárgazdaság hiteligénye sokkal nagyobb más ágazatoknál, hiszen jelentős a technológiaigényessége, illetve hosszabb termelési ciklusok is jellemzik az adott területet” – mondta előadásában Leskó Tamás, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető-igazgató helyettese.

Az alapítvány célja, hogy készfizető kezesség nyújtásával támogassa elsősorban a mezőgazdasági mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez segítését. Az hiteligénylés a pénzügyi intézményeken keresztül zajlik, az alapítvány ügyletei mögött 85 százalékos költségvetési viszontgarancia vagy 50 százalékos uniós viszontgarancia áll – tette hozzá.

Leskó Tamás
Fotó: Kallus György

Az AVHGA kezességének előnyeiről azt mondta, hogy a fiatal gazdák és kezdő vállalkozások számára is nyújtható kezesség, a hitelcéltól és a támogatási kerettől függően alacsony díjakat kínálnak: akár két évig 0 százalékot. A kezesség számos esetben akár tárgyi fedezet nélkül is nyújtható, illetve az átfutási időről az ügyvezető-igazgató helyettes azt mondta, hogy akár egy munkanap is lehet, portfóliókezesség esetén pedig azonnal rendelkezésre áll a kezesség.

Leskó Tamás hangsúlyozta, hogy az agrárium a külső kockázatoknak az egyik legnagyobb mértékben kitett ágazat, akár a természeti vagy a piaci kockázatoknak is, és ezek a gazdálkodók számára sokszor kivédhetetlen károkat okoznak. Nem csak a megelőzés, hanem a károsultak támogatásának kapcsán is fejleszteni kell a kockázatkezelési eszközöket, amelyben fokozott szerep hárul az AVHGA-ra – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.