Ma már a közbeszéd tárgya, hogy a MÁV és a BKV adósságállományát és pénzügyi gazdálkodását átalakítani és rendezni kell. Ha ez a munka a politika zajától mentesen, pusztán a pénzügyi és költségvetési szempontok, a vállalatirányítás és az üzleti működés, valamint a közszolgáltatásokkal kapcsolatos közösségi érdekek figyelembevételével folyna, akkor annak során a társaságok működésének átalakításához szükséges időt, a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket, illetve a tulajdonosok anyagi mozgásterét kellene figyelembe vennünk.
S ennek alapján különösebb gazdasági és üzleti szakértelem nélkül is belátható, hogy a konszolidáció elsődleges feltétele az érintett vállalatok kiegyensúlyozott gazdálkodásának megteremtése, a külső, banki finanszírozásra való rászorultság visszaszorítása, ennek kapcsán a közösségi megrendelések állományának és forrásigényének évekre előre történő megállapítása.
Ezen többéves, előre megtervezett és akár megállapodásokkal körbebástyázott folyamatnak eredménye és nem előfeltétele az adósságkonszolidáció. Ebben a folyamatban az államnak elsősorban mint a szolgáltatások megrendelőjének és ezzel egyidejűleg mint a vállalati gazdálkodás megreformálását kikényszerítő tulajdonosnak kell fellépnie, és legfeljebb az átalakítások megvalósulásával vállalhat járulékos szerepet az adósságátvállalásban.
Egy effajta folyamat eredményeként azonban az érintett cégek, mint a MÁV és a BKV, mindvégig hitelképesek maradhatnak, finanszírozásuk továbbra is megoldott lehet. Így a feltétel nélküli adósságátvállalással különösen azokban az években nem sújtanák az országot, amikor az a pénzügyi forrásoknak egyébként is híján van.
A többéves reformtervek véglegesítése a napokban történik, egyelőre jó esély mutatkozik azok lezárására, akár szerződésekben való rögzítésére is. Ez tehát fenntartható pénzügyi pályát, többéves munka eredményeként megvalósuló konszolidált gazdálkodást és csekély mértékű, a 2010-es költségvetési gazdálkodást egyáltalán nem érintő állami beavatkozást feltételez. Kizárólag ennek a munkának lehet az eredménye, hogy a jelentős mértékű vállalati adósságok úgy legyenek leszoríthatók és törleszthetők, hogy nem szakadnak az adófizetők, az ország és különösen a következő kormány nyakába, s nem terhelik meg az amúgy is szűkös keretek közé szorított 2010-es költségvetési évet.
