Regionális gazdasági kapcsolatépítés Ázsiában: új utakon

Május végén Malajzia fővárosában tartották meg a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országainak második gazdasági fórumát, amelyre ezúttal Kína is meghívást kapott. Az eseményen a kormányok képviselői mellett Fortune 500-as vállalatok vezetői, iparági szereplők és innovációs szakemberek vettek részt. A fórumon a három régió képviselői a bizonytalan világgazdasági környezet közepette kiálltak a kereskedelmi és befektetési kapcsolatok elmélyítése mellett. 

Ebben eddig semmi újdonság nincsen, Trump vámháborújának második epizódja óta ilyen jellegű nyilatkozatok rendszeresen elhangoznak az Egyesült Államok fő kereskedelmi partnereinek találkozóin. Ennél érdekesebb, hogy megjelent olyan elemzői vélemény, amely szerint a formáció paradigmaváltást hozhat az ázsiai multilaterális együttműködésekben, és egyfajta „mini ázsiai szövetséggé” válhat. A statisztikák mindenesetre azt mutatják, hogy Kína gazdasági kapcsolati hálójában eddig is kiemelt helyet foglalt el mind Délkelet-Ázsia, mind a GCC térsége. Az ASEAN és Kína egymás első számú kereskedelmi partnerének számít, az Öböl menti országok pedig több mint egyharmadát adják Kína kőolajimportjának. Az ASEAN és a GCC-országok kereskedelmi kapcsolata ettől jelentősen elmarad, a hat közel-keleti állam 2023-ban Délkelet-Ázsia kereskedelmének mindössze 3,5 százalékát tette ki. Vagyis a hármas relációban a másik két szereplő sokkal inkább kötődik gazdasági szempontból Kínához, mint egymáshoz. 

Ami Délkelet-Ázsiát illeti, 2024-ben az USA volt az ASEAN legnagyobb exportpiaca, így Trump elnök vámjai a régió egyes országait kifejezetten fájdalmasan érintik. Mindez egyértelmű ösztönző, hogy a térség csökkentse kereskedelmi kitettségét az USA iránt. A bizonytalan világgazdasági környezet és az amerikai vámpolitika negatív hatásai a GCC államai számára szintén kihívást jelentenek. Ezzel együtt sem az ASEAN, sem az Öböl menti országok nem akarnak lemondani az Egyesült Államokkal való gazdasági kapcsolatok előnyeiről. Jó példa erre, hogy több ASEAN-tagállam jelentette be tárgyalási szándékát az amerikai vámokat illetően, de feltehetően Szaúd-Arábia is örömmel látná, ha megvalósulna az az összesen 600 milliárd dollár értékű amerikai befektetés, amelyről májusi látogatásán Trump elnök állapodott meg helyi partnerekkel. Ezenfelül mindkét térség jelentős mértékben függ az Egyesült Államok által dominált technológiai értékláncoktól, így a gazdasági kitettség csökkentése csak fokozatosan képzelhető el. A kulcsszó tehát inkább a diverzifikáció, Kína meghívásával az ASEAN és a GCC országai elismerik annak növekvő befolyását a térségükben, ugyanakkor túlzott függésbe sem akarnak kerülni a világ második legnagyobb gazdaságától. Az Öböl menti országok külkapcsolataiban egyre nagyobb szerepet kap a nyitás a nagy gazdasági növekedési potenciállal rendelkező régiók felé, amelyek energiaszükséglete ugrásszerűen bővül, és amelyek szűk keresztmetszetekkel küzdenek a fejlesztések finanszírozása terén. A Nyugathoz fűződő geopolitikai szálak fenntartása mellett pedig a GCC országai célzottan és tudatosan építik gazdasági kapcsolataikat Kínával.

 A potenciál adott, mivel az ASEAN térségének természeti és emberi erőforrásai, a GCC országainak finanszírozási lehetőségei és energiahordozó-készletei, illetve Kína gyártási kapacitásai és infrastruktúra-fejlesztési tapasztalata olyan, egymást kiegészítő tényezők, amelyekre egy egész ellátási lánc ökoszisztéma építhető. 

Mindazonáltal korai lenne mini ázsiai szövetségről beszélni a három régió első közös gazdasági fóruma után. Az ASEAN esetében sokkal inkább a már hagyományosnak mondható egyensúlyozó stratégia megnyilvánulásáról van szó, az Öböl menti országok kapcsán pedig szintén egy hasonló politika kibontakozása volt megfigyelhető az elmúlt időszakban. Pekingnek szintén jól jön minden olyan gazdasági együttműködési platform, fórum és formáció, amelynek révén csökkentheti kitettségét az USA-val szemben, és amelyen keresztül növelheti jelenlétét más, gyorsan fejlődő térségekben. Ezért a háromoldalú együttműködést nem érdemes geopolitikai formációnak tekinteni, sokkal inkább egy pragmatikus együttműködési platformnak, amelyben három dinamikusan fejlődő gazdasági erőközpont igyekszik kihasználni gazdaságaik kiegészítő jellegét. 

Az Egyesült Államok csökkenő befolyása a fejlődő országok körében azt eredményezi, hogy a globális dél országai egyre inkább keresik az együttműködési lehetőségeket egymással. Az új, háromoldalú gazdasági együttműködési fórum teljes mértékben illeszkedik ebbe a folyamatba, a világgazdaságban általános népszerűségnek örvendő és egyre szaporodó minilaterális együttműködések sorába.