BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késik a haderőreform

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szlovákia főleg azzal lett méltó a NATO bizalmára, hogy a balkáni konfliktus idején átengedte területén a szövetség alakulatait -- utal a Slovenská Republika Pavol Kanis védelmi miniszternek a Szlovákia a NATO-hoz tartozik címmel nemrég megtartott nemzetközi konferenciáról szóló beszámolójára. Ám kérdés, hogy ez feledteti-e a -- Szlovákiában nagy riadalmat keltő -- májusi Garret-jelentést

Joseph Garret tábornok, az amerikai védelmi minisztérium NATO-politikai főparancsnoka hangsúlyozta, hogy az amerikai katonai szakértők az idén májusban megfogalmazott véleményükkel nem bírálni, hanem segíteni akartak, de ez nem változtat azon, hogy a NATO-tagságra való szlovák felkészültséget értékelő jelentés nagyon alacsony színvonalúnak minősítette a szlovák hadsereg harcképességét. Ahogy Jozef Pivarci, a védelmi minisztérium államtitkára mondta a Národná Obrodának, az amerikai kongresszus megvizsgálja, hogyan teljesítette Szlovákia a jelentésben foglalt ajánlásokat, és ennek alapján dönti el, alkalmasnak tartja-e az országot a NATO-tagságra.
A szlovák hadsereg vezérkara most dolgozza át a felszerelési terveket, abban a reményben, hogy az államvédelmi tanács és a kormány az új koncepciót jóváhagyja, ami többek között tender kiírását is jelentené az annyira szükségesnek tartott szubszonikus repülőgépekre. A védelmi minisztérium költségvetéséből viszont erre nem telik, ezért Pivarci szerint ofszet ügylet formájában oldanák meg a gépvásárlást. Vagyis a szállító a vásárlás ellenében kötelezné magát szlovákiai hadiipari beruházásokra és saját piacán szlovák termék eladására -- még mielőtt megtörténne a szállítás és megindulna a fizetés. Ezzel újra fellendítené a részben "likvidált" szlovák hadiipart, és hasznot hozna a szlovák gazdaságnak.
A kormány mégis halogatja a tendert, a Sme elemzője, Peter Tóth szerint lebecsüli az ofszet együttműködés jelentőségét. Még a haderőstruktúra 1995-ben elfogadott stratégiájához is ragaszkodik: eszerint a szlovák légierőt csak orosz gépekkel lehet korszerűsíteni -- ami már ellentétes Szlovákia jelenlegi külpolitikai orientációjával. Ha a kormány végül mégse indítja meg a pályázatot a szubszonikus gépek szállítására, a védelmi minisztérium kénytelen lesz saját forrásait kimeríteni. Pedig a jövő évi központi költségvetésben tervezett 18 milliárd korona védelmi kiadási keret csak a GDP 1,7 százaléka, ellentétben a NATO-tagországok 2 százalék feletti keretével. A forráshiány az állománystruktúra átalakítását is hátráltatja. Főleg a tiszthelyettesek és a főtörzsőrmesterek körében emelnék a hivatásos létszámot, már jövőre 1600 új hivatásos katonával bővítve az állományt -- de ez is elsősorban pénzkérdés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.