Közélet

Ki veszi át a főváros vezetését?

A rendszerváltás óta baloldalinak számító fővárosért is indul a harc az őszi önkormányzati választáson: a Fidesz számára a teljes győzelmet jelentené a főpolgármesteri poszt megszerzése, az MSZP-nek pedig a teljes bukással lenne egyenlő a választási vereség.

A Fidesz jelöltje Tarlós István óbudai polgármester, az elmúlt húsz év egyetlen olyan jobboldali főpolgármester-jelöltje, aki meg tudta szorongatni Demszky Gábort, jó esélyekkel várhatja az októberi önkormányzati választásokat. A Fidesz-KDNP a tavaszi országgyűlési választáson ugyan az országos eredményeihez képest továbbra is gyengébb maradt Budapesten, de még így is meggyőző fölénnyel nyertek a fővárosban is. Tarlós esélyeit növeli, hogy nem egy ismeretlenségből előhúzott jelölt. 1990 óta fokozatosan szerzett rutint és ismertséget egyaránt, most pedig komoly meglepetésnek számítana, ha ősztől nem főpolgármesterként dolgozhatna tovább.

Győzelmét leginkább a Jobbik önálló indulása veszélyeztetheti. Komolyabb harc várható a két párt közt a jobboldali szavazatokért, tavasszal mindkét párt gyengébb eredményeket ért el Budapesten, de egyelőre bizonytalan mennyire gyengíthetik egymást.

Szanyi Tibor MSZP-s képviselő úgy nyilatkozott: Budapest kiemelt szerepet kap az önkormányzati választásokat megelőző kampányban, és pártjuk célja "a Fidesz erőszakos nyomulásának megállítása". Szeretnék ráébreszteni a választókat, hogy az országgyűlés eredményeként létrejött aránytalanságok korrekciójára szükség van. Ennek érdekében hosszas egyeztetéseket folytattak főpolgármester-jelölt kiválasztása során.

A héten olyan sajtóinformációk láttak napvilágot, hogy az MSZP, illetve civil szervezetek Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi elnökét és Majtényi László volt adatvédelmi biztost is megkeresték, hogy legyen a párt főpolgármester-jelöltje. A Fideszes főpolgármester-jelölt Tarlós Istvánnal szemben a szocialista párt egy része jobb ötletnek tartja egy civil jelölt indítását, de a megkeresett személyek elhárították a felkérést.

Szanyi Tibor, aki a szocialista kampányfőnök szerepét tölti be az önkormányzati választások során, úgy nyilatkozott, hogy még a héten lenne értelme egy új jelöltben gondolkodni. Véleménye szerint minden a Fidesztől független erőnek össze kell fognia, hogy „Budapest ne essen el”. Azonban ha a civil szervezetek nem találnak egy olyan jelöltet, akinek nagyobb esélye van a jelenleg befutónak látszó Tarlóssal szemben, úgy a párt Horváth Csaba sikeréért fog dolgozni. Szanyi azonban korábban már kifejtette, hogy nem tetszik neki Horváth jelöltsége, mégpedig megválasztásának módja miatt, de ez egy lezárt ügy véleménye szerint, és ha nem találnak más jelöltet akkor támogatni fogja Horvát Csabát.

Wéber Attila szociológus szerint az MSZP elmúlt egy éve zavarosan telt, ennek látható jele, hogy egyedüli a parlamenti pártok közül még nem tudott hivatalos főpolgármester-jelöltet állítani. A szociológus véleménye szerint nehéz megítélni, hogy az MSZP mit érhet el az őszi önkormányzati választásokon. Az új választási rendszer nincs kipróbálva, nem tudni, hogy a Seres Mária vezette Civil Mozgalom, a Tisztelet Társasága és a Kapolyi László nevével fémjelzett szociáldemokraták esetleges együttműködése mennyi szavazatot visz el az MSZP-től.

