BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izraelben már a negyedik oltásra készülnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tel-avivi kormány az izraeli lakosság koronavírus elleni tömeges oltásának negyedik körére készül. Ennek érdekében betáraznak oltóanyagból – írja a Bloomberg.

Nagyon reméljük, hogy fél éven belül nem lesz szükség a negyedik oltásra, bízunk abban, hogy a harmadik dózis hatása tovább kitart – nyilatkozta egy kereskedelmi rádióadónak az ország egészségügyi minisztere. Nachman Ash hozzátette: Izrael továbbra is főként a Pfizer/BioNTech által fejlesztett vakcinával olt (de továbbra is használni fogja a Moderna vakcináját is). 

Augusztus eleje óta 2,8 millió állampolgár kapta meg a harmadik, megerősítő oltást a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcinából a közel-keleti országban.

Fotó: EyePress News / AFP

Szakértők szerint az első oltások által biztosított védettség a második dózis beadását követő öt hónap után gyengülni kezd, ezért van szükség a megerősítő, illetve emlékeztető oltásokra. Szeptembertől az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is fel lehet venni a harmadik dózist, de az Európai Unió több országában is hamarosan meghirdethetik az emlékeztető oltási kampányt (Magyarországon mintegy félmillióan vették már fel a harmadik oltást augusztus elseje óta).

A WHO nemrég figyelmeztetett: ha a világ gazdagabb országai nem mutatnak kellő szolidaritást, és nem mondanak le a harmadik oltásról annak érdekében, hogy a szegényebb országok is elegendő vakcinához jussanak, a koronavírus-világjárványt nem tudjuk legyőzni. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szeptember elején arról beszélt:

a világon eddig 5 milliárd adag vakcinát adtak be, ennek 75 százalékát mindössze 10 ország állampolgárai kapták.

A WHO elnöke épp ezért arra kérte a fejlett országokat, hogy vezessenek be moratóriumot a harmadik dózis kapcsán legalább az év végéig, hogy a szegényebb országoknak legyen esélyük a felzárkózásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.