Gigantikus fegyverüzletet kötöttek a svédek, ez durvább, mint a Magyarországnak eladott Gripenek: 5 milliárd dollárba kerül, az oroszok tehetetlenek lesznek ellene
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságWladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter korábban már bejelentette, hogy Lengyelország Blekinge osztályú, Saab A26-os tengeralattjárókkal erősíti meg flottáját.

A végleges megállapodást ma Donald Tusk lengyel, valamint Ulf Kristersson svéd miniszterelnök jelenlétében, Gdyniában írta alá a Saab és a lengyel államkincstár Fegyverzeti Ügynöksége , így a gyártás hamarosan megkezdődhet.
A svéd-lengyel üzletről
A megrendelés három darab A26-os tengeralattjáró legyártásán kívül a kiképzési, illetve támogatási csomagot is magában foglalja, összértéke pedig 47 milliárd svéd korona, amely megközelítőleg 1500 milliárd forintnak felel meg. Az első tengeralattjáró átadására várhatóan 2031-ben kerülhet sor, míg az utolsó 2038-ban érkezhet meg Lengyelországba.
A Saab a tenderen a német, spanyol, olasz, dél-koreai, valamint francia vetélytársait utasította maga mögé.
A megállapodást Ulf Kristersson történelmi mérföldkőnek nevezte és beszámolt arról, hogy a projekt Lengyelországban megközelítőleg 7000 munkahelyet teremthet, továbbá a svéd gyártási helyszínek is toborzásba kezdhetnek.
Mély megtiszteltetés számunkra, hogy Lengyelország a Saab tengeralattjáróit választotta védelmi képességeinek megerősítésére és a két ország közötti stratégiai partnerség elmélyítésére. A három A26-os típusú tengeralattjáró megfelel a lengyel követelményeknek, és garantálják majd a Balti-tenger térségének biztonságát
− mondta Micael Johansson, a Saab elnök-vezérigazgatója.
Amíg a három tengeralattjáró elkészül, addig egy külön megállapodás lehetővé teszi, hogy a lengyel hadsereg a svéd HMS Södermanland tengeralattjárót üzemeltesse, ami növeli a lengyel flotta védelmi képességeit. A bérbeadás időtartama 2026 októberétől 2032 októberéig tart majd és azonnal megkezdődik a lengyel személyzet kiképzése is a svéd rendszerek használatára. A Södermanland egy A-17-es típusú korszerűsített tengeralattjáró.
A Saab A-26
Az A-26-ot kifejezetten balti-tengeri műveletekre tervezték és úgy alakították ki, hogy képes legyen teljesen észrevétlenül üzemelni. Az új dízel-elektromos tengeralattjáró a korábbi Gotland-osztály, vagyis az A-19 típus üzemeltetése során felhalmozott tapasztalatokra épít. Az A-19 egy legendás típus, amely a 2000-es évek közepén egy tengeralattjáró-elhárítási gyakorlaton szerzett hírnevet rendkívüli képességeivel. A szimuláció során a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó ellen hajtott végre többször sikeres támadást, mindezt úgy, hogy közben észrevétlen maradt.
Az A26 66,1 méter hosszú és 6,75 méter széles, felszíni vízkiszorítása pedig 1925 tonna, így sokkal kompaktabb méretű, mint az amerikai és orosz típusú nukleáris meghajtású tengeralattjárók. A jármű 533 milliméteres torpedovetőcsövekkel van felszerelve és önállólan 45 napig képes a tengeren tertózkodni. Személyzete 17-26 főből áll.
Az egyik legfontosabb újítása az orr-részben található 1,5 méter átmérőjű többcélú zsilip, amely lehetővé teszi búvárok, különleges műveleti erők, távirányítású vagy autonóm víz alatti eszközök indítását és fogadását.
A gyártó mindemellett kiemeli, hogy a csúcstechnológiát képviselő eszköz alkalmas a tengerfenékre telepített infrastruktúra megfigyeléséhez, valamint védelméhez kapcsolódó feladatok ellátására is.