A baloldal megosztottságával is szembe kell nézni az MSZP-nek, mely tovább csökkenti esélyeit a siker eléréséhez. A már februárban megválasztott Horváth Csaba június végén levélben kérte az LMP-t, hogy a két párt közösen támogasson egy független jelöltet, a párt figyelmébe ajánlotta Bárándy Pétert, Kuncze Gábort és Vágó Istvánt. Az LMP csak úgy volt hajlandó részt venni az együttműködésben, ha az MSZP támogatja a zöldek jelöltjét, melyet Horváth nem talált támogathatónak.

A Jobbik jelöltje a 27 éves Staudt Gábor, kinek jelölését Vona Gábor pártelnök azzal indokolta, hogy Budapesten generációs váltásra is szükség van a politikai váltással párhuzamosan. A Jobbik célja Budapestet minden magyar fővárosává tenni, véleményük szerint ugyanis az elmúlt időszakban a főváros csak egy „szűk klikk hatalomtechnikai játékszere” volt.

Staudt azon négy jobbikos képviselő közt van, akik korábban az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) által végzett C típusú átvilágítás eredménye szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A képviselő hivatali visszaélés és becsületsértés bűntette miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Balajti László az AH főigazgatója ellen. A párt közleménye szerint a képviselő csak azért bukott el az átvilágítás során mert korábban kapcsolatban állt a Magyar Gárdával.

Az LMP budapesti regionális kongresszusa Jávor Benedeket, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettesét választotta főpolgármester-jelöltnek. Shiffer András a párt frakcióvezetője az együttműködés elutasítását azzal indokolta, hogy pártja a parlamenti pártok egyikébe sem lát partnert ahhoz, hogy „a főváros fejlődését kiszabadítsák az ingatlanspekulánsok és más, az önkormányzati hatalommal összefonódott oligarchák hálójában”. Jávor szerint a cél, hogy olyan meghatározó jelenlétet biztosítsanak a budapesti közgyűlésben, amellyel megszoríthatóvá válik a Fidesz.

Roma Polgári Tömörülés főpolgármester-jelöltje

A kis- és középvállalkozásokat kellene támogatni Makai István szerint, akit a Roma Polgári Tömörülés (RPT) és a Fővárosi Cigány Önkormányzat közösen indít, mint főpolgármester-jelöltet. Makai elmondta ő az „első cigány származású magyar főpolgármester-jelölt” így jelöltségét „történelmi eseménynek”nevezte. Véleménye szerint nem több segélyre, hanem több esélyre van szükség, először is egy budapesti közmunkaprogramra van szükség. Számításaik szerint 150 ezer roma él Budapesten, közülük 110 ezer a választókorú, az RPT azonban nemcsak cigányok szavazatára számít.

Országosan stabil a Fidesz népszerűsége

A héten több közvélemény-kutató intézet is nyilvánosságra hozta párt-szimpátia felmérését. A felmérések mindegyike a kormánypárt és a KDNP által alkotott pártszövetség támogatottságának stabil fölényéről számol be. A Tárki ugyan egy kis csökkenést mért a Fidesz népszerűségében, de így is őrzi jelentős előnyét.

Ugyan a bizonytalanok aránya is nőtt, de várhatóan a Fidesz meg tudja ismételni az országgyűlési választásokon elért sikerét októberben. Az országos felmérések alapján kijelenthető, hogy nagy valószínűség szerint 20 év után Demszky Gábort a jobboldali Tarlós István váltja majd. Azonban nem szabad biztosra venni győzelmét, hisz Budapest a rendszerváltás óta az SZDSZ baloldali liberális politikájának szavazó bázisaként működött. Így könnyen előfordulhat, hogy a baloldali kormánykoalíció bukását követően talpra állni nem tudó liberális párt szavazói nem fordulnak a jobboldali pártokhoz, inkább alternatívát keresnek, melynek nyertese az LMP lehet.

-->

LMP Horváth csaba Demszky MSZP főpolgármester tarlós Fidesz Jávor
Kapcsolódó cikkek