Jelentős költségvetési hatása lehet a szociális hozzájárulási egységes, cégmérettől független csökkentésének – szögezte le Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere. A szakember úgy véli, miután Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a szocho csökkentése mintegy 500 milliárd forintot hagyhat majd a vállalkozásoknál, ez azt mutatja, hogy a kormány egységes csökkentést javasol.

„A költségvetési tervben szereplő közel 2300 milliárd forintnyi teljes szociális hozzájárulási adóbevétel minden egyes szocho százalékcsökkentéssel közel 150 milliárd forinttal csökkenne, tehát a négy százalékos csökkentéssel közel 600 milliárd forinttal – mondta a VG-nek Bagdi Lajos, aki felhívta a figyelmet a 100 milliárdos különbségre. „Nem világos, hogy maximalizálni kívánja-e a kormány a szocho csökkentéssel érintett bérrészt vagy sem. Az sem egyértelmű, hogy a költségvetésben hol lesz mozgástér arra, hogy ezt a közel két százalékos költségvetési bevételkiesést ellensúlyozza, mert a bevételi előirányzat 22 764 milliárd forint.”

Fotó: Shutterstock

A kormány annak érdekében csökkentené a szociális hozzájárulási adót, hogy 2022-ben a bruttó 200 ezer, a szakmunkás-minimálbér pedig 260 ezer forintra emelkedjen, ami mindkettő esetében csaknem 20 százalékos növekedés lenne. Korábban a VG-nek nyilatkozva többek között Perlusz László, a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára és Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke is 5 százalékkal csökkenő szochóban bízott.

Egyébként már korábban is tervben volt az adó csökkentése, hiszen a 2022-es költségvetés tartalmazta, hogy a béreket terhelő munkáltatói adóterhek július 1-jétől további 2 százalékponttal csökkennének, melynek keretében a szakképzési hozzájárulást kivezetnék, a szociális hozzájárulási adó kulcsa pedig további 0,5 százalékponttal 15 százalékra csökkenne. Bodó Sándor bejelentése alapján az időpont és a csökkenés mértéke is változhat – az egyeztetések ezen a héten folytatódnak, hogy akár már novemberben megszülethessen a megállapodás.

Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konferenciáján azt mondta, a 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentés mellett a kormány megfontolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési adó felét kelljen csak befizetniük. A szakember a munkáltatói járulék 4 százalékpontnál nagyobb csökkentését nem nagyon látja megvalósíthatónak, az iparűzési adó mérséklését sokkal célzottabb eszköznek tartja.